2014. április 20. vasárnap

ápr. 20
1:42
Szivós úszva gyógyul (Blikk)
BUDAPEST – Úszással gyógyulhat kezdődő szívinfarktusa után Szivós Márton (32). A Szeged világbajnok vízilabdázóját két hete, a Vasas elleni bajnokit követően mentővel szállították az Városmajori Szív- és Érsebészeti Klinikára, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Gyorsan gyógyult, öt nap múlva hazatérhetett, s már a kötelező kontrollvizsgálaton is túlesett.
ápr. 20
2:18
Egymást motiválja a két Kovács (Blikk)
GOJANG, SZÉKESFEHÉRVÁR – Kovács Attilának (18) sikerült, amire a bátyja készül. Az U18-as jégkorong-válogatott tagja társaival együtt elérte célját, a csapat megnyerte a hazai rendezésű divízió I/B világbajnokságot, így jövőre eggyel magasabb osztályban folytatja.
ápr. 20
2:36
Gránátok voltak a korrupt parkolóőrnél (Blikk)
BUDAPEST – A vártnál is nagyobb bajban vannak a budapesti parkolómaffia tagjai, akiknek ügyében egy hónap múlva hirdet ítéletet a fővárosi bíróság. Az egyik vádlott, M. István ugyanis nemcsak a vesztegetési ügyben, hanem lőszerrel való visszaélés miatt is felelni fog, miután házának átkutatásakor gránátokat találtak a rendőrök – tudta meg a Vasárnapi Blikk.
ápr. 20
3:12
Előzetesben a csalással gyanúsított ügyvéd és finánc (Blikk)
BUDAPEST – Terhes felesége sírva búcsúzott a bíróság előtt attól az ügyvédtől, akit pénzügyőr társával együtt szombaton harminc napra előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság hivatali visszaélés gyanúja miatt.
ápr. 20
3:48
Mérgező növényeket loptak a Mecsekben (Blikk)
PÉCS – Nemcsak a természetet, hanem emberéleteket is veszélyeztettek azok, akik a múlt hétvégén kaszákkal és sarlókkal estek neki a Mecsek természetvédelmi területének.
ápr. 20
4:06
Robbie Williams rekordot dönt Budapesten! (Blikk)
BUDAPEST – Még decemberben minden jegy elkelt Robbie Williams (40) pénteki, április 25-i budapesti koncertjére, amely világ körüli turnéjának első állomása. Ez lesz az első megabuli a Papp László Budapest Sportarénában (BS), amelyre senki sem vihet be videokamerát, profi fényképezőgépet, hangrögzítő eszközt, illetve lézerpontozót.
ápr. 20
4:15
Koreai komp: összeverekedtek a rendőrökkel az elkeseredett hozzátartozók (444.hu)
Bár további túlélőket találni gyakorlatilag lehetetlen, a hozzátartozók szerint a hatóságok tehetetlenkednek.
ápr. 20
4:42
Édesapjának akar bizonyítani a Kenyában született Rita (Blikk)
BUDAPEST – Messziről került haza a Kenyában született Rózsa Rita Sikhoya  (12), aki megtáncoltatta Friderikusz Sándort (55), és könnyeket varázsolt Az ének iskolája összes tanárának szemébe.
ápr. 20
4:48
A maláj gép még nincs meg, de a Loch Ness-i szörnyet már megtalálta az Apple (444.hu)
Ugye, hogy ez az?!
ápr. 20
5:18
Anyja példáját követné Danics Dóra (Blikk)
BUDAPEST – Itt laktam! – kiáltott fel Danics Dóra (27), amikor megérkezett az interjú helyszínére. Az X-Faktor első női győztesét éppen annál az épületnél faggattuk, amelyben a verseny alatt élte mindennapjait. Az énekesnő – akivel koránál és közvetlenségénél fogva tegeztük egymást – azonnal bele is fogott a nosztalgiázásba.
ápr. 20
5:36
Rékasi húsvétra összehozza a családot (Blikk)
BUDAPEST – Locsolás nélkül, közös családi kirándulással, virággal és házi sonkával ünnepli az idei húsvétot Rékasi Károly (51) és családja. A színész és kisfia, Zsebi (12) ugyanis eldöntötték: nem molesztálják a szeretett nőket különféle kölnikkel. Rékasi párja, Pikali Gerda (35) pedig a szüleitől kapott házi sonkával készül, amire – elmondása szerint – Kari már napok óta rájár.
