Budapest — Az ellenfél egy játékosának jogosulatlan szereplése miatt megóvta az MTK Hungária női labdarúgócsapata az osztrák NÖSV Neulengbach elleni, szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzést.
Hofi Géza özvegye nem hagyja magára Bajor Ildikót: támogatja az elhunyt művész feleségét. A színész gyászoló párját a barátok is felkarolják: lelki és anyagi segítséget nyújtanak számára.
Hódi Pamela teljesen kiakadt, amiért Berki Krisztián gátlástalanul udvarol kolléganőjének, Czippán Anettnek. A kismama szerint gyereke apja inkorrekt férfi, aki semmibe veszi az ő érzéseit.
Kiborult a fiának címzett fenyegetéstől Péntek László édesanyja. Az asszony keményen visszaszólt Bándy Kata mamájának, egyben új teóriával állt elő: szerinte maffiózók végeztek a rendőrségi pszichológussal.
Súlyos és életveszélyt okozó testi sértés miatt is vádemelést javasol a rendőrség Kállay-Saunders Andrásra. Dr. Magyar György szerint az énekes ártatlan. A Bors úgy tudja, nem először volt vele gond.
Nem lesz könnyű dolga az idén Tóth Gabinak, hiszen egyszerre 13 fiatalt kell támogatnia mind szakmailag, mind lelkileg. Ráadásul a Spoon tagjai már most magabiztosabban viselkednek, mint illene.
Nora Falls – Egymásnak esett Szabó Zsófi (26) és Gáspár Laci (35). A két táborlakó között már egyébként is sok konfliktus volt mostanában, aztán amikor a táborlakók alkoholhoz jutottak, ki is tört a balhé.
A bűnszervezet vezetőjét azzal gyanúsítják, hogy a rendőrség hathatós közreműködésével elhurcolt és legyilkolt 43 egyetemistát a délnyugati Guerrero államban.
Lezárult a koraszülött és állapotuk miatt intenzív orvosi ellátásra szoruló csecsemők életesélyeinek növelését célzó fejlesztési program a szolnoki Hetényi Géza Kórház csecsemő- és gyermekosztályának perinatális intenzív centrumában.
A pénzügyi válság 2008-as kezdetétől megnövekedtek az egyenlőtlenségek, és továbbra is hátrányos megkülönböztetés éri a nőket - közölte az ENSZ-főtitkár.
A török ügyészség lemondott annak a korrupciós ügynek a folytatásáról, amely az időközben államfővé választott Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök környezetét is érintette.
Nem volt nála személyi igazolvány, ezért bilincsbe verve vittek be a rendőrségre egy 48 kilós asszonyt Pilisvörösváron. Állítja: azóta veszedelmes bűnözőként néznek rá a helyiek az utcán.
A Rákóczi Szövetség keddtől csütörtökig 22. alkalommal rendezi meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen Gloria Victis elnevezésű 1956-os emlékünnepségét, Kárpát-medencei ifjúsági találkozóval és középiskolai történelmi vetélkedővel összekötve.
Környezetbarát útra indul Matteo Miceli olasz vitorlázó vasárnap, hajójának fedélzetén két tyúkkal, hogy üzemanyag elégetése nélkül, önellátó módon kerülje meg a világot.
Évente egymilliárd forintot kereshet a Dinamo Moszkvában Dzsudzsák Balázs, ha elfogadja az orosz klub szerződéshosszabbítási ajánlatát. Hét éve a Lokiban 7-10 milliót kapott.
Mi lesz a családi vagyon sorsa? Már csak ez a nyitott kérdés maradt Pártos Csilla és Szűcs Csaba válása körül, miután Pécsi Ildikó unokája, a 16 éves Csaba döntött: az édesanyjával marad a bontóper után.
Célegyenesbe érkezett a Bors nyereményjátéka. Kereken ötmillió forint vár egy szerencsés nyertesre, amiért még ma és holnap is érdemes Borsot venni, letépni a matricát.
Elhagyott szovjet szellemvárosba jutott be Hajner Gyula. A területen titkos földalatti bunkerekben atomtölteteket tároltak. A dolgozók senkinek nem beszélhettek róla, mi folyik ott.
Több mint kétórás sikeres műtéten esett át Bácsi Sándor. Az egykori válogatott futballista megpróbáltatásainak nincs vége, mert januárban protézist ültetnek be a jobb térdébe.
Holtan találták szombaton Dél-Koreában egy férfit, aki egyik szervezője volt annak az előző napi popkoncertnek, amelyen egy balesetben meghalt 16 fiatal.
Hétfői hatállyal felszámolás alá került a szolnoki kéményseprő-ipari szolgáltatásokat nyújtó Fűtéstechnikai Vállalkozó Kft. - írta a Népszabadság, a Magyar Nemzet és a Népszava.
Harmincnégy, eddig ismeretlen kínai karaktert, illetve szimbólumot fedeztek fel régészek az északkelet-kínai Lusun város múzeumában őrzött jóslócsontokon.
A japán kormány három tagja is ellátogatott szombaton a háborús halottaknak emléket állító, több szomszédos ország által sérelmezett tokiói Jaszukuni-szentélybe.
Ahhoz, hogy önállóbb, erősebb és boldogabb lehess, nincs szükség drága pszichológiai tanácsadásra. Gyakran elég, ha megnyomod az agyad megfelelő gombját. Teszteld a lehetőségeid!
A magabiztosság az egyik legszexisebb tulajdonsága egy nőnek. A férfiak imádják, ha egy magabiztos nővel van dolguk, aki kiáll magáért, és megvan elégedve önmagával, vagyis tudja, mit akar! Főleg egy randin, akár egy szakítás után. Íme néhány tipp, hogy tuti magabiztos legyél a randidon!
Huszonötezer védett kecskerákot találtak a rendőrök egy bolgár furgonban a nagylaki határátkelőhelyen, a szállítmány értéke meghaladja az egymilliárd forintot.