A Krím Oroszországhoz csatolásával Ukrajna több rekordot is elveszített, a Fekete-tengerbe nyúló félsziget büszkélkedhet ugyanis egyebek között a világ leghosszabb trolibuszvonalával és Európa legnagyobb asztrofizikai obszervatóriumával.
Három hónappal meghosszabbították az éjszakai életben jól ismert T. György előzetes letartóztatását. Úgy tudjuk, abban bíznak, hogy szabadulása reményében végre beszél, például Vizoviczkiről.
Cseke Katinka ugyan csak körülírta, hogy kivel, illetve kikkel nem szimpatizál a Jóban Rosszban szereplői közül, azonban az érintettek bizonyára így is felháborodtak, hiszen tüntetőleg elhatárolódnak és nem kívántak reagálni a Bors megkeresésére.
Leminősítési felülvizsgálat alá vette a Gazprom és a Rosneft (Rosznyefty) egyaránt közepes befektetői, Baa1-es adósbesorolását kedden a Moody's Investors Service.
Szerda reggel a rendőrség lezárta a pesterzsébeti Ady Endre utca és Nagysándor József utca környékét. A helyszínen megöltek egy asszonyt, több késszúrással végeztek vele. A gyilkosságot a nő férje követte el.
A nyurgapontynak olyan különleges fajtája él a Velencei-tóban, amely máshol nem fordul elő. A horgászoknak igazi kihívás a fogása, mert a természetes táplálékot keresi, a horgászcsali nem érdekli.
Itt a tavasz, és ilyenkor bizony előjönnek a lakásokban a hangyák és egyéb rovarok. Mi a legjobb módszer a megelőzésre és a kezelésre? Szakértők válaszoltak a Kossuth Rádióban.
Szép számmal érkeztek visszaemlékezések a varsói Magyar Kulturális Intézet, a Lengyel Rádió és a Magyar Rádió Zrt. közös felhívására a Magyarországon működő egykori lengyel (más néven KGST-) piacokról, valamint a lengyelországi magyar árusokról.
Hungaroringen száguldozik a német túraautó-bajnokságba, a DTM-be igazolt Vitalij Petrov. Az egykori F1-es pilóta támogató híján nem is álmodozhat a visszatérésről, inkább erre a sorozatra összpontosít.
A miniszterelnök egy interjúban azt mondta, "a választáson azt kell megmutatnunk, hogy képesek vagyunk egységesen és bátran kiállni valami mellett, amiben hiszünk".
A legnagyobb talány most az, hogy Máté Kriszta miként lesz képes színpadra állni. Krisztának ugyanis nemhogy a tánc, a járás is gondot okoz, miután az egyik próbán úgy megsérült egy rossz lépés következtében, hogy elszakadt a keresztszalag a térdében.
Közel 180 ezer embernek tudtunk segíteni, miközben az én nagy fejemet sem kellett nézni az óriásplakátokon – mondta a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának elnöke.
A pápák szabadon választhatna maguknak nevet. Ki az, aki ezek után XXIII. János lesz? Volt már előtte XXII darab János. Én tuti, hogy Lombard pápa, vagy I. Megatron lennék.
Eddig öt halálos áldozata van a helyi idő szerint kedd este, Chile északi részén bekövetkezett, 8,2-es erősségű földrengésnek - közölte Rodrigo Penalillo belügyminiszter.
A távirati irodánál sincs Rogán-ügy, de a Fidesz-frakcióvezetője egyszer csak nyilatkozni akart. Ezzel viszont beavatkozott az események látszólag folyamatos sorrendjébe.
Szerda reggel a rendőrség lezárta a pesterzsébeti Ady Endre utca és Nagysándor József utca környékét. A helyszínen megöltek egy asszonyt, több késszúrással végeztek vele. A gyilkosságot a nő férje követte el.
Fort Stewart, Georgia - Egy tinédzser lány apja torkig lett vele, hogy mindig hatalmas a kupi a gyerek hálószobájában, ezért drasztikus eszközökhöz folyamodott. Egy nap a lány arra jött haza az iskolából, hogy ágyát, asztalát, könyvespolcát és székét a garázs elé pakolták.
Tizenhárom autóból kilenc éven át készült Reiter Antal Ford Taunus Coupéja. A kaposvári műszaki tanár egy templomkertben bukkant rá a kibelezett veterán autóra. Ma elmondhatja magáról, hogy igazi ritkaság van a birtokában.
Ezzel a szép mozgóképpel kívánok boldog születésnapot a lovak szerelmesének, Budai Gyulának, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkárának.
Az ennél magasabb kamatok uzsorának minősülhetnek - számolt be a pozsonyi Pravda a szlovák parlament által kedden elfogadott uzsoraellenes szabályozások kapcsán.