Golflabda nagyságú, ám annál sokkal értékesebb az az aranyrög, amelyre mintegy egy évtizede bukkantak Venezuelában: a 217,78 gramm súlyú aranyrögről megállapították, hogy egyetlen rácsszerkezetből áll, ebben egyedülálló a világon, ezzel a mérettel. Értékét 1,5 millió dollárra becsülték a szakemberek.
Két zenészként is aktív világhírű filmszínész, Steven Seagal és a Doktor House-ként ismert Hugh Laurie lép fel nyáron a Modern Art Orchestra vendégeként.
A felszámoló ezúttal egyben, egy pályázatban hirdette meg a vagyonelemeket, így a balatonlellei üdülőt és az abban lévő eszközöket, a Külügyminisztériummal szemben fennálló 87,4 milliós követelést, a HA-LNA lajstromú, csaknem 15 ezer órát repült Bombardier CRJ200ER típusú gépet.
A Columbia, a Harvard és az MIT tudósai megvizsgálták a “Jézus feleségének evangéliuma” néven ismert papiruszt, amit két éve ásott elő a Harvard egyik kutatója. A papiruszon kopt nyelven az szerepel, hogy és “Jézus azt mondta: A feleségem…”, és bár … Folytatás
A norvégoktól érkező pénz kis részét felügyelik csak a Lázár által megtámadott civilek. A nagyobb pénzeket az állam felügyelte. Pontosabban az NFÜ, amíg meg nem szűnt. Azóta állítólag nem érkezik pénz.
A Budapest Music Center épülete nyerte az 1. díjat a szakmai zsűri döntése alapján a The Architizer A+ Awards Építészet és hang kategóriájában. Emellett a Színházak és előadótermek kategóriában különdíjat is kapott.
Milyen kevés kell egy nagy ötlethez. Hyungsoo Kim, a Bradley Timepiece tervezője úgy kapott ihletet, hogy az előadóteremben egy látássérült szomszéd diák megkérdezte tőle, hány óra.
Az új szerb kormány legalább olyan jó lesz, mint a Bajnokok Ligája-győztes Bayern München focicsapata – jelentette ki a Deutsche Welle című német lapnak Szerbia új futball-őrült miniszterelnöke, Alekszandar Vucsics.
Madrid – Az Atlético Madridot csodálja Európa! A spanyol bajnokság listavezetője a Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcának visszavágóján aratott 1-0-s győzelmének köszönhetően 2-1-es összesítéssel kiejtette a Barcelonát és eljutott a négy közé.
Két oroszlán, két leopárd és egy tigris evett a lépfenével fertőzött marhahúsból a debreceni állatkertben, az egyik oroszlán elpusztult, a többi állatot megelőző gyógykezelés után megfigyelés alatt tartják - mondta el a helyi állategészségügyi igazgatóság vezetője.
Frome - Shaun Dibsdale (17) megtanulta, hogy a dohányzás veszélyes lehet. Beült egy játszótéri hintába, és beszorult. A tűzoltóknak kellett kivági a fiatalembert.
Emlékülés és szakmai konferencia keretében tárgyalja a Magyar Elhízástudományi Társaság az elhízással kapcsolatos legújabb eredményeket pénteken és szombaton Budapesten.
Rapport Richárd, a Felix Promotion menedzserirodával együttműködő sakkozó elérte az álomhatárt, vagyis a 2700-as Élő-pontszámot. Ez alig 18 évesen még egyetlen magyarnak sem sikerült.
A klánja 2009 és 2011 között nehéz körülmények között élő nőket vásárolt meg, és gyakran veréssel kényszerített prostitúcióra itthon és külföldön. Egy frankfurti bordélyházban dolgozó prostituáltak napi 14 kuncsaftot fogadtak, több mint 16 órát dolgoztak aktusonként 20 euróért.
Először láthatja a közönség Vajda Béla (1935-2011) Arany Pálma-díjas animációs filmrendező halála után előbukkant grafikáit azon a kiállításon, amely péntektől látható a Cultiris Galériában Budapesten.
Péntek: Szél, délen és keleten zápor. Nappal 13-17, éjszaka 0-5 fok. Éjszaka fagyok is lehetnek. Szombat: Helyenként zápor, estére kiderül az ég, mérsékelt szél. Nappal 14-18, éjszaka 1-6 fok. Vasárnap: Zápor előfordulhat. Nappal 14-19, éjszaka 2-8 fok. (MTI)
A költészet napján, április 11-én mutatja be a kecskeméti Katona József Színház Arisztophanész Lüszisztraté című darabját, amelyet Szabó K. István, a nagyváradi Szigligeti Színház művészeti igazgatója rendez.
A 64 éves szekszárdi férfit bűnszervezetben elkövetett emberkereskedelem, kitartottság, személyi szabadság megsértése, többrendbeli kerítés és lőfegyverrel való visszaélés miatt mondta ki bűnösnek a törvényszék büntetőtanácsa.
Az Európai Beruházási Bank (European Investment Bank, EIB) 2013-ban mintegy 755 millió euró összegű hitelszerződést írt alá magyarországi projektek finanszírozására - az elmúlt öt évben összesen 7,4 milliárd eurónyit -, 2014-ben szeretné aktivitását fenntartani Magyarországon.
Különös ügyben hirdetett ítéletet a Budapest Környéki Törvényszék. Egy 44 éves nő havonta 100 ezer forint értékben vásárolhatott egy péceli boltban, amelynek tulaja cserébe takarítást és szexet kért. Gyilkosság lett a románc vége.
Csaknem nyolcszáz pedagógus munkáját segíti a jövőben az a fejlesztési program, amelyet 516 millió forintos európai uniós pályázati és állami forrásból dolgoz ki a Debreceni Református Hittudományi Egyetemmel és a Nyíregyházi Főiskolával közösen a Debreceni Egyetem.
Ismét zavartalan a forgalom az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalán Fonyód és a táskai pihenőhely között - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata csütörtök délután az MTI-vel.
A romániai filmek finanszírozásával foglalkozó Országos Filmközpont Felméri Cecília és Lakatos Róbert romániai magyar filmes animációs dokumentumfilmjét találta a legígéretesebbnek a tavalyi évre meghirdetett pályázatán.
Lassan késő délutánba hajlik a kora délután, ideje egy kicsit dilizni. Tekintsék meg a Trónok harca főcímzenéjének kecskés válozatát. Fodor Gábor helyében már készíteném a békemenetes verziót. (Kotaku)
Döbbenetes tervvel állt elő egy amerikai fogorvos, aki 2011-ben megvásárolt az egykori Beatles-tag bölcsességfogát. A doktor, kis John Lennont szeretne magának klónozni, akit ő nevelne fel.
Az NVI Alkotmány utcai épületében kialakított Nemzeti Választási Központ (NVK) aulájában öt asztalnál mintegy negyven irodai munkatárs végzi az urnabontást, és osztja szét a külképviseleteken szavazók voksait tartalmazó zöld borítékokat megyénként külön kartondobozokba.