Kisvárda – Meglepett, hogy Márta Alex (29) jelentkezett az Eurovíziós Dalfesztivál válogatójába, és bevallom, azon is csodálkoztam, amikor kiderült, ő fogja képviselni Magyarországot – mesélte a Vasárnapi Blikknek Oláh Enikő, a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium énektanára, aki az intézmény kórusába is hiába várta az akkor még szakáll és sapka nélkül mutatkozó diákot.
Budapest — Harminchárom évvel ezelőtt még Anikóval való házasságából született fiaként emlegette Farkas Bertalan (63) űrhajós a legidősebb fiát, Gábort, aztán pedig már említésre sem méltatta őt.
A Mexikóvárostól délkeletre lévő tűzhányó 400-500 méter magasra lövellte ki a hamu és vízgőz keverékét, aminek következtében a környező településekre - többek között Puebla nagyváros északi részére - hamueső hullott.
Volt szemtanúja a Bara József halálával végződő izsáki kényszervallatásnak – értesült a Bors. A törzszászlós vallomást tett, s úgy tudjuk: az igazságot fontosabbnak tartotta a mundér becsületénél.
Havas Henrik gyógyultnak nyilvánította magát. Alig pár hónappal vastagbélrák-operációja után máris felépült, jó néhány kilót magára szedett, tünetei elmúltak, a munkában pedig újra őrült tempót diktál.
Több település szívesen áttérne a teljesítményalapú szemétdíjra, de a kukásautók erre még nem alkalmasak, s az emberek egy része is inkább az erdőbe vinné a szemetet.
Néhány éve még tinibálvány; a fiatalok elsőszámú kedvenc popelőadója. Ma, huszonnégy évesen dalaival, vizuális munkáival másokat segít sikerekhez. Klipjeit a világhálón 22 millióan látták már. Fotóművészként diplomázott és egyelőre háttérbe szorította a zenei pályáját. SP, azaz Éder Krisztián – ahogyan eddig nem ismertük.
Sokkolta és gyászba borította Szerbiát a példátlan vérfürdő, amit egy Belgrádtól hatvan kilométerre levő faluban egy hatvanéves háborús veterán elkövetett. Nem ő az első, aki bekattant, és félő, hogy nem is az utolsó.
A Fighters’ Run sztárjainak is felcsillant a szemük, amikor megtudták, csapatot indítanak a „túlélőtúrán” a fővárosi Hooters étterem pincérlányai is. A Bors megleste, hogy készülnek a kebelcsodák.
A Szombat esti láz meglepetése Szilveszter gazda volt, aki egészen a döntőig menetelt Varga Iza és Vastag Csaba mellett. A finisben már utolsó energia-tartalékaikat mozgósították a táncosok.
Szerdán temetik Margaret Thatchert, Nagy-Britannia egykori miniszterelnökét. A Vaslady korábban kétszer is járt Magyarországon. A Bors megtalálta egykori tolmácsát és zöldségesét is.
Kedves történet a divat körforgásáról. így kezdte mondandóját Kárász Robi a Facebook oldalán, ahová a lányáról és Liptai Claudiáról posztolt egy fotót.
Magyarországon a tornaórák számának emelésével szoktatnák rendszeres mozgásra a gyerekeket. A mozgáshiány és az elhízás Olaszországban, Németországban és Romániában is problémát jelent.
Ezt a mi szegény kormányunkat mindig félreértik. Pontosabban, félreérti mindenki, aki nem ért vele egyet. Mert aki érti, hogy mit akar a mi kormányunk, az biztosan szereti is – gondolják azok, akik akkor is szeretik, amikor nem értik!
Somália, a Ferencváros focistájaként óriási felelősséget cipel a vállán: egy, kemény szurkolóiról híres klub színes bőrű játékosa, 24 évesen családfenntartó, ő tartja el a szüleit és a három testvérét.
Ahogy melegszik az idő, egyre több bosszúságot okoznak a rovarok. Ilyenkor gyorsan beszerezzük a leggyorsabban ható szert, de fogalmunk sincs, hogy miből van, milyen hatással lehet a szervezetünkre.
A 49 éves Catherine McCoy elrabolt és szexuálisan bántalmazott egy fiatalabb nőt, mert annak szexuális kapcsolata volt a barátjával. Az ítélet szerint a kegyetlenkedőnek 35 évet kell rács mögött ülnie.
A világviszonylatban is jelentős gáztermelő Türkmenisztán hazai összterméke (GDP) 9,2 százalékkal nőtt az idei első negyedévben az egy évvel korábbi 10,4 százalékos bővülést követően - jelentette be Gurbanguly Berdymuchamedov államfő.
A Vasember 3 című film müncheni premierjén mindenki csak arról a produkcióról tudott beszélni, amelyet a film főszereplője, Robert Downey Jr. adott elő a bevonuláskor.
Óriási fejlesztések előtt áll a hajdani Lizsé hangulatát mindmáig megőrző fővárosi állatkert, miután immár jogilag is megkapta a szomszédos Vidámpark területét. Néhány védett látványosság, így a Barlangvasút (1912), a Körhinta (1906) és a Hullámvasút (1922) megmarad, ezek köré pedig európai vonzerőt jelentő családi élménypark jöhet létre.