Ávéd János magyar szaxofonos május elsején szerdán Londonban ad koncertet ismert brit dzsesszzenészekkel a híres 606 Jazz Clubban a Londoni Magyar Kulturális Központ támogatásával.
A magyar lakosság optimistábban ítéli meg saját anyagi helyzetét, az ország gazdasági állapotát és kilátásait az év elejéhez képest, de még így is elég "sötét" a kép.
Egy zimbabwei katonát rabolt el egy csapat banda, és miután többször megerőszakolták, még ki is fosztották. Meztelenül hagyták magára a hegyekben, de túlélte.
Az önkormányzatok felhatalmazást kapnának arra, hogy rendeletben tiltsák meg a településükön a közterületi értékesítést, illetve az üzleten kívüli kereskedelmet.
A Pannergy Nyrt. várhatóan május 7-én adja át miskolci geotermikus projektjének első szakaszát, amely az avasi lakótelepet látja majd el geotermikus hővel.
Majtényi Lászlót, az Országos Rádió és Televízió Testület egykori elnökét jelöli a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a médiatanács elnökének a Magyar Újságírók Országos Szövetsége.
Már a BL-elődöntő első meccsén könyörögtek a madridiak, hogy Robert Lewandowski ne szerezzen több gólt. Ha a Dortmund lengyel sztárja a visszavágón is kitesz magáért, esélytelen a Real.
A Fidesz szóvivője szerint a jegybank hitelprogramjával a vállalkozások jobban tudnak majd teljesíteni, megerősödhetnek, és új munkahelyeket hozhatnak létre.
Martonyi János szerint Oroszország nem zárkózik el az emlékmű áthelyezésétől, mivel azonban alatta 26 szovjet katona földi maradványai nyugszanak, ezt figyelembe kell venni.
Tiltott szervkereskedelem vádjával új vizsgálatot indított kedden nyolc ember ellen az Európai Unió koszovói rendőri és igazságügyi missziója (EULEX) tudatta közleményében a szervezet.
Vilmos Sándor, a kedden beiktatott új holland király az amszterdami Újtemplomban, uralkodói palástot öltve, letette az államfői esküt, és ezzel teljessé vált a holland trónváltás hivatalos eseménysorozata.
Bigámiát követett el az a férfi, aki állítása szerint gyakorlatilag elfelejtette, hogy még mindig házasságban él. A facebookos esküvői fotók buktatták le az urat.
A Munkástanácsok Országos Szövetsége szerint a versenyszférában érzékelhető, igazságos béremelésekre van szükség, és egy hatásvizsgálatra az új Munka törvénykönyve kapcsán.
Hétfőn, első fokon életfogytiglanra ítélte a bíróság azt a nőt, aki levágta férje péniszét majd a kukába dobta. A különös kegyetlenség miatt volt szigorú az esküdtszék.
Szíriában vegyi fegyvert vetettek be, de tisztázni kell, hogy ez pontosan hogyan történt - jelentette ki kedden a Fehér Házban megtartott sajtótájékoztatóján az amerikai elnök.
Május elsejéig kell átállni a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal online adatkapcsolatra képes pénztárgépek alkalmazására, amitől a kormány az áfabevételek jelentős növekedését várja.
Az arizonai Nina Koistenen a kilencedik gyermekének befogta az orrát és a száját, hogy ne kapjon levegőt. Azt mondta a rendőröknek: túl sok gyereke volt, a férje pedig állandóan a kicsikkel törödött, nem vele, ezért tette.
A vezérkari főnök előírta például, hogy korlátozni kell az ajándéktárgyak, emléktárgyak, valamint az alakulatot népszerűsítő reklámanyagok beszerzését.