2014. október 3. péntek

okt. 3
20:14
Nemi erőszak egy gólyatáborban: távozik az ELTE két karának HÖK-elnöksége (hirado.hu)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Tanító- és Óvóképző Kar hallgatói önkormányzatának (HÖK) elnöke pénteken lemondott, és "visszahívta elnökségének tagjait", az Állam- és Jogtudományi Kar hallgatói önkormányzatának elnöksége pedig benyújtotta lemondását az egyetem gólyatáboraiban történt erőszakos bűncselekmények miatt.
okt. 3
20:16
Levadászták az iraki hadsereg egyik helikopterét (hirado.hu)
A harci gép pilótája és másodpilótája is életét vesztette.
okt. 3
20:18
Letartóztatták a spanyol diplomata gyilkosát (hirado.hu)
A politikai motivációt már a nyomozás elején kizárták, de az igazi indítékot a szudáni rendőrség most sem közölte.
okt. 3
20:20
Ujhelyi: a jogszabályok nem engedik a haveri alapú forrásfelhasználást (hirado.hu)
Csak azok a települések lehetnek sikeresek az uniós források megszerzésében, amelyek közvetlen kapcsolatokat tartanak fenn Brüsszellel - jelentette ki az MSZP európai parlamenti képviselője salgótarjáni sajtótájékoztatóján.
okt. 3
20:24
Kiegészültek a külföldiek ingatlanszerzésének szabályai (hirado.hu)
A kormány a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent rendeletében meghatározta, hogy külföldiek magyarországi ingatlanvásárlásakor milyen esetben jár a közérdek sérelmével a tranzakció.
okt. 3
20:26
Lázár: 2018-ig elkészül az autóút Sopron és Csorna között (hirado.hu)
A régió gazdaságának fejlődése így érhető el - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter Sopronban.
okt. 3
20:28
A kormány átcsoportosította a tavalyi költségvetési maradványt (hirado.hu)
A jogszabály a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
okt. 3
20:30
Fidesz: a csepeli választási bizottság elmarasztalta a baloldalt (hirado.hu)
A baloldali pártok rossz színben tüntették fel a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjét szórólapjukon, azon nem szerepelt a készíttetők neve, és ellenfelük választási plakátjait is megrongálták - közölte a Fidesz helyi szervezetének elnöke.
okt. 3
20:36
Lemondott az ELTE TÓK és ÁJK Hallgatói Önkormányzatának elnöksége (444.hu)
A botrányok után az egyetlen lehetséges dolog történt. Tisztújításról és reformokról is határoztak.
okt. 3
20:42
A mentő késése miatt az apa segítette világra lányát (BorsOnline)
Panaszt tett a brit egészségügyi hivatalnál egy férfi, aki arra kényszerült, hogy segítsen barátnőjének megszülni közös gyereküket, mert a mentő nem érkezett meg időben. A szakemberek két órát késtek.
okt. 3
20:42
Videó: Focilabdával kísérték végső útjára Csikart (Blikk)
okt. 3
21:00
Messinek adócsalás miatt bíróság elé kell állnia (Blikk)
Barcelona – Alighanem a bíróság elé kell állnia Lionel Messinek (27). A Barcelona labdarúgójának az ügyében eljáró  bíró elutasította a négyszeres Aranylabda-nyertes argentin kérelmét, akinek így adócsalás miatt felelnie kell a bíróságon. Messi az ítélet ellen fellebbezhet még.
okt. 3
21:00
Kövér: ez a választás fontosabb, mint eddig bármelyik volt (hirado.hu)
"A mostani választás minimum huszonöt százalékkal fontosabb, mint eddig bármelyik volt, hiszen ez már öt évre szól" - mondta Kövér László Isaszegen egy lakossági fórumon pénteken.
okt. 3
21:02
Szociáldemokraták: ne kapjon tiszteletdíjat a választóitól távolmaradó képviselő (hirado.hu)
Schmuck Andor, a Szociáldemokraták V. kerületi polgármesterjelöltje azt kezdeményezi, hogy ne vehessenek fel tiszteletdíjat azok az önkormányzati képviselők, akik évente nem találkoznak bizonyíthatóan legalább 300 szavazóval választókerületükben.
okt. 3
21:04
Uniós pályázatok már a jövő héttől (hirado.hu)
Öt, a vállalkozások fejlődését segítő kiírással indul a következő, 2020-ig tartó uniós ciklus, amelyben minden eddiginél több forrást kap majd Magyarország.
okt. 3
21:06
Több ezer katonát küld Nyugat-Afrikába Amerika (hirado.hu)
Az Ebola-járvány megfékezése lesz a feladatuk.
okt. 3
21:08
Harrach: a KDNP világnézeti pártként egy jól működő szövetség tagja (hirado.hu)
A párt parlamenti frakcióvezetője Kunszentmártonban beszélt.
okt. 3
21:09
ÁTVERÉS EZ, NEM ÁRVERÉS!!! (444.hu)
Jeff Koons “szobrász” a képen nem látható (tök ugyanilyen giccses, csak narancssárga) “szobrát”, a Balloon Monkey-t 20 és 30 millió dollár között fogják valahol leütni a Christie’s árverésén. Sajnos nem ütnek rá a kalapáccsal, hogy kidurranjon :(
okt. 3
21:10
Bezár a Panasonic szlovákiai gyára (hirado.hu)
A termelést csehországi leányvállalatába helyezi át a japán elektronikai óriáscég.