ápr. 20
6:30
Szinetár kislánya elfogadta a mama új szerelmét (BorsOnline)
Zorka ugyanolyan boldogan szaladgál szülei körül, kacarászik, mint bármelyik kislány, nála boldogabb, kiegyensúlyozottabb gyereket aligha látni a sztárvilágban.
ápr. 20
6:32
Két évet kapott Zsuzsa, a zágrábi whiskys rabló (BorsOnline)
Beletörődött az első fokon hozott ítéletbe, és nem kíván fellebbezni, a zágrábi Whiskys rabló néven elhíresült horvátországi magyar nő, Drazics Zsuzsanna. Leüli a két évet.
ápr. 20
6:48
Bunyós Pityu megdolgoztatta Som Lajost (BorsOnline)
Ha a Piramis alapítója jobban lesz, majd a ringben is verekedhetnek, hiszen a sport igazi gyógyír!
ápr. 20
6:50
Galla: Amíg nem lettem humorista, hülyének hittek (BorsOnline)
Vidáman, hóna alatt a festményeit rejtő mappával érkezett a találkánkra. Meglepetésként ért, hogy nem­csak megjátssza a különc, abszurd humorú embert, hanem a valóságban is épp olyan, mint a színpadon.
ápr. 20
7:24
Egy teljes évet szentelt a Hajdú elleni harcnak Puzsér (BorsOnline)
Egy amerikai műkorcsolyázó merényletet követett el vetélytársa ellen, Joe Frazier soha nem tudta megbocsátani Muhammad Alinak a sértéseket, Pálffy beperelte Friderikuszt; az viszont nem igaz, hogy Chaplin utálta pályatársát, Buster Keatont. ­Hírességek perben, haragban.
ápr. 20
7:26
Hruby Tamás a világ legmagasabb futballkapusa (BorsOnline)
Kristof Van Hout, a világ legmagasabb focistájaként emlegetett kapus is „eltörpül” egy dunaföldvári fiú mellett. A 216 centis Hruby Tamás gyors, és a ref­lexei is jók.
ápr. 20
8:00
Elefántról jövet villantott Varga Viktor kedvese - fotó (BorsOnline)
Szandra, az elefánt volt a városligeti Cirkuszparádé legnagyobb sztárja. A James Bond-filmben is szereplő ormányost Varga Viktor és kedvese, Cinthya is megülte. Mellettük gólyalábasok, majorettek, bohócok vonultak a Hősök teréig.
ápr. 20
8:18
250 euróért ehet a legkisebb olasz étteremben (BorsOnline)
Egy ízorgiához nincs szükség nagy terekre. Ezt bizonyítják a világ legkisebb és egyben leghangulatosabb éttermei. Az olasz Solo per Due mindössze két vendéget fogad egy időben, akik így teljes odafigyelésben részesülnek.
ápr. 20
8:36
Osztrák tinilányok mentek harcolni Szíriába (444.hu)
A Facebookon üzenték meg, hogy soha nem fogják megtalálni őket.
ápr. 20
8:54
Justin Biebert toloncolják ki Amerikából! (BorsOnline)
Összefogtak az amerikai állampolgárok, hogy száműzzék az országból Justin Biebert. Több százezer aláírást gyűjtöttek össze a botrányos tinisztár ellen.
ápr. 20
8:54
A tengerben is rejtettek el tojásokat Floridában (Metropol)
A helyi búváriskola vezetője a Key Largó-i korallok közé rejtette el az ünnep színes jelképeit.
ápr. 20
9:09
Újabb holttestet találtak a Mount Everesten (444.hu)
A pénteki jéglavina 13. áldozatát. Még három embert keresnek, de szinte semmi esély nincs arra, hogy élve találják meg őket.
ápr. 20
9:12
Cukiság: átbuszoztak az állatkerten a flamingók (BorsOnline)
Át kellett költöztetni 38 flamingót az állatkert egyik végéből a másikba. A „kilakoltatásra” régi lakhelyük felújítása miatt volt szükség. A flamingók összecsomagolása nem mindennapi látvány volt.
