Hosszú Katinka aranyérmet nyert 400 méter vegyesen vasárnap, a barcelonai vizes világbajnokság zárónapján. Ugyanebben a számban Jakabos Zsuzsanna a hatodik helyen végzett.
Kecskemét–Kadafalva – Még délután is zokogás hallatszott ki annak a családi háznak a kertjéből, ahol egy középkorú férfi agyonverte a feleségét, majd magával is végzett.
Az italos kartonokat az emberek eddig nem szívesen gyűjtötték szelektíven, de változóban a hozzáállás. Ebből a fajta szemétből Budapesten április óta már 23 tonna gyűlt össze különválogatva.
Játékosként már volt világbajnok Benedek Tibor, szövetségi kapitányként azonban még nem nyert vb-aranyat. Most ezt az érzést is megízlelhette az egykor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó.
Az idei nyárutón, amikor a Jupiter szembenállásba kerül a Plútóval, politikai botrányokra, pénzügyi visszaélésekre, politikai puccskísérletekre, hatalmi harcokra, banki ügyintézéssel összefüggő gondokra, korrupciós ügyletekre, vagy törvénytelen pénzügyi és tőzsdei manipulációkra számíthatunk.
Budapest – Ki fektet be a Ferencváros labdarúgócsapatába? A zöld-fehér szurkolók ezt találgatták vasárnap a Videoton elleni 0-2-ra végződő NB I-es rangadón.
Budapest - 62 külföldi út, 158, utazással töltött nap, 160 millió forint költség! – ez a miniszterelnöknek, két helyettesének és további négy miniszterének 2013-as első félévi, összesített úti mérlege.
Balatonfüred - Tihany - Kicsattan az egészségtől, pedig néhány hónapja még az élete is veszélyben forgott Doszpot Péter kislányának, Ziának (3). Minderre egy olvasónk felvételei a bizonyítékok.
A brit uralkodóház legfiatalabb tagjának születése tovább erősítette a monarchia népszerűségét az országban. A svéd és a norvég királynak sem kell aggódnia alattvalói érzései miatt.
Budapest – Vasárnapi interjúnkban meglepő őszinteséggel beszélt a szakmai terveiről, de Bochkor Gábor (49) azt is elárulta, hatesztendős kislánya már szellemiségében is kezd hasonlítani rá.
Homokmégy ‒ Bátran állok a színpadon, mert ügyes vagyok, és alaposan felkészültem – mondta kórusban Cserven Ágica, András Bea, Horváth Dorina, Geri Vivi, Romsics Kriszti, Kiss Brigitta, Széles Sanyi, Csorba Zalán, Taskovics Máté és Székely Melani a művelődési ház színpadán nemzetiszínű öltözékben.
Száz évvel ezelőtt tíz gyerekből kettő nem érte meg a felnőttkort. Ma az arány sokkal jobb, de ma sem lehet rájuk eléggé vigyázni, és őszintén szólva isteni csoda, hogy egyáltalán felnőnek, annyi veszély leselkedik rájuk.
Egyedül egy percet sem kószálhat, s csak szülei autójába szállhat be Gesztesi Panka. A hétéves kislány műsorvezető anyukáját gyerekkorában majdnem elrabolták. Emiatt lehetséges ez az aggódás?
A kilenc medencés budapesti strand egyik fő vonzereje a medencében szörfözés - emiatt sorolta a világ tíz legjobb medencéje közé a The Guardian brit napilap a Palatinust.
Senki nem érti, miért lett öngyilkos a tízéves Zs. Viktória Drávaszerdahelyen. A tragédia mindenkit letaglózott, a falubeliek együtt imádkoznak a gyermek lelki üdvéért.
Előállította és kihallgatta az ír rendőrség azt a lengyel lányt, aki márciusban autójában egy magyar férfival az Ír-tengerbe zuhant. A fiú meghalt, a családja szerint pedig nem baleset volt…
Szeged, Sopronkőhida, Márianosztra, Tiszalök, Kalocsa – ezek a városok adnak otthont az ország leghírhedtebb rabjait őrző börtönöknek. A legszigorúbbnak tartott fegyintézet a szegedi Csillag, nem véletlen, hogy a tényleges életfogytosok is itt töltik büntetésüket.
A varázslatosan szép portugáliai Porto után a második legnagyszerűbb turistacélpontnak választotta Budapestet a BBC utazási portálja, a Lonely Planet. Fővárosunk történelmi hangulata valóban lenyűgöző, még akkor is, ha a Magyarországra érkező külföldit elsőre elrettenti a mocsok és a káosz.
Jól indult, de rosszul végződött a Puskás Akadémia első „hazai mérkőzése”. A Videoton stadionjában megrendezett találkozón kiderült: a Felcsútnak alig van szurkolója, fő támogatójuk pedig a klub elnöke, aki egyben a falu polgármestere is.
A Bak társasági élete megélénkül, talán kissé kaotikussá is válik, a Kos szerelmi élete viharosan alakul, a Mérleg karrierjét, hivatását érintő híreket kaphat.