Párizs - Kecses férfi. Kisugárzásának ugyanolyan szerves része a keresztbe vetett láb és a finom mozgás, mint a lezserség és a barátságosság. A Depeche Mode legendás frontemberével a párizsi sajtónapon találkoztunk, ahol tőlünk tudta meg, hogy az együttes május 21-i budapesti koncertjén magyarországi rekordot fog beállítani.
Budapest – Bár a lapunk birtokába került képek tanúsága szerint többször is készült szexi fotósorozat Gesztesi Károly (50) fia, Máté (22) barátnőjéről, a Jóban Rosszban színésze nem engedné meg Magdinak, hogy egy férfimagazin kedvéért ledobja a ruháit.
A szőke celeblány úgy gondolja, ha már olyan sok problémája van a fogyással, XXL-es termetéből üzletet csinálhat. Ha vevő rá valamelyik tévé, valóságshow-t is forgatna, amelyben túlsúllyal küzdő nőknek adna tanácsot. Plus size modellként vállalkozna arra a szerepre, hogy megtanítsa sorstársait előnyösebben öltözködni.
Ma tizenegyedszer tartják Budapesten az Élet menete felvonulását, amelyre tízezreket várnak. A menet a Margit híd pesti hídfőjétől indul, végighalad a Carl Lutz rakparton a Dráva utcáig, a megemlékezés helyszínéig.
A torkán és a nyelvén sebesült meg a bostoni robbantások életben maradt feltételezett gyanúsítottja, ezért nem kizárt, hogy nem tud majd beszélni - közölte vasárnap a CNN hírtelevízió a nyomozati forrásokhoz közel álló, névtelenül nyilatkozó szövetségi illetékesre hivatkozva.
Dühös helybéliek és katasztrófaturisták jelentek meg a másfél éves kisfiukat halálra éheztető agárdi szülők villájánál. Volt, aki köpködte, dobálta az épületet, miközben trágár szidalmakat ordítozott befelé.
A péntek esti akciója nem ért végett ott, hogy nem kapta vissza a ruháit volt szállásadójától: VV Éva ittasan ment vissza volt lakhelyére, emberekre támadt, és egy autót is szétrúgott.
A Rich List 2013 megállapítása szerint a brit milliárdosok száma is rekordot döntött: a vasárnap közzétett idei rangsorban 88 olyan nagyvállalkozó szerepel, akinek vagyona meghaladja az egymilliárd fontot.
Fél évig tudta félrevezetni a zsarukat Cs. Lajos, mostanra azonban kiderült: az élettársa nem önként vált kámforrá, hanem az érte látványosan „aggódó” párja tette el láb alól.
A futballt a nézőkért játsszák – tartja a mondás. Nos, az Eger–Kaposvár NB I-es mérkőzést pontosan 60 szempár figyelte Vácott. A családtagokon kívül a többség kíváncsiságból keveredett a nézőtérre.
Legkevesebb 179 halálos áldozata és körülbelül 7000 sérültje van a szombati 7-es erősségű délnyugat-kínai, szecsuani földrengésnek - jelentette a kínai központi televízió.
A nemzetgazdasági miniszter washingtoni konzultációi során Reza Moghadammal, a valutaalap európai főosztályának igazgatójával, Tanosz Arvanitisszel, a Magyarországgal tárgyaló IMF-küldöttség vezetőjével és Johann Schneider-Ammann svájci gazdasági miniszterrel is tárgyalt.
„Nem szeretnék eltűnni csendben” – nyilatkozta nemrég, és ez a vágya teljesült. Miközben a TV2-n az új tehetséggondozó műsor egyik tanára, zenét szerez, koncertezik, gyerekeknek tart dzsessz-kakaókoncertet – és amint az köztudott, csaknem mindenhová biciklin közlekedik.
Hollywoodi forgatókönyvírónak is beválna az az olasz banda, amely a múlt héten síbolt el több mint tízmillió eurónyi pénzt és aranyrudat. De náluk is voltak már merészebbek.
Zöld utat kapott Kanye West, ugyanis gyermekének édesanyja végre szabad préda lett. Kim Kardashian pénteken elvált férjétől, a profi kosárlabdajátékos Kris Humphriestől.
Kazahsztán nyerte a divízió I-es hoki-vb-t, miután 3-0-ra verte Olaszországot. A taljánok veresége nyomán kiderült, hogy – a Japán elleni meccsünktől függetlenül – nem jutottunk fel az A csoportba.
A világ legnagyobb luxusautó-gyártója, a BMW az eladások viszonylag magas, de egyszámjegyű növekedésére számít Kínában, míg a Jaguar legalább 20%-os bővülést tervez 2013-ra - derült ki a sanghaji autókiállításról készült kínai sajtóbeszámolókból.
A sztár anyuka imádja mutogatni ikreit. Twitter-oldalán legutóbb a lányáról tett közzé egy képet, ami jól bizonyítja, a gyerek nem véletlenül viseli a Monroe nevet.
Sikerre esélyes, előremutató kezdeményezésnek értékelte a jegybank növekedési hitelprogramját Török Zoltán elemző és Parragh László, az iparkamara elnöke is a Vasárnapi újságban.
Rövid tűzharc után egy külvárosi ház kertjében kapták el a kommandósok a bostoni robbantás életben maradt második gyanúsítottját. Édesanyja nem hiszi el, hogy azt tette, amivel vádolják.
Vasárnap reggelre helyreállt a melegvíz-szolgáltatás Kazincbarcikán, miután a külföldi érdekeltségű Kazinc-Therm Kft. által üzemeltetett fűtőerőmű éjfélkor megszüntette működésének korlátozását.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX) 91,60 ponttal esett a héten. Az előző héthez képest 0,50 százalékkal csökkenve 18 128,36 ponton zárt pénteken.
Hétfő délután - a napirend előtti felszólalások és az interpellációs blokk után - szavaz a Ház az önkényuralmi jelképek szankcionálásáról szóló kormányjavaslatról.
Berki Krisztián ezüstérmes lett lólengésben az Európa-bajnokságon. Az Újpest 28 éves olimpiai bajnoka címvédőként érkezett Moszkvába, de ezúttal egy hajszálnyival jobb volt nála a brit Daniel Keatings.