ápr. 20
9:30
Ricciardo leckézteti Sebastian Vettelt (BorsOnline)
Miközben a Mercedesszel remeklő Lewis Hamilton idei harmadik időmérő edzését nyerte meg Kínában, a Red Bull újonca, Daniel Ricciardo harmadszorra verte meg Sebastian Vettelt.
ápr. 20
9:42
Annál is korruptabb a nemzetközi futball, mint ahogy eddig sejteni lehetett (444.hu)
A brazil futballvezető tízéves lányának számlájára egyszer csak érkezett kétmillió font. Még az is lehet, hogy a Barcelona volt elnökének jóvoltából. De valójában a meglepetésre világbajnokságot rendező Katarból.
ápr. 20
9:44
Amerika tart az izraeli kémektől (444.hu)
Ezért nem akarják eltörölni a vízumkényszert Izraellel.
ápr. 20
9:48
Dráma: VV Krisztiánt le kellett fogni (BorsOnline)
Úgy ordibáltak egymással Izával, hogy Aurelio és Viki fogta le őket.
ápr. 20
10:15
Hullámzás a zsizsegéstől a fellélegzésig (444.hu)
Gyönyörű ívek, kavargó analóg-kísérleti zenék másnaposság ellen. Norwell válogatott a Hangoverbe.
ápr. 20
10:17
A korábban Hóhér, ma már Földönkívüli Hopkins a boksztörténelem legelnyűhetetlenebb bajnoka (444.hu)
Az ember, akin nem fog az idő, lepofozta a 19 évvel fiatalabb kazahot is. Már két szervezetnél világbajnok.
ápr. 20
10:19
Répáját markolászva csajozó nyuszifiút posztolt Gyurcsány (444.hu)
Korán van még, de nem tudom, lesz-e erősebb politikusi kontent ma a Facebookon.
ápr. 20
10:24
Vélemény: Tízezer perc (BorsOnline)
A kétharmad Orbán Viktor szerint arra ad felhatalmazást, amire csak ő akarja! Jaj, a legyőzötteknek! – mondta egykor Brennus gall vezér, és a hadisarcot mázsáló római mérlegbe vágta a kardját.
ápr. 20
10:26
A boksztól fogyott 15 kilót a kis énekes (BorsOnline)
Kenedi Veronika, Az ének iskolájának tehetsége fél év alatt adott le ennyit. Édesapja vitte el bokszedzésre.
ápr. 20
10:42
Oxigénmaszkban cigizett, belehalt a nagyi (BorsOnline)
A 77 éves asszonyt cseppet sem érdekelte, hogy veszélyes dolog dohányozni oxigénmaszk mellett, ugyanis rágyújtott. Az arca, a nyelőcsöve, a nyaka is leégett, majd belehalt a sérüléseibe.
ápr. 20
10:48
Valaki megnyerte a Kínai Nagydíjat (444.hu)
Nem tudom, ennek mennyire örül az internet.
ápr. 20
11:18
Esztergályos: A férfiak érzékenyebbek (BorsOnline)
Esztergályos Cecília szerint a férfi és a nő is ugyanolyan nagybetűs Emberek, ám a férfi mégiscsak a teremtés koronája. A művésznő ugyanakkor úgy látja, sokszor a férfiak mélyebb érzésűek, mint a nők, csak ezt elleplezik a női szem elől.
ápr. 20
11:21
Ön szeretné, ha Áder János felesége is részt venne gimnazista gyereke iskolai ballagásán? (444.hu)
Mert abból most komoly vita lett Amerikában, hogy Michelle Obama mondjon-e beszédet egy kansasi középiskola ballagásán. Azért menne a topekai suliba, mert most van a 60. évfordulója az első szegregációs pernek, a Brown-ügynek. De gyerekek és szülők attól tartanak, hogy a … Folytatás
ápr. 20
11:23
Több mint kétszáz embert még mindig keresnek a dél-koreai kompon utazók közül (444.hu)
A kétségbeesett szülők Szöulba mentek volna, de a rendőrök megállították őket.
