Nagyon várták már a bejelentést, amit az amerikai elnök meg is tett a Fülöp-szigeteken, merthogy épp Ázsiában turnézik. Barack Obama csak azt felejtette el megmondani, miben állnak pontosan az új korlátozások. Az biztos, hogy újabb személyek és cégek nevei kerülnek … Folytatás
Linda azért lett apácanövendék, hogy távolabb legyen Balázstól, ám úgy tűnik még ez sem elég számára. A szőke lány most azt fontolgatja, hogy Peruig menekül érzései elől.
Furcsa ajándékot kapott ellenfelétől Felföldi József. A debreceni édességgyárost védjegybirtoklás vádja miatt éveken át meghurcolta egy ausztrál cég, az Unistraw, amely nemes egyszerűséggel ellopta Felföldi találmányát, az ízesített szívószálat, és sajátként kezdte gyártani.
A szombathelyi törvényszék feladata eldönteni, hogy az uniós fogyasztóvédelmi szabályok értelmében tisztességtelen szerződési feltétellel élt-e a bank.
Mutatunk néhány nagyon cuki kis nyári ruhát, ami biztos, hogy csodásan állna rajtad is, divatos is, ráadásul a JOY Napok alatt olcsóbban szerezheted be!
Egy légpuskával arcon lőtte 74 éves szomszédját egy 20 éves fiatal Nagykanizsán. G. Norbertet elfogták, aki azonnal beismerte tették, de azt állította: nem direkt lőtte meg az asszonyt és megbánta a tettét. A nő maradandó sérüléseket szenvedett.
Átszervezték a magyar pénzosztási rendszert. Brüsszelnek ez nem tetszik. Amíg nem rendeződik a vita, addig nem fogadnak be új számlát. Rengeteg pénz örökre elveszhet.
Az Európai Unió hétfői hatállyal feloldotta a vízumkötelezettséget azokkal a moldovai állampolgárokkal szemben, akik három hónapnál rövidebb időre szeretnének beutazni a schengeni övezetbe.
Inkább eltartalékolják az egészet. Tavaly az értékesítésorientált működésre való átállás volt a cél, idén a nemzetközi számviteli szabványok szerinti adózott nyereség lesz. Ehhez 1,5 százalékos gazdasági növekedés és a tavalyihoz hasonló árfolyampálya kell. (MTI)
John Kerry amerikai külügyminiszter arra figyelmeztette Izraelt egy sajtójelentés szerint, hogy a korábbi Dél-afrikai Köztársasághoz hasonló apartheidországgá válhat, ha nem valósítja meg a kétállami megoldást, Izrael és Palesztina egymás mellett élését.
Románia mintegy 700 millió lejjel (50 milliárd forint) növeli idén védelmi kiadásait, miután megszerezte nemzetközi hitelezőinek jóváhagyását a költségvetési hiány emeléséhez.
Az EMNP választmányának elnöke hétfői kolozsvári sajtótájékoztatóján felszólította az erdélyi magyar közösséget, hogy a legváltozatosabb formákban fejezzék ki szolidaritásukat a MOGYE lemondott magyar vezetőivel.
Ízléstelen pert indított egy szövegíró és egy darab producerei Valerie Harper ellen. A vádirat szerint a 74 éves színésznő direkt nem mondta el, hogy beteg, ráadásul mindenre csak akkor derült fény, mikor a rendező orvoshoz küldte a nőt. A miatta kialakult kellemetlenségek és a gaz tett büntetése 2 millió dollárt ér szerintük.