Heather Nichols egy héttel azután halt meg, hogy életet adott első gyermeküknek. Az asszonyt húsevő baktérium támadta meg, és nem sikerült leküzdenie. A helyiek gyűjtést szerveztek a gyászoló apának.
Megszabadult a védjegyévé vált mosolyától a brazil focista, Ronaldinho. Harminchárom évig nem zavarták méretes, kiálló metsző-fogai, ám most porcelánborítást tetetett rájuk, s még az ínyét is átszabatta.
A sajtó szerint Klicsko bejelentette, hogy elindul az elnökválasztáson; az ökölvívó azonban csak azt mondta, hogy fontolgatja az elnökválasztáson való részvételét, de még nem hozott döntést.
Egy férfi legyen nagyon jóképű, vagy inkább sármos? Ez bizony örök kérdés. És vajon megakadhat-e a szemünk egy olyan férfin is, aki lehet, hogy nem a legsármosabb férfi a világon, de valamiért mégse tudod róla levenni a szemed? Na, mai választottunk pont ilyen és ígérjük, rövidre fogjuk bemutatását. Itt a hosszú hétvége, utazzatok el valahova ti is!
A szeretetteljes párkapcsolatokban a felek arra törekednek, hogy minél jobb társakká váljanak. Erre természetesen nincs általános recept, ám akad néhány olyan tanács, amelyek kortól, nemtől és élethelyzettől függet-lenül megszívlelendő.
"Az nem lehetséges, hogy ezt a magyar szélsőségest, aki minden eszközzel Románia és a románság ellen harcol, Románia Csillagával tüntessék ki" - fogalmaztak a Marosfői Nyári Egyetem résztvevői.
Egészséges kislánynak adott életet a 21 éves Holly Griffiths, aki még nyolc hónapos terhesen mindössze ötven kilót nyomott. Az anyuka azóta már kicsit többet eszik, sőt, már az édességeket is elkezdte megszeretni.
BUDAPEST – Beleborzongott Fülöp Márton (30), amikor meghallotta, hogy a szurkolók a nevét skandálják és őt éltetik a Magyarország–Csehország (1-1) barátságos futballtalálkozón.
MADRID – Carlo Ancelotti (54) számít a Fradi kiszemeltjére. David Mateos (26) a Real Madrid első keretével készül a hét végén rajtoló spanyol bajnokság Betis elleni találkozójára.
Hatalmas összeggel menekült külföldre a legnagyobb sanghaji biztosítási ügynökség vezetője helyi lapértesülések szerint, a cégnél csalás miatt vizsgálódnak a hatóságok.
Az előzetes szakvélemény szerint ráadásul a Budapesti Rendőr-főkapitányság állományába tartozó rendőr többféle drogot is fogyasztott, mielőtt autóba ült. Zuglóban fogták el.
Hét éven belül világszerte a mostani kétszeresére, 2040-re pedig a négyszeresére nő a nyári extrém hőhullámok száma a Potsdami Klímakutató Intézet kutatói szerint.
Összecsaptak a rendőrök és a Muzulmán Testvériség iszlamista szervezet hívei a kairói Ramszesz téren pénteken délután, az összetűzésekben többen meghaltak és rengetegen megsebesültek.
Akár egy kisebb ország hadiflottájával is felvehetné a harcot az Azzam névre keresztelt szuperhajó, amely immáron a világ legnagyobb luxusjachtja. Abramovics kezdheti építeni a következőt, ha ismét csúcstartó akar lenni.
Betört egy család otthonába, majd elaludt egy hatalmas, 2,5 méteres barnamedve. A házban csak egy kisfiú és a bébiszittere volt, akik felvettek mindent videóra.
A lakosság szerint a korrupció enyhén növekedett 2010-hez képest - állapította meg GKI Gazdaságkutató Zrt. júniusi felmérésében, amelyről pénteken tájékoztatta az MTI-t.
Főszerkesztő-helyettesünk, Anita mostanában csupa Disney-finomságot készít nekünk, amik nemcsak szupercukik, de irtó finomak is. Most eláruljuk, hogy tudjátok elkészíteni ezt a látványos desszertet!
Kétezer-háromszáz fölött van az eddig beérkezett határon túli választási regisztrációs kérelem. A legtöbben romániai és szerbiai értesítési címet adtak meg.
Korábban is tudtuk már, hogy Matt Damon mindenre képes, biztos ti is láttátok már valamelyik részét a Bourne-filmeknek, de legújab filmjében, az Elysium-Zárt világ címűben talán minden eddiginél elszántabban küzd az életéért.
Idén 50 éve jelent meg az első Pirelli naptár, amelyben azóta évről évre rengeteg híres modell és színész volt látható. Ez alól pedig az idei, jubileumi szám sem kivétel.
Befejezi televíziós szereplését az amerikai sportoló. Állítása szerint azért nem ért el megfelelő eredményeket a barcelonai vb-n, mert év közben edzés helyett idejét TV stúdiókban töltötte.
Az elhúzódó rendkívüli meleg miatt az eddigi legalacsonyabbnál is kisebb vízállásra számítanak a Zagyván. Már több intézkedést kellett tenni a folyó élővilágának védelméért.
A Jobbik szerint felháborító, hogy a Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár irányításával is milliárdos ügyvédi megbízásokat osztogat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az egyik főosztályát segítő tevékenység ellátására - mondta az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdán.