Augusztus 6-án és 13-án vezetéssel tekinthetik meg a 8-13 éves gyerekek a Monet, Gauguin, Szinyei Merse, Rippl-Rónai című tárlatot a fővárosi múzeumban.
Ha én gazdag lennék… Ezt dúdolgatom, amióta megláttam, hogy közel kétmilliárd forinttal lehetne vastagabb a bankszámlám, ha az öt megfelelő számot ikszelném be a lottón.
Los Angeles ‒ Cory Monteith (†31) két héttel ezelőtti tragikus halála nemcsak barátait és rajongóit rázta meg, a Glee című sorozat készítőit is nehéz helyzetbe hozta.
Egymillióval több ötöslottó- és nyolcszázezerrel több hatoslottó-szelvényt adtak fel múlt héten, mint amikor „csak pár tízmilliót” lehetett nyerni, s ezen a héten tovább nő a szerencselovagok száma. Pedig a nyerési esély ugyanakkora, és az álmok is beteljesíthetők a kisebb nyereményből.
A forró csokoládé ízletesebbnek tűnik, ha narancs- vagy krémszínű csészében tálalják, nem pedig fehérben vagy vörösben – állapították meg kutatók egy tanulmány során.
Csak órákkal a halála után találták meg annak a férfinak a holttestét, aki a konyhaiszemét-présgépben lelte a halálát. A férfi a mobiltelefonját kereste az iszonyatos erejű monstrumban
A legerősebb italt Putyin, a legtöbbet a cseh államfő issza lazításképpen. A magyar államfő a rozék visszafogott barátja, Obama a dús habú mézsör híve.
Ilyen sok bizonytalansági tényező talán még egyik futam előtt sem nehezítette a túraautó-vb-n induló magyar pilóta, Michelisz Norbert dolgát, mint a hétvégi argentin verseny előtt.
Kedves Olvasó!A nagy hőségben tekintettel szeretnék lenni a háziasszonyokra és azokra is, akik az ételeket fogyasztják. Olyan fogásokat ajánlok, amelyekhez kevés időt kell eltölteni a konyhában, és könnyen, gyorsan emészthetők. A sült csirke után a nyári melegben üdítően hat a jégágyon tálalt görögdinnye. A mai ebédünk 750 kcal/fő értéket tartalmaz. Jó étvágyat kívánok!Fásy Ádám
A daganatos sejteket felismerő szikét fejleszt egy magyar kémikus Angliában, az eredmények biztatóak, de az eszközön még éveki kell dolgozni - mondta el az ötletgazda Takáts Zoltán.
Miközben az egész világ a kis György herceg születését ünnepli, a britek megpróbálják megidézi Diana hercegnő szellemét. A tragikus körülmények között elhunyt asszonyról szóló filmben Naomi Watts valóban életre kelti őt.
Kipróbálhatták a felnőttek életét Csepelen 6–14 éves gyerekek egy napközis táborban. A picik bűnözőket fogtak, tüzet oltottak, sebeket kötöztek, és helytálltak a legnehezebb helyzetekben is.
Az MTI tudósítójának beszámolója szerint a rendőrség ellenőrzőpontot állított fel Igar határában, ahol átvizsgálják a Dádpusztán tartandó O.Z.O.R.A. fesztiválra érkező járműveket.
Los Angeles – Megúszta a kirúgást Johnny Depp (50)! A világsztár a napokban árulta el, hogy a Disney anno fontolóra vette, hogy kirúgják őt a Karib-tenger kalózaiból, és mást keresnek a helyére.
Rendkívül elegáns öltözetben tiszteli meg áldozatait egy fegyveres bolti rabló Olaszországban: még 40 Celsius-fokos hőségben is szmokingban tört rájuk.
Noha a szurkolók elégedetlenek az NB II-es Vasas vezetésével, a klub irányítói próbálják megerősíteni a keretet. Úgy tudjuk, élvonalbeli fizetéssel csábítanak a csapathoz rutinos focistákat.
Az erdélyi fejedelem bronzszobrát, Borsi Antal szobrászművész alkotását a történelmi egyházak képviselői is megáldották a Hajdú-Bihar megyei településen.
Rockyként sminkelve láthattuk már nem egyszer szétverve Sylvester Stallonét, most azonban olyan lila-kék foltokkal jelent meg a nyilvánosság előtt, amelyek aligha lehetnek filmes trükkök eredményei.
Több tízezer, Marilyn Monroe-ról és más hírességről készült negatív kelt el 1,8 millió dollárért (407 millió forintért) azon az árverésen, amelyen a neves sztárfotós, Milton Greene munkái a szerzői jogokkal együtt kerültek kalapács alá.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért Felelős Államtitkársága szerint a most formálódó átfogó megállapodáshoz hasonló még sosem volt a magyar közoktatásban.
Egy férfi a forró járdától szenvedett súlyos égési sérüléseket, van, aki csatornafedélen süti a tojást, az emberek szinte levegőt sem kapnak a forróságtól. 140 éve nem volt ilyen meleg Kínában, sok a halott.