London - Az IKEA egyik angliai boltjában egy tükröt helyeztek el, amely alkalmanként bókokban részesíti az előtte elhaladókat, ami először némi ijedtséget, majd hamar derültséget vált ki a vásárlókból.
Helsinki – Másfél év után hivatalosan is elvált Kimi Räikkönen (34). A Forma-1 2007-es világbajnoka most már nyugodtan koncentrálhat az apaságra, új barátnője ugyanis gyereket vár.
A Nemzeti Választási Bizottság 3,8 millió forintos bírságot szabott ki pénteken a www.baja.hu internetes oldalt kiadó önkormányzati cégre, mert a területi választási bizottság határozata ellenére sem számolt be az egyik helyi szervezet jelöltállításáról.
A felismerhető egyéni hangzás a legfontosabb a zenében, a következő években a Liszt Ferenc Kamarazenekar is tovább szeretné éltetni sajátos hangzásvilágát, zenei felfogását - mondta az MTI-nek a 70. születésnapját néhány nappal ezelőtt ünneplő Rolla János hegedűművész, a zenekar művészeti vezetője.
Tatár László arról tájékoztatta a párt gyöngyösi szervezetét, hogy "a kibelezéstől a felkoncolásig sok minden" szerepel abban a két sms-ben, amelyet a napokban küldtek telefonjára ismeretlenek.
A Michigani Egyetem rangos díját, melyet "olyan kiemelkedő humanistáknak adományoznak, akik az elnyomottak és védtelenek érdekében Raul Wallenberg hősiességéhez hasonlóan cselekednek", idén Heller Ágnesnek ítélték. A díjat korábban többek között Elie Wiesel és a dalai láma is megkapta.
Papcsák Ferenc azt közölte az MTI-vel, megdöbbenéssel értesült a sajtóból, hogy Karácsony Gergely az előző balliberális városvezetés idején "pénzt keresni járt Budáról Zuglóba".
Hallott már a híres lébényi sörről? Nem? Nem baj. Mi utánajártunk, miről is van szó. Aztán nem derítettünk ki semmit. Úgyhogy innentől már csak Önön múlik, megveszi-e a gyártási jogot.
Budapest - Növényi Norbert (57) különleges kacsavacsorára hívta meg a szintén olimpiai bajnok Farkas Pétert (46). A két jó barát először találkozott azóta, hogy Farkas kiszabadult a börtönből.
Délegyháza ― A Blikk Jackpot játéka bár utolsó napjához érkezett, mégse csüggedjen! Még most sem késő kiszaladni, és megragadni az utolsó nyerő lapok egyikét.
A Duális Képzési Tanács még az idén szeretné kidolgozni és a kabinet elé terjeszteni a gyakorlatorientált képzés felsőoktatásra történő kiterjesztésének koncepcióját.
Alex Korobov először azt hitte, keszeget fogott, de kiderült, a halnak emberi fogai vannak. A kocsmában először azt hitték, túl sokat ivott, de amikor az asztalra dobta, mindenki megdöbbent.
Budapest — Örök nyugalomra helyezték Sándor Károly (†85) labdarúgót, az MTK korábbi válogatott játékosát. A népszerű „Csikar" hosszan tartó súlyos betegség után, szeptember 10-én hunyt el, utolsó útjára a Farkasréti temetőben kísérték el családtagjai, barátai, a magyar futball kiemelkedő alakjai.
Gary Mark Lane knaphilli téglahordó nagy döntésre szánta el magát. Nem elégedett meg a testét borító Tottenham tetoválásokkal és a kaput díszítő kék kakóca (fiatal kakas) szoborral, de még a nevét is megváltoztatta Gary White Hart Lane-re, kedvenc csapata stadionja után. … Folytatás
A Manchester United legendás futballistája, Eric Cantona új filmjében mindent megmutat. A vásznon domina leckézteti, orgián vesz részt, és az is kiderül, miért hívják Csődörnek. Már ha igazi, amit elővesz. Ön szerint az? Mi nem tudtuk eldönteni.
A langlovagok.hu beszámolója szerint a napokban többször előfordult, hogy a tűzoltók nem tudták megtankolni a tűzoltóautókat, mert a MOL-kártyáikon egyszerűen nem volt fedezet.
A kiállított termékek a megváltozott munkaképességű emberek műhelyeiben készültek, a formatervezésben pedig neves szakemberek, designerek segítették őket.