Akár önerő nélkül is lehet pályázni az Emmi által kiírt tenderen; összesen 25,9 millió forintos keret áll rendelkezésre. Az Emmi által kiírt pályazat összesen 25,9 nillió forintos keretösszegre, akár
Egyórás megbeszélést folytatott telefonon Barack Obama amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök - közölte helyi idő szerint kedden a washingtoni Fehér Ház.
A tudatos törvényalkotás miatt hiába nőtt az adóalap a tavalyi adatokhoz képest, a költségvetésbe kevesebb adó folyt be, mint egy évvel korábban - közölte a NAV elnökhelyettese.
Az Egyesült Államok líbiai nagykövete is életét vesztette a kelet-líbiai Bengáziban lévő amerikai konzulátus elleni kedd esti támadásban - közölte az AFP francia hírügynökséggel a líbiai belügyminiszter-helyettes.
Tízre emelkedett szerda délelőttre a metilalkohol-mérgezés következtében meghalt személyek száma Morvaországban a cseh közszolgálati televízió közlése szerint.
A 25 éves, floridai Jadian Faye-Marie Hatfield úgy összeveszett barátjával, hogy leszedte a műlábát és azzal kezdte el ütlegelni. A nőt súlyos testi sértés miatt letartóztatták.
Jelentős biztonságot ad az eurózóna kilátásainak, hogy feláll, és bővíthető lesz az ESM, és kedvező hír, hogy az Európai Központi Banknak van második kötvényvásárlási programja is - mondta a portfolio.hu elemzője.
Továbbra sem kihallgatható, ezért egyelőre előzetes letartóztatásba sem helyezhető az a férfi, aki augusztus végén megölte kislányát, majd fejbe lőtte magát.
Felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki nem jogerősen robbanóanyaggal való visszaélés miatt Tölgyesi Krisztián korábbi olimpikon cselgáncsozóra a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A férfi kocsijában robbanószerkezeteket találtak négy évvel ezelőtt október 23-án a fővárosban.
Az extravagáns énekesnő most félig kopasz fejével haknizik. Elmondása szerint azért borotválta fel tarkóját, hogy részvétét fejezze ki egy barátja, elhunyt anyja iránt.
Ötszáz trófea lesz látható az I. Festetics-trófeaszemlén a hétvégén, az 1971 évi vadászati világkiállítás óta ekkora trófeaszemle még nem volt hazánkban.
A kormány megtárgyalta a Mal Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt.-vel kapcsolatban kialakult helyzetet, valamint ezzel szoros összefüggésben a Bakonyi Erőmű Zrt. felé fennálló tartozások kérdését.
A történész szerint vádat emelhetnek Biszku Béla ellen, az ügyészség által elmondottak ugyanis egy logikai láncot alkotnak, ami alátámaszthatja a felbujtói tényállást.
Bajban van a Málaga futballklub, miután lassan képtelen játékosainak és edzőinek fizetést folyósítani. Az angol futballista, David Beckham viszont részvényvásárlással megoldást kínál.
Szeged új kulturális és tudományos központját várhatóan a jövő év elejétől látogathatják az érdeklődők, itt kap helyet majd az Informatikatörténeti Múzeum Alapítvány egyedülálló gyűjteménye is.