Budapest — Egyelőre nem kell a megélhetés miatt aggódniuk azoknak a parlamenti képviselőknek, akik nem szereztek újra mandátumot a választáson. A törvény szerint, bár kihullottak a parlamentből, puhára esnek: többmilliós lelépési pénz is ütheti a markukat.
Budapest - „Emlékszik az ember a krematórium szagára." Bálint György (95) szerint ezzel minden ember így van, aki túlélte a koncentrációs tábor borzalmait.
Budapest — Nagy az öröm Növényi Norbertéknél (57), ugyanis az egykori birkózó olimpikon párja végre megkapta kedvesétől az ajándék mellimplantátumokat.
Testőre senkit nem engedett a közelébe, csak közös képekre volt hajlandó egy ideig. A bevárosi szórakozóhelyen egyedül Apolkát fogadta maga mellé Jude Law, aki nem sejtette, kivel kezd. Lelepleztük.
A tárnoki betonozós gyilkossággal gyanúsított férfi megtiltotta, hogy óvadék kiszabását, vagy házi őrizet elrendelését kezdeményezze ügyvédje. C. Zoltánt, aki korábbi, több mint 100 milliós lottónyereményéből könnyedén kifizethetné az óvadékot, nemrég újra kihallgatta a rendőrség.
Tizenöt éve nem mozdult ki otthonából a Nagykörűn élő Marika néni, a holttestét mégis 40 kilométerre a falutól, Tiszakécskénél fogták ki a Tiszából. A helybéliek szerint rokonai végezhettek a matrónával, az unoka azonban rosszmájú pletykáról beszél.
Kerekebb idomokra vágyik Wolf Kati. A jelenleg Hongkongban élő énekesnő mostanában nagyon odafigyel a táplálkozására. Azt szeretné, ha a szülés előtti alakját az energiadús ételek és az erősítő sport segítségével visszakapná.
Itt a világ legnagyobb kábítószeres felmérésének eredménye. Kiderült például, hogy a szigorú drogtörvények miatt itthon sokan akkor sem fordulnak orvoshoz, amikor kellene.
Kórházi megfigyelés alatt tartják egy-két napig azt a tízéves kislányt, akit eltűnése után szombaton találtak meg. Andrea a Dózsa György úti Ének-zene és Testnevelési Általános Iskolából tűnt el.
Gyurta Gergelynek tuti tippje van a fogyókúrázók számára. A 15 kilométeres nyílt vízi úszás garantáltan zsírégető hatású. Az Eb-győztes úszónak Mexikóban is bevált a módszer.
A tűz egy Róbert Károly körúti tízemeletes panelház negyedik emeletén ütött ki hajnalban, sikerült eloltani, de a lakás teljesen kiégett. A füst miatt a tűzoltóknak száz embert kellett a lépcsőházból kimenekíteni, a lakás középkorú tulajdonosát és két csecsemőt füstmérgezés gyanújával … Folytatás
Születésnapjára „csak” egy borítékot kapott, azt kibontva azonban sejthette Hajdú Péter, feledhetetlen napok várnak rá. Sarka Kata külföldre vitte ünnepelni szeretett férjét: a Vatikánban is jártak.
Európa legidősebb, kommunista bűnökért perbe fogott vádlottja lett Biszku Béla. A belügyminiszter 93 évesen állt bíróság elé, ezzel lekörözte a saját népe ellen tankokat bevető, 91 éves Jaruzelski lengyel tábornokot.
Rajongott a Csillagok háborúja valamennyi szereplőjéért egy négyéves rákbeteg kisfiú. Amikor a kis Jack elhunyt a betegség következtében, szülei az űropera karaktereit idézték meg temetésén.
Európa nagyvárosaiban, de még Kanadában is olcsóbb a biciklikölcsönzés, mint a pesti Bubi. Az új közbringarendszer tesztüzeme zajlik jelenleg, a hónap végén indulhat el élesben. Összesen egymilliárdba kerül a program, ennek 85%-a uniós forrásból valósul meg.
Néhány hónapot világosban, majd ugyanannyit sötétben tölt Sebők Balázs. A vb-re készülő ifjú jégkorongozó azonban nem a különleges sarkköri fényviszonyok miatt igazolt a finn Kärpät Ouluhoz.