ápr. 20
11:36
Focistái nevéből formázták meg Fergusont (BorsOnline)
Elképesztő alkotáson örökítette meg Alex Ferguson képmását egy brit művész. Az edzőlegenda 218 játékosának kézzel írt nevéből állt össze a portré.
ápr. 20
11:54
Szakított kisbabája apjával a szőke színésznő (BorsOnline)
Lefújta az esküvőt és felbontotta a jegyességét a milliárdos Arpad Arki Bussonnal Uma Thurman. A párnak 2012 nyarán kislánya született.
ápr. 20
12:12
Durva: autóból sétáltat kutyát a lusta milliomos (BorsOnline)
Igencsak lusta természetű ember lehet az a férfi, aki a térfigyelő kamerák tanúsága szerint még a kutyáját is autóval hordja sétálni. Minek az ilyennek kutya?
ápr. 20
12:27
Óriási hangulatban telt az észak-koreai légierő ünnepe (444.hu)
Majdnem szétszedték Kim Dzsongunt a katonanők. De végül életben maradtak.
ápr. 20
12:29
Idős nőket ütött el a galgahévízi körmenetbe hajtó autós (444.hu)
A négy, hatvan év körüli asszony közül egy súlyos sérülésekkel kórházba is került. A rendőrség továbbra sem árul el részleteket a szombat esti balesetről.  Vanó András, Galgahévíz független polgármestere az MTI-nek a helyiek beszámolója alapján arról számolt be, hogy a körmenet … Folytatás
ápr. 20
12:48
Négy nő az áldozata a húsvéti körmenetbe hajtó autósnak (BorsOnline)
Négy 60 év körüli nőt gázolt el a húsvéti körmenetbe hajtó autó szombat este a Pest megyei Galgahévízen, egyikük súlyos sérülésekkel került kórházba.
ápr. 20
13:00
Kokainbotrány az angol fociban (444.hu)
De nem ám játékosok drogoztak, hanem az egyik csapat vezetői. A hírt megjelentető Observer szerint komoly csapatról van szó, de nem árulták el, hogy melyikről. Állítólag egy idegenbeli meccsen buktak le, miközben az ellenfél klubházának vezetői irodájában kokainoztak.
ápr. 20
13:02
Megakadályozná az erőszakot Ukrajnában a pápa (444.hu)
A világot sújtó éhezés és konfliktusok leküzdését, a védtelenek és kizsákmányolt emberek védelmét  szorgalmazta Ferenc pápa vasárnap  a Szent Péter bazilika lodzsájáról mondott beszédében. Ferenc pápa Szíriáért, az iraki testvérháború áldozataiért, Közép-Afrikáért és Venezueláért imádkozott.  A pápa az izraeli-palesztin béketárgyalások “újraindulásával támasztott remények … Folytatás
ápr. 20
13:04
Vezetünk 1-0-ra Dél-Korea ellen a jégkorong vébén (444.hu)
Az első harmadban. Érdemes a Sport 1-re kapcsolni, van még 5 és fél perc, és még két harmad. Ez az első meccsünk, a vébé Dél-Koreában van. Frissítés: már 2-0, még mindig csak az első harmadban járunk.
ápr. 20
13:06
Hajdu Steve-t kidobónak nézték (Blikk)
BUDAPEST – Meglepően jól sikerültek az időskori maszkok – vélte Hencz György, az Aranyborjú rendezője, aki modern trükkel alkalmazza színpadra a II. Madách Musical Pályázat egyik nyertes művét.
ápr. 20
13:24
Nekik sikerült: magyarok, akik világsztárokkal bújtak ágyba (BorsOnline)
Nem Zimány Linda az első magyar, és vélhetően nem is az utolsó, akinek egy sima autogramnál több is összejött egy világsztárral. Van olyan hazánkfia, aki huzamosabb ideig volt világhírű celeb párja, és olyan is akad, akinek csak kérészéletű kaland jutott. Egy magyar nő számára tragédiával végződött a mások által irigyelt kapcsolat.
ápr. 20
13:26
Touré: lenéznek, mert afrikai vagyok (BorsOnline)
A Manchester City sztárja megdöbbentő kijelentést tett: az afrikaiakat még mindig állatoknak nézik.

Keresés