okt. 3
21:11
Kerényi Imre: A miniszterelnök cselédje vagyok (444.hu)
A miniszterelnöki megbízott szerint kövér nőnek nem szabadna állami pénzből Mercutiót játszania. A Magyar Krónikát viszont a feleségek is képesek elolvasni, mert nincs benne veszekedés.
okt. 3
21:12
Füstölögnek - Kevesebb az életveszélyes (hirado.hu)
Egyre többen engedik be lakásukba a kéményseprőket, akik így el tudják végezni az ellenőrzést.
okt. 3
21:13
Amerika szerint elhamarkodott lépés, hogy Svédország elismeri Palesztinát (444.hu)
Ma reggel mondta a svéd miniszterelnök, Stefan Löfven, hogy országa kész elismerni a Palesztin Államot . Az amerikai külügyminisztérium szóvivője, Jen Psakia szerint a lépés “elhamarkodott” és az Egyesült Államok szerint “a két félnek tárgyalásos úton kell eljutnia a kétállami megoldáshoz.”
okt. 3
21:14
A palesztin állam elismerésére készül Svédország (hirado.hu)
Az unió "régi", azaz 2004 előtti tagjai közül az első lenne, amely megteszi ezt.
okt. 3
21:18
Hátborzongató dolog nézett a szemébe a bojlerből (BorsOnline)
Sokkoló jelenet játszódott le egy brit család otthonában, akik reggelizés közben vették észre, hogy egy óriási kígyó költözött a konyhájukba. A hüllő a vízmelegítőben talált új otthonra.
okt. 3
21:18
Nem kellenek a luxusirodák (Blikk)
okt. 3
21:36
Lefejezett egy pilótát a Boko Haram (Blikk)
okt. 3
21:36
LMP: a zöld város koncepció minden problémára választ ad (hirado.hu)
A párt szerint a zöld város egy minden problémára választ adó, átfogó koncepciót jelent - mondta Csárdi Antal, az LMP főpolgármester-jelöltje.
okt. 3
21:38
Semjén: A MOGYE a magyarság megmaradásáért folytatott küzdelmet jelképezi (hirado.hu)
Marosvásárhelyen a MOGYE a magyarság diszkriminációjának és jogfosztásának egyik legfájóbb sebe - vélte a miniszterelnök-helyettes.
okt. 3
21:42
Egy kép, mielőtt bulizni indulnak (444.hu)
Olajos Csaba solymász egy szirti sassal Nyíregyházán, a Sóstói Múzeumfaluban épült Árpád-kori falu avatásán 2014.október 3-án.
okt. 3
21:54
Elkészítették Brahms zongorájának másolatát (hirado.hu)
A hangszerépítő szerint a modern kor legbonyolultabb módszerét alkalmazva építette meg a hangszert.
okt. 3
22:12
Tóbiás: 8-9 fővárosi polgármester a cél (hirado.hu)
A Magyar Szocialista Párt elnöke ezt nevezte meg célként az ATV Egyenes Beszéd című pénteki műsorában.
okt. 3
22:14
Halálos baleset Majosházánál (hirado.hu)
Kamion és személyautó ütközött, két ember meghalt.
okt. 3
22:15
Kövér László elméjében tovább dúl a háború (444.hu)
Isaszegen tartott lakossági fórumot, ahol előbb kvantifikálta a szavazás fontosságát, majd Lamperth Mónikázott (!!), végül a civilizációnk meghatározó értékeiről gondolkodott hangosan.
okt. 3
22:48
4000 amerikai katonát vezényelnek Nyugat-Afrikába (444.hu)
Az eredetileg tervezett 3000 fős kontingenst bővítik, kórházakat, izolációs központokat, laborokat fognak építeni, és logisztikai segítséget nyújtanak.
okt. 3
23:21
Először hozott világra gyermeket egy méhátültetésen átesett nő (444.hu)
Nagyon mennek ma a svédek! Először a női miniszterek, aztán elismerték Palesztinát, most meg ez. A nő még a múlt hónapban szült, de ma jelentette be az orvosi áttörést az orvosa.
okt. 3
23:23
Köszönöm a figyelmet első 444-es napomon (444.hu)
Remélem ugyanannyira élvezték a napot, mint én. A felvételen agadezi tuareg rockerek koncertje látható, én most elvánszorgok valami születésnapi buliba, de biztos, hogy nem fogok úgy pörögni, mint a videón egyesek.
okt. 3
23:24
Friss: karambolban sérült meg egy csecsemő (BorsOnline)
Az Andrássy úton ütközött két autó Budapesten, egy babát kórházba szállítottak.
okt. 3
23:42
Meleg szexrabszolgákat futtatott három magyar (BorsOnline)
Emberkereskedelemmel, zsarolással és prostitúcióból származó haszonszerzéssel vádolnak három magyart Miamiban.
okt. 3
23:42
Videó: Így tüntették el az útakadályokat (Blikk)

Keresés