Budapest — Másfél millió forintért vagy egy házrészért akarta eladni még meg nem született gyermekét egy férfi. A babára vevő is akadt, ám mielőtt a kicsi világra jött volna, a rendőrök lecsaptak az apára, K. Bélára (44).
Győr — Rejtélyes eltűnési ügy oldódhat meg, miután két napja találtak egy múmiát. A férficsontvázat, mint megírtuk, egy belvárosi ház tetőterében találta meg a közös képviselő és egy munkás.
Budapest — Aurelio (23) számtalanszor bebizonyította már, hogy félelmében akár sírni is képes, különösen akkor, ha egy pók áll vele szemben, ezúttal azonban azt is megmutatta, ha kell, le tudja győzni önmagát.
Budapest — Több mint hárommilliárd forinttal támogatta a Magyar Nemzeti Filmalap azt a 12 magyar filmet, amely készen, dobozban vár arra, hogy a közönség is láthassa. Ám erre ősz előtt nem számíthatunk. Eközben további közel hárommilliárd forint gyártási támogatással készül újabb öt mozifilm, köztük a Toldi és Kern András új mozija.
Budapest – Egyre kilátástalanabb Aczél Zoltán (47) helyzete. A hazai focifogadási botrány siófoki és diósgyőri szálának nyolcadrendű vádlottja napról napra rosszabbul érezheti magát, ugyanis egykori játékosai közül a szintén vádlottak padján ülő H. Gábor (30), S. László (28) és A. Attila (33) saját szerepének beismerése mellett rá nézve terhelő vallomást tett a büntetőperben.
Budapest — Végéhez közeledik a ValóVilág hatodik szériája, és egyre inkább úgy tűnik, a játékkal Iza (20) és Krisztián (21) kapcsolatának is vége lesz. Egyre többször derül fény arra, mennyire különböznek.
Budapest — Gyógyulása érdekében teljesen elzárkózott a külvilágtól Bajor Imre (57)! A Blikk megtudta: a népszerű humorista arra kérte a család tagjait és a hozzájuk legközelebb álló barátokat, hogy az egészségi állapotáról a jövőben ne adjanak ki semmilyen információt.
Budapest — Legális a szex a Kozso nevével fémjelzett belvárosi teaházban! „Pihenj a Zöld Teknős szeparéiban egy csodálatos környezetben" – áll a teázó hirdetésében sokat sejtetően.
Szeged — Méltó emléket állít Albert Flóriánnak (†70) a Ferencváros. A „Császárnak" becézett legendáról több, mint háromméteres, egész alakos bronzszobor készül, amelyet az idén átadandó új futballstadion előtt helyeznek majd el. (A lebontott régi arénát még 2007-ben keresztelték el az egyetlen magyar aranylabdás ikonról, de elképzelhető, a most épülő létesítmény nevét – Európában már…
Meglepő kijelentést tett Gesztesi Károly: nem képes elfelejteni Liptai Claudiát. A színész alig-alig rejtett vonzalmai azonban viszonzatlanok, a volt feleségben máig eleven seb, ami akkor történt. De mi is történt…?
Egy hónap elteltével sem jelentkezett minden idők ötödik legnagyobb összegû magyar lottónyereményének tulajdonosa: a titokzatos illető március 15-én ütötte meg a 3 milliárd 54 milliós összeget. Ha ma sem jelentkezik...
A családtól, a kollégáktól és párjától is minden támogatást megkap Szabó Zsófi e nehéz időszakban. Édesapját szerdán temette el, ezért a héten már nem áll újra munkába.
Síri csend ülte meg Kovács Erzsi otthonát. Csak volt bizalmasa és annak ingerült kutyája őrzi az énekesnő százmilliós vagyonát. Temetését már szervezi keresztfia, a fogathajtó világbajnok Lázár Vilmos.
Budapest — Több mint hárommilliárd forinttal támogatta a Magyar Nemzeti Filmalap azt a 12 magyar filmet, amely készen, dobozban vár arra, hogy a közönség is láthassa.
Minden idők legbravúrosabb szökését hajtotta végre az a Tóth Tamás, aki az évtized áfacsalási ügyének egyik főszereplője. A férfit a tárgyalás előtt Panamában elfogták, mégis sikerült köddé válnia.
Húsvéthétfőn nyitja meg kapuit az ország évtizedek óta elsőként átadott új stadionja, a Pancho Aréna. Az egy férőhelyre jutó költség alapján igen sokba került a falusi ékszerdoboz.