A lengyelországi Grudziadz város közelében történt, hogy 9, 13 és 17 év közötti fiatal préselődött be egy autóba, amely később egy fának csapódott. A hátsó ülésen összepréselődött hét tini életét vesztette, a tizenéves sofőr és az anyósülésen ülő életéért még … Folytatás
Mint két szerelmes kamasz, úgy forr össze hosszú csókokban, meghitt ölelésekben Makranczi Zalán és Szinetár Dóra. A Szombat Esti Láz két sztárja le sem tagadhatná, hogy rajongásig imádja egymást.
A stúdiótól, amely elhozta nekünk minden idők legnagyobb szuperhősfilmjét, a Marvel: Bosszúállókat, egy újabb kihagyhatatlan epikus bombasiker érkezik Chris Hemsworthszel a hatalmas Thor szerepében.
A 34 éves She Ping (Ő Pingel), aki szakmáját tekintve méhész, magára engedte méheit. Az ízeltlábú, szorgos kis mézmunkások meg is rohamozták a számukra óriásinak tűnő kínait, a végeredmény pedig a képen látható látványban sűrűsödött össze. A méhek összesen 460 … Folytatás
Litvánia, Luxemburg és Svédország képviselői az ENSZ BT-ülés alatt azt mondták, “amikor egy ország léte van veszélyben, támogatjuk Ukrajnát abban, hogy éljen az önvédelemhez való jogával, és kezelje a militáns szeparatizmust és a provokációt”. Carl Bildt svéd külügyminiszter azt is … Folytatás
Megtalálták az okát, miért olyan morcosak a magyarok. Az Eurostat legfrissebb kutatásából kiderült: 25 európai ország közül 24-ben jobban élnek az emberek. Még az észtek vagy a románok is boldogabbak nálunk.
Nincs mese, életminőség tekintetében az Európai Unió sereghajtói közé tartozik hazánk, egyedül Bulgáriában rosszabb a helyzet. Pedig nekik még tengerük is van!
Furcsa mutatvánnyal próbálnak szamuráj őseik nyomdokaiba lépni a japánok. A hagyomány szerint, akik igazán bátrak, a kezükben robbantják fel a tűzijűtékot.
Sokan gondolják Leonardo DiCaprióról (39) Hollywoodban, hogy sótlan, karótnyelt alak, aki csak szupermodellek társaságában érzi jól magát a privát jachtján.
Háborús készülődés jelei látszanak a kelet-ukrajnai Szlovjanszkban, ahol korábban álarcos fegyveresek – oroszbarát szakadárok – foglaltak el két rendőrségi épületet.
Vigodarzere - Feljelentettek egy olasz férfit, aki túl hangosan szexelt barátnőjével az otthonában – a szomszédok olyan meggyőzőek voltak a bíróságon, hogy a férfi végül fél év börtönt kapott.
De sehol sincs Amerikához vagy Kínához képest. Ukrajna az orosz agresszió miatt 16 százalékkal növelte a katonai kiadásait. Egy új jelentés szerint így készül a világ a háborúkra.
Alig két hónapja fogadta örökbe az énekesnő a nehéz sorsú ebet, de máris szomorú hírről kell beszámolnunk. Az állat eltűnt, bár többen látták, befogni nem tudják, mert nagyon fél.
York, Pennsylvania – Egy éve volt arra, hogy jelentkezzen az 1,25 millió dolláros (277 millió forintos) jackpotért a nyertes, de miután szelvényét korábban a kukába dobta, búcsút kellett mondania a hatalmas összegnek.
Kezdetét veszi a terrorelelens művelet a hadsereg bevetésével Kelet-Ukrajnában, és hamarosan stabilizálódik a helyzet a Donyec-medencében - jelentette be hétfőn Olekszandr Turcsinov ukrán ügyvivő államfő. Közben a kelet-ukrajnai Szlovjanszkban, ahol korábban álarcos fegyveresek – oroszbarát szakadárok – foglaltak el két rendőrségi épületet, már egy napja a háborús készülődés jelei látszanak.
Megint magára vonta a szurkolók haragját Rich Chernomaz. A magyar jégkorong-válogatott kanadai szövetségi kapitányát tavaly a dunaújvárosiak, idén Ladányi Balázs mellőzése miatt bírálták.