Az egyiptomi Moustafa Ismail éveken keresztül építgette testét, hogy elérje az igaz Popeye külsőt. Sikerült neki. Bicepsze vastagabb, mint egy átlag férfi combja.
Hollywoodban úgy tartják, minden valamirevaló színésznővel megeshet a vörös szőnyegen az úgynevezett bimbóbaleset, amikor a lenge ruhácskából előbukkan a mellbimbója.
A világháló rengeteg lehetőséget kínál: az angoltól, az eszperantón át, a portugálig találhat megfelelő megoldást nyelvtudása fejlesztésére. Attól függően, hogy hol tart a tanulásban, a szintek közül is választhat. Töltsön ki egy szintfelmérő tesztet, ha nem tudja eldönteni melyik lenne az ideális!
Perre akarja vinni ügyét egy amerikai férfi, aki azt állítja, orvosa színtiszta brutalitásból fosztotta meg őt férfiasságától. Elmondása szerint miután jóhiszeműen felkereste a doktort, az kérdés nélkül levágta péniszét.
A rendőrség a jogi lehetőség ellenére sem veszi figyelembe a bűncselekményeknél a rasszista szándékot, erre példa az augusztusi ceglédi akció is - fogalmazta meg öt emberi jogi civil szervezet közös közleményben.
A napokban emeltek vádat az ellen a nőgyógyász ellen, aki a kelleténél tüzetesebben vizsgálta át egyik női páciensét Los Angelesben. A többször is szexuális zaklatásnak kitett hölgy szerencséjére eltette a bizonyítékot, és feljelentette az orvost.
Anna tervezi a H&M legújabb kiegészítő kollekcióját és mindent bevet annak népszerűsítésére. A japán Vogue divatszerkesztője még egy dalt is írt a kollekció mellé egy vicces klippel együtt! Most meg is nézhetitek!
Idén először négy magyar egyetem is szerepel egy brit világcég felsőoktatási rangsorában. Az ELTE, a Corvinus és a Szegedi Tudományegyetem mellett most először a Debreceni Egyetem is felkerült a listára.
Egy jogosítvánnyal nem rendelkező idénymunkás volt az a férfi, aki kiesett egy felborult traktorból és meghalt Szilaspogonyban - közölte a Nemzeti Munkaügyi Hivatal.
Budapest — Az orvosok már évtizedekkel ezelőtt megkongatták a vészharangot: a nagy erősítők előtt álló muzsikusok biztosak lehetnek benne, hogy rohamosan romlani fog a hallásuk.
Alex Ferguson, a Manchester United híres skót menedzsere is a helyszínen drukkolt honfitársának, Andy Murraynek a US Open döntőben. A 70 éves szakember elárulta jobban izgult, mint csapata meccsein.
Úgy látszik, hamar megtalálta az igazit Tom Cruise a válását követően. A pletykák szerint ezúttal a bájos, francia színésznő, Léa Seydoux a kiválasztott.
Félrenéznek, átmennek a túloldalra vagy úgy tesznek, mintha semmi baj nem lenne. Ez a lesújtó eredmény jellemző a gyalogosokra, de az autósok sem állnak jól segítségnyújtás terén. A magyarok nyolcvan százaléka nem áll meg, ha balesetet lát.