Szöllősi György, a felcsúti Puskás Akadémia kommunikációs igazgatója a minap azt nyilatkozta a HVG-ben: nem gond, hogy a kormány ennyit költ stadionokra, mert „nemzedékeken át annyit loptak és vontak el a magyar focitól, hogy a jelenlegi viszonylag nagy támogatás csak adósságtörlesztés”.
Javaslom, hogy még most fóliázza le a számítógépét, vagy tegyen egy nájlont az okostelefonjára, mert mindjárt esni fog. Az ország többi részén olvasók nem érintettek, nekik felhős 17 – 22 fok lesz.
A hiú seggfejek hiú seggfejek, állapította meg egy nagyon fontos új kutatás. Végre megtudhatjuk, mit gondolnak a szegénységről és a társadalmi egyenlőtlenségről azok, akik borzasztóan vonzónak érzik magukat.
Saját spermabankot nyitott a holland Ed Houden. Az intézmény különlegessége, hogy itt kizárólag az ő magjától termékenyülhetnek meg a nők, ráadásul hagyományosan „ülteti be” örökítőanyagát.
A kapitány nem volt a kormánynál, még nem tudják, hogy mit csinált. Az eddig kihallgatott tengerészek ellentmondásosan nyilatkoztak a balesetről. Nagyon sok diák eltűnt.
Rékasi Károly nem titkolja, hogy hiú. Nem zavarja, ha mások szerint a kelleténél többet foglalkozik magával vagy ha úgy vélik, kapuzárási pánik uralkodott el rajta.
Észak-Korea évtizedek óta hatmilliárd forintnyi rubellel tartozik Magyarországnak, de nem szívesen fizetné ki a teljes összeget. A magyar állam viszont ragaszkodik a pénzéhez. Most újra előkerült az ügy.
Charlie’s Angels néven megalakult az ország legfrissebb supergroupja. A Jülek Erik, Lukács Peta, Megyaszay István és Horváth Charlie alapította banda ma mutatkozik be az Old Buda kétnapos Rockblues húsvétján
Meghökkentő kérésekkel keresik meg Papp Zsuzsa erotikus szobrászt. Egy fiatal nő kalocsai mintás mell-lenyomatot csináltatott amerikai barátjának, hogy ne csak rá, Magyarországra is emlékezzen.
Legalább ötvenezren azért nem kapják kézhez diplomájukat, mert nincs nyelvvizsgájuk. Közülük huszonötezren jelentkeztek a kormány diplomamentő programjára.
Különleges képeket készített a norvég sarkvidéken Pal Jakobsen. A fotós egy vadrezervátumban töltött el néhány órát, de ennyi idő alatt is meghitt kapcsolatba került a veszélyeztetett sarki rókákkal.
Az új paksi atomerőmű nemcsak drága lesz, de még a magyar ipart is tönkreteheti a 2040-es évekre. A magyar terv pont ellenkezője a nagy német törekvésnek, és ha a németek nincsenek teljesen eltévedve, akkor rosszul járunk.
Szokatlan szerepben, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) sajtótájékoztatóján tűnt fel Vastag Tamás. A Bors utánajárt, mit keresett az egykori x-faktoros a hivatalos rendezvényen.
Ismét egymásra talált Karsai Pali bácsi és neje, Ica néni. Az asszony és a férfi fiatalon elváltak, de öreg korukra ismét egymásra leltek. A boldogító igent a Szent Margit Kórházban mondták ki.
Színészek, énekesek, politikusok és hétköznapi emberek milliói gyászolják világszerte a 87 éves korában elhunyt Gabriel García Márquezt. Minden idők talán leghíresebb spanyol ajkú írója műveiben örökké halhatatlan marad.
Újból eszméletlen nagyot alakított a mára már szinte az egész világot lenyűgöző apáca, akinek most párbajban kellett összemérnie hangját az olasz Voice tehetségkutató versenyen.
Igen, mert autóval kényelmesebben és gyorsabban eljuthatunk úticélunkhoz, inni meg ilyenkor úgyis muszáj. Nem, mert közúti ellenőrzések sorozatával készül a rendőrség, szerte az országban. Vigyázzon a volánnál!
Nehéz időszakot tud maga mögött színésznő, akinek előbb a Barátok közt című sorozatban szűnt meg az állása, majd a Pesti Magyar Színház is felbontotta vele a szerződését.