Tóth Gabi a kínok kínját éli át a táncpróbák alatt, annyira fáj a háta, hogy szakemberek segítségét kérte. A Bors által megkérdezett orvos szerint az énekes túl nagy implantátumot kért plasztikai sebészétől.
Benyújtotta tegnap a bíróságnak a két új tanúvallomást tartalmazó hangfelvételt Péntek László ügyvédje. Dr. Sólymos Sára a börtönben találkozott is védencével, aki cáfolja a CD-n elhangzottakat.
Elemzők a 0,75 százalékos euróövezeti alapkamatszint tartására számítanak. Az EKB alapkamata immár 2012 júliusa óta változatlanul a történelmi mélypontot jelentő szinten áll.
Megtalálták a január elsején éjjel kettőkor eltűnt angol orvostanhallgató, Daniel Gliksten holttestét – tudta meg a Bors. A 24 éves fiatalembert a Duna vetette partra Dunaújváros külterületén. Az igazságügyi orvos szakértő szerint nem történt gyilkosság.
A civil állása is veszélyben van Kiss Sándor Bács-Kiskun megyei focibírónak, mert az ismert FIFA-játékvezető, Vad II István csúnya belépője miatt már három hónapja lábadozik.
Dunaújváros külterületén találták meg annak az angol orvostanhallgatónak a holttestét, aki január 1-jén tűnt el Budapest belvárosában - írja a csütörtöki Bors.
Megválik egy dollármilliókat érő kubista festménytől az amerikai énekesnő, hogy annak bevételéből lányok iskoláztatását finanszírozza a többi közt Afganisztánban és Pakisztánban.
Sajtóértesülések szerint hárommillió dolláros könyvszerződést írt alá Malala Juszufzai, az a 15 éves pakisztáni diáklány, akit tálib fegyveresek fejbelőttek, amiért kiállt a lányok tanuláshoz való jogáért.
Párt keres két kisfiának VV Fecó. Az apa fényképes jelentkezést vár a lányoktól, akik az alig négy- és hétéves legénykéket elindítanák a férfivá érés rögös útján.
A metróforgalmat a Kálvin téren egy baleset, a Deák Ferenc téren pedig a füst akadályozta, a BKK ideiglenesen buszokat állított forgalomba a Nagyvárad tér és a Lehel tér között.
A Bank of Japan (BoJ) többek között hosszabb, akár 40 éves lejáratú államkötvények, valamint kockázatosabb vállalati papírok felvásárlásával kívánja elérni a célt.
Idén hetedik alkalommal hirdetik meg az Év Internetes Kereskedője Díj pályázatot, amelynek fődíját a www.evker.hu oldalon zajló közönségszavazás és a szakmai zsűri véleménye alapján ítélik oda. A megmérettetésen minden olyan vállalkozás részt vehet, amely magyarországi online kiskereskedelmi tevékenységet folytat, és árbevétele nem haladja meg a 1,5 milliárd forintot.(X)
Játékfilm készült a 2006-os zavargásokról, főszereplője Gyurcsány Ferenc. A volt kormányfőt egy humorista alakítja. A valódi Gyurcsány viszont perel, mert a műben elítélik.
Neményi Ádám producer bízik benne, hogy a nyáron elkezdhetik forgatni a Szikora Róbert életéről készített filmet, melyben a női főszerepet Csobot Adélnak szánja. Az énekesnő lelkesen készül.
Életének 86. évében elhunyt Ruth Prawer Jhabvala szerző, kétszeres Oscar-díjas alkotó, többek közt a Szoba kilátással, a Howards End és a Napok romjai forgatókönyvírója.
Halálunk után is alkotni valami kreatívat. Ez jutott eszébe annak a két spanyol feltalálónak, aki megalkotta a lebomló urnát. Ennek belsejében egy növény magját lehet elhelyezni, így az elmúló életből egy új kezdődhet, mondjuk rózsabokor vagy diófa formájában.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 32,48 pontos emelkedéssel, 17 963,32 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,18 százalékkal erősödött.
A Vidékfejlesztési Minisztérium rendelkezésére álló információk szerint a Négy Mancs alapítvány még idén tavasszal újabb, "nagyméretű lejárató kampánnyal" készül a magyarországi hízott kacsa- és libamájat előállító termelők ellen.
A japán jegybank újabb mennyiségi enyhítési programjának hatására jelentősen erősödött a forint a jenhez képest a bankközi devizapiacon, viszont az euróval és a dollárral szemben kissé gyengült a magyar deviza.
Görög Zita először engedte lencsevégre kapni új szerelmét, Bjornt. Egy hivatalos fotózáson vettek részt, a modell közben a családi életükről, olaszos temperamentumukról, az együtt töltött idő megéléséről beszélt.
Több mint 8 százalékponttal, 95,9%-ra zuhant a használtautó-index 2013 első negyedévében, miközben az átlagár 2,7%-kal 1,47 millió forint alá csökkent az előző negyedévhez képest - közölte a Használtautó.hu.