A 18 éves lány egy McDonald's parkolójából akart kiállni autójával, amikor véletlenül megnyomta a dudát. Egy nő azt hitte, neki szól, ezért durván összeverte.
Szerda este nyugaton, csütörtök reggel a Dunántúl nagy részén, valamint Pest és Nógrád megyében több helyen valószínű talaj menti fagy – figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A kínai férfi negyed órán át küzdött az életéért, miután felmászott egy 10 méter magas villanypózna tetejére, és belekapaszkodott a vezetékbe. Az ijesztő jelenetet egy szemtanú rögzítette,
Letartóztatta a rendőrség azt az ausztrál asszonyt, aki brutális módon megverte szobatársát és pillanatragasztóval összetapasztotta a férfi szemét. Az áldozat szerencsés volt és nem vesztette el látását.
A korrupció és adócsalás miatt elítéltek teljes kizárását a közéletből, és az igazságszolgáltatás függetlenségének megerősítését ígérte meg Francois Hollande.
A külügyi kommüniké hangsúlyozza: a szegénység és hajléktalanság globális probléma, és megszüntetése mellett valamennyi felelős kormány, köztük a magyar is elkötelezett.
Azt mondják, a dublini kick-box Irish Openen illik ott lennie egy, magára valamit adó klubnak. Az az ír verseny ugyanis az említett küzdősportág Mekkája.
A vak szerelem vagy a vastag pénztárca tünteti el a korkülönbséget a korosodó hírességek és ifjú szeretőik között? Sharon Stone egy éve jár a nála 27 évvel fiatalabb modellel, Martin Micával.
A kaliforniai Marek Lapinski egy rutinműtét áldozata lett: bölcsességfogát húzták ki, amikor hirtelen leállt a szíve. Mint kiderült, szervezetét telepumpálták érzéstelenítővel.
Szerdán délután az ír igazságügyi minisztérium büntetés-végrehajtással foglalkozó főosztálya felvette a kapcsolatot a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkárával, aki az ügy kijelölt kapcsolattartója.
Beadta a válókeresetet az a zimbabwei asszony, akit férje arra kényszerített, hogy egy kígyóval közösüljön. A férfi tagadja a vádat és elképesztő történettel állt a bíróság elé saját védelmében.
Madrid - Helyesen tette, hogy szerény hangot ütött meg Burak Yilmaz (27), a Galatasaray török válogatott csatára a Real Madrid elleni labdarúgó-Bajnokok Ligája-negyeddöntő előtt.
Lekapcsolták a római Colosseum fényeit a szerda este tartott demonstráción, amelyet az Indiában fogva tartott két olasz tengerészgyalogosért rendeztek.
Budapest — Ha el lehetne autózni a Holdig, akár oda is eljuthatnának a költségtérítési lista élmezőnyében szereplő képviselők abból a pénzből, amit benzinre kaptak.
Dunakeszi - Lánya életéért fut versenyt az idővel Zsuzsanna (40), akinek a vállát szörnyű teher nyomja. Saci (18) betegsége miatt elképzelhető, hogy minden egyes elvesztegetett perc a lány életéből vesz el egy percet.
Budapest - Újabb tag válik ki a Republicból? Nagy László Attila, a zenekar dobosa Cipő (†47) halála miatt összeomlott, a rajongókkal pedig az interneten közölte fájó érzéseit, mégpedig azt, hogy amióta az együttes gitárosa, Tóth Zoltán kivált, elbizonytalanodott a jövővel kapcsolatban, pedig nemrég még másképpen vélekedett.
BUDAPEST — Változás! Ez a jelszó manapság a Jóban Rosszban háza táján, miután a TV2 napi sorozatának nézettsége az utóbbi időben drámaian csökkent, már az egymilliót sem éri el.
Véget ért Mészáros Árpád Zsolt (39) kapcsolata: a Budapesti Operettszínház sztárja és két kisebbik gyermekének anyja, Erika külön utakon folytatja. A színész legénylakásában mesélt az elmúlt pár hónap érzelmi hullámvölgyeiről és arról, hogyan is rendezték be különálló, ám a gyerekek miatt sok közös ponttal rendelkező életüket.
A zenész temetésén is ott állhatott a koporsó mellett, az évek óta tartó szerelemről a közvélemény nem, Cipő családja viszont tudott. Az énekes mamája is szívébe zárta Brigittát, szerinte sokat tett beteg fiáért.
Sajnálja, hogy nem vezetheti az X-Faktort, de úgy gondolja, már nem is lenne neki való. Stohl András olyan műsort szeretne, ahol nem csak fiatalos lendületre van szükség.
Német csődbiztosokkal összejátszva akaszt le százmilliókat Klapka György. Fillérekért felvásárolja a tönkrement cégek árukészletét, amit aztán Pesten értékesít tisztes haszonnal.