Már megkapta a kormány levelét a Dunaferr vezetése. Az állam piaci áron vásárolná meg a vasművet, hogy megelőzze az elbocsátásokat. 1500 ember sorsa bizonytalan.
Az egészséges táplálkozás és az elhízás megelőzésére fejlesztettek ki szegedi nemesítők olyan tritikálét, azaz rozsbúzát, amelyet emberi fogyasztásra lehet használni.
Jennifer Aniston fülig szerelmes vőlegényébe, a színész Justin Theroux-ba, és érzelmeit egyetlen pillanatra sem fogja vissza. A leendő házaspár kedden Mexikóban romantikázott.
Vannak olyan élethelyzetek, amikor vállalni kell, hogy személyesen, esetleg telefonbeszélgetésben közöljük a másikkal a lesújtó hírt. Ám ehhez nem mindenkinek van bátorsága.
Volt olyan pillanat az életemben, amikor egy SMS-nek is örültem volna. A pasas közel három év után elugrott egy barátjához, és elfelejtett hazajönni. Halálra aggódtam magam miatta, pedig csak ki akart szállni a kapcsolatunkból.
Már szedik a korai szőlőfajtákat, például a csabagyöngyét és az Irsai Olivért Balatonboglár és Etyek környékén - mondta Horváth Csaba csütörtökön az MTI érdeklődésére.
Kilencéves fiának köszönheti életét Cherie Briggs, miután egy darab borsó a torkán akadt és fuldokolni kezdett. Óriási szerencse, hogy gyermeke éppen az eset előtt pár nappal egy táborban elsősegély oktatáson vett részt, így tudta, mit kell tennie.
Ti várjátok már az őszt? Mi be kell valljuk, hogy igen. Nem csak azéret, mert nem nagyon akaródzik elhagyni a jó hűvös szobát már ebben a rekkenő hőségben, de divat magazin révén mi mindig előbb értesülünk a szezon legtrendibb darabjairől, és lányok, ha ti is meglátjátok például a Gant új kollekcióját, meg fogtok érteni minket.
Kandikamerákat helyeztek el állatok viselkedését kutató tudósok ötven macskatulajdonos lakásában, hogy megtudják, mivel foglalkoznak a cicák, amíg a gazdik távol vannak. Meglepő eredmény született.
Az internet korában szempillantás alatt eladhatunk és vásárolhatunk gyakorlatilag bármit. Nem mindegy azonban, hogyan hirdetjük meg az eladandó holmikat. Dobra Péter, az Apród.hu apróhirdetési üzletág igazgatója elárulta azokat a praktikákat, amelyekkel hatékonyak lehetünk az online hirdetések világában.
Az előző évhez képest május óta kedvezően változik Nógrád megyében az álláskeresők száma, júliusban 1239 fővel, 6,7 százalékkal kevesebben szerepeltek a nyilvántartásokban mint egy éve.
Hozamemelkedéssel értékesített csütörtöki aukcióján 3, 5 és 10 éves államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a közeli lejáratnál a meghirdetett, a két távolabbi lejáratnál pedig a meghirdetettnél magasabb összegben.
Az egyiptomi hadseregnek a Muzulmán Testvériség híveivel szemben tanúsított könyörtelen bánásmódja kapóra jöhet az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetnek, amely új tagokra tehet szert ezáltal, és új arcvonalat nyithat a Közel-Keleten – állítják szakértők.
Már májusban csalogatta az Arsenal Iker Casillast, de akkor a világ- és Európa-bajnok spanyol futballkapus azzal hessegette el a kérőt, hogy minden a klubjához, a Real Madridhoz köti.
Mentőautó rendőrautóval ütközött csütörtökön Budapesten a X. kerületben - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-t.
A New York-i nyári operaszezon fénypontjaként értékelték szakújságírók a Fischer Iván által rendezett és vezényelt Figaro házassága koncertszínházi előadását a Lincoln Centerben.
Már csak alig pár nap választ el bennünket a Fal Budapestre érkezésétől. Roger Waters legendás mesterműve vasárnap este látható a Puskás Ferenc Stadionban.
New York — Cukor helyett keserű pirula – ez jutott Marija Sarapovának (26). A világranglistán harmadik orosz sérülés miatt visszalépett a teniszezők idei utolsó Grand Slam-tornájától, a US Opentől, amelyre nagy tervekkel készült.
Nagyon hasznos a játszótéri homokozót fertőtlenítő berendezés, kiderült ugyanis, hogy van olyan homokozó, amelyben a megengedettnél 600-szor több baktérium található.
Szeptember elsejével indul az Európai Unió 44 millió forintos támogatásával az ajkai múzeum megújítását szolgáló projekt: idén elkészülnek a szakmai és kivitelezési tervek, jövő tavaszra pedig megújul az intézmény.
A Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés (MVAE) álláspontja szerint a Dunaferrt meg kell menteni, a kialakult helyzetben szükséges az állami beavatkozás - mondta az egyesülés elnöke.
Őrizetbe vették a Rózsaszín Párducok néven emlegetett hírhedt nemzetközi ékszerrablóbanda egyik tagját, aki három hónappal ezelőtt szökött meg egy svájci börtönből.
Avril Lavigne ugyan nemrég ment férjhez másodjára, máris egy lánnyal látták csókolózni. Persze nem arról van szó, hogy az énekesnő hűtlen lenne, mindössze vadonatúj videoklipje kedvéért kavarodott össze egy nővel.
Megsérült egy főnyomóvezeték, és ömlik a gáz a Békés megyei Nagyszénásnál - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalvezetője csütörtökön az MTI-t.
Hobbija az életveszély: Orlando Duque öt-hat emelet magasból ugrál a vízbe. Legutóbb New Yorkban, a Szabadság-szobor előtt vetődött egy helikopterről a Hudson-folyóba, szerencsére haja szála sem görbült.
A szombati munkanap miatt a nehéz tehergépkocsik forgalomkorlátozása csak augusztus 24-én, szombaton 22 órakor lép életbe - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön.