Magyarország — Bizony! 200 vendéglő, büfé, strand, múzeum, galéria és egyéb szolgáltató nyit ki már május 1-jén, hogy megmutassa: a Balatonra már tavasszal is érdemes ellátogatni.
Tudtad, hogy a csók a mindennapokban előforduló egészségügyi kockázatok ellen az egyik leghatásosabb fegyver? Bécsi kutatások ezt igazolják, lássuk részletesen!
Rengeteg dolog van, amit tilos szexjátéknak használni, ezek egyike pedig nem más, mint a gumicukor. Egy amerikai pár mindezt a saját bőrén tapasztalhatta meg, miután csúnya véget ért szenvedélyes éjszakájuk.
Olekszandr Turcsinov ügyvivő ukrán államfő szombat estére összehívta a nemzetbiztonsági és védelmi tanácsot, miután belügyi jelentések szerint fegyveres harcok robbantak ki a kelet-ukrajnai Donyeck megye több városában.
Sorra foglalják el a kormányzati és belügyi intézményeket a 4,7 milliós keleti tartományban. Az álarcos fegyveresek oroszul beszélnek, és a függetlenségről tartanának népszavazást. Ugyanúgy alakulnak az események, mint a Krímben.
Ez a szerencsétlen amerikai srác azért bukott el a Szerencsekeréken 1 millió dollárt (200 millió forintot), mert NEM-TUD-TA-KI-EJ-TE-NI, hogy Akhilleusz angolul. Amerikában ugyanis az is számít ennél a játéknál, hogy a megoldást ki tudja-e a mondani a játékos vagy sem. … Folytatás
Budapest – Kezd magára találni a Ferencváros a labdarúgó-NB I-ben. A zöld fehérek a 24. fordulóban 1-0-ra verték a Puskás Akadémiát, ezzel sorozatban már az ötödik bajnokijukon maradtak veretlenek, s egymás után a harmadik mérkőzésüket nyerték meg az élvonalban.
Budapest-Miskolc - Ki ne szeretne felnőtt fejjel néha ismét gyerekké válni? - ez a szlogenje a Flúgos Futamnak, melyet idén nyolcadszorra rendeztek meg.
Számítógépes elemzőként bűnügyi szakértői munkát végzett a cseh belügyminisztériumnak korábban az a cseh férfi, akire tavaly karácsony előtt személyazonosító okmányok nélkül talált rá a norvég rendőrség Oslo egyik behavazott utcájában.
Gólszerzők: Mhitarjan, Reus, Hofmann. A Bayernnek ez már a harmadik bundesligás meccse, amit nem tudott megnyerni, mondjuk előtte 26 meccsen veretlenek voltak. (MTI)
Kezd megőrülni a világ attól, hogy mindenkinek a zsebében van már egy okos tükrök-tükröm. Los Angelesben történt, hogy egy öngyilkosjelölt felmászott egy autópályahídra, hogy levesse magát, a rendőrök lezárták a forgalmat. A várakozó autósok pedig szelfizni kezdtek az öngyilkosjelölttel. A … Folytatás
Marrákes – A versenypályán is ad a megjelenésére Michelisz Norbert (29). A túraautó-vb 2014-es szezonjában is új bukósisakban pompázik a Zengő Motorsport versenyzője. A 2014-es fejvédőt a szezonnyitó Marokkói Nagydíjon avatta fel. Az időmérő edzésen is ebben száguldott, s miután a 8. lett, a vasárnapi futamokon (Eurosport 17.00 és 18.00) az 8. és a 3. helyről rajtolhat.
Az észak-csehországi Litomysl kastélyában helyezték el végleg a Václav Havel néhai csehszlovák, majd cseh államfő emlékére 2012-ben készített viasz szívet.
Az utolsó 13 másodpercben kapott két gól miatt a Fehérvár KC nem jutott döntőbe a dán Esbjerggel szemben a női kézilabda EHF Kupában. A Fehérvár idegenben 25-24-re nyert, szombaton viszont – annak ellenére, hogy – 26-25-re vezetett a záró percben, két … Folytatás
Vitoria – Születésnapján korábbi társai ellen készült ünneplésre Hanga Ádám (25). A spanyol Laboral Kutxa magyar válogatott kosárlabdázója tegnap töltötte be 25. életévét, önfeledt szórakozásra azonban nem számíthatott. Egykori klubja, a Manresa látogatott hozzájuk bajnokin.
"Az a levél, amelyet az orosz elnök néhányunknak címzett... komoly problémákat vet fel az energiabiztonság területén Európában" - olvasható az EB vezetője által minden EU-tagország vezetőihez intézett levelében, amelyen április 11-i dátum szerepel, s amelynek tartalmáról szombaton adott hírt az AFP francia hírügynökség.
A börtönben kötött ki egy átmulatott éjszaka után a Blue egykori énekese, Lee Ryan. A híresség annyira részeg volt, hogy hólyagja tartalmát a rendőrségi zárka falára ürítette.
Hatalmas felháborodást okozott egy Youtube videó, melyen az látható, hogyan szív füves cigit egy kisfiú. A kisfilm készítőjének pedig jól hallhatóan nagy tetszik a jelenet.
Ez itt a vége a közjót és az azt szolgáló intézményeket védő állam mítoszának! Itt már csak az együttes kiállás és a nyilvánosság ereje segíthet - írja közleményében a volt fideszes államtitkár és képviselő, aki manapság a TESZ szervezet tagja. … Folytatás
A rendőrség őrizetbe vette azt az amerikai pedofilt, aki betört egy családi házba és megerőszakolta az ott alvó óvodás kislányt. A zsaruk végül a szekrényben találtak rá a férfire.
Jelen pillanatban is hűl lefele a levegő kedves olvasók, az ország tíz megyéjében kell éjszakai fagyra számítani. Az érzékenyebb növényekre és a lendületesebb bulizókra most nagyon figyeljünk, mert megfázás lehet a vége.
Ez a videó járja be mostanában a közösségi médiát: egy muay thai harcos kisfiú, aki iszonyatosan keményen gyakorol az edzőjével. A Facebookon Bruce Lee elveszett fiának hívják, de nem tudni, hogy hol, kiről készült a felvétel. A muay thai nevű … Folytatás
A rengés epicentruma a Salamon-szigetek fővárosától, Honairától délre, 324 km-re, tíz kilométerre a mélyben lehetett. Cunamiriadó van érvényben itt, Vanuatun és Pápua Új-Guineában. (RT/BBC)