Güntersleben — Jól éreztem magam itt a földön – olvasható a világ talán legfurcsább internetes naplójában. – 2004-ben megismertem egy nagyszerű fiút, Cristiant, és szerelmes lettem. Nem volt jogsija, ezért a barátaival autóztunk egészen 2004. november 9-ig, amikor a sofőr elbízta magát, és véget vetett az életemnek és Cristianénak is – írja Sissi Brachmann (†16), illetve az édesanyja, aki csak…
A kapuvári húsgyárban felmerült visszaélések kivizsgálásáig a kormány kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánítja a kombinátban érintett cégeket. A dolgozók demonstrációra készülnek.
Az ország egyik legnagyobb kapacitású gyártósorral rendelkező ásványvízforgalmazója 2004-től 2012 első félévéig 1,1 milliárd liter ásványvizet és ásványvíz alapú italt gyártott.
London — Aki bicepszre gyúr, annak bőven van mit behoznia, mert a világrekorder Moustafa Ismailnak (24) akkorára nőtt, mint egy felnőtt embernek a derékkerülete.
Budapest ‒ „Orbán Viktor nemcsak egy letudandó feladatként tekint a beszédeire, hanem fontos eszköznek tartja, hogy az embereket közvetlenül, közérthetően tájékoztassa elképzeléseiről, az ország érdekeit szolgáló döntések hátteréről, következményeiről" – szögezte le Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A 26 éves Amanda Linscott szex közben támadt rá a férfire, aki a volánnál ült. Pénzt követelt tőle és fegyvert rántott. Az incidens közben mindketten balesetet szenvedtek, de a hölgynek sikerült elmenekülnie a tett helyszínéről. Később letartóztatták Floridában.
Avril Lavigne-t jól ismerhetjük sajátságos stílusáról. Saját öltözködésében is hajlamos sok láncot és bőrt viselni, nem is beszélve a tarkára színezett hajviseletéről. Mit is várhatnánk el saját ruhamárkájától?
Bárándy Gergely szocialista országgyűlési képviselő erről azt követően számolt be a sajtónak, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban betekintett az ügy dokumentumaiba.
Szentendre — A hadsereg kötelékéhez tartozik Marosi Ádám (28). A londoni olimpián bronzérmet szerző öttusázó a Honvéd versenyzője, így elvégzi a szerződéses legénységi állomány számára előírt hathetes kiképzést. Napjait mostantól őktóber végéig az MH Altiszti Akadémiáján tölti rajtársaival együtt.
Lady Gaga nemrég tette közzé Twitter és Facbook oldalán azt a két képet, ami megörökítette merész felnyírt haját. Mindezt jó barátja és fotósa, Terry Richardson iránt érzett tiszteletéből, aki tegnap veszítette el édesanyját.
Az énekesnő nemrégiben kedvenc éttermében vacsorázott. A kellemes kikapcsolódáshoz menő szerelést öltött, még arra is ügyelt, hogy fogsora aranyos fényben csillogjon.
Alig több mint egy hónapig tartott VV Shadi (24) legutóbbi románca, pedig az egykori villalakó a ramadán, azaz az iszlám nagyböjt miatt egy egész hónapig várt a szexszel. A hithű Shadi lapunknak elárulta, miért futott zátonyra a kapcsolat.
Heves harcok bontakoztak ki szerdán a szíriai kormányerők és a felkelők között az aleppói nemzetközi repülőtér környékén; a szembenállók kereszttüzében négy szíriai örmény életét vesztette.
Az antropológusok a modern emberrel és a főemlősökkel hasonlították össze a korai emberfélék magatartását, hogy kiderítsék cselekedeteik mozgató rugóját.
A demonstrációt a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület ügyvezetője kezdeményezte, hozzá felváltva szülők és felvételiző diákok is csatlakoznak.
Budapest - Minél többet beszél a múltjáról Biszku Béla (91), annál jobb – reagál a háborús bűntettekkel gyanúsított volt belügyminiszter nyilatkozataira sok történész, akik szerint Biszku minden egyes állítását tételesen meg lehet majd cáfolni. Elég hozzá felmenni a világhálóra, ahol megannyi korabeli irat tanúskodik arról, hogy Biszku közel sem olyan ártatlan, mint amilyennek vallja magát.
A 26 éves Phillip Beach úszva próbált ellopni egy hatalmas vitorlást. Azt hitte képes lesz elvontatni a hajót, de nem jött össze neki a 120 000 dolláros zsákmány feltűnés mentes megszerzése. Letartóztatták Texasban.
Mintegy ezer munkahely megszüntetésére készül az Opel a társaság németországi központjában, az adminisztratív területen - számolt be a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Harry herceg édesapja milliárdokat fizetne fia állítólagos szex felvételéért csak, hogy ne jusson illetéktelen kezekbe. Egy elit nyomozógárdát is felfogadott, hogy előkerítsék a filmfelvételt.
A XI. kerületi rendőrkapitányság néhány órával korábban garázdaság miatt indított eljárást a fiatal ellen, aki fegyvernek látszó tárggyal ült be az egyetem biokémiai előadására.