Erdő Péter bíboros szerint végig kell gondolni részleteiben a kötelezően választható hittan vagy etika oktatás által felvetett kérdéseket, mert egyelőre "nagyon komoly szervezési problémák vannak".
Jogerősen öt év börtönre ítélt a Győri Ítélőtábla csütörtökön egy mosonmagyaróvári fiatalembert, aki fegyveresen próbált kirabolni egy pénzváltót 2010-ben.
Corey Curtis kilenc gyermek után nem fizet gyerektartást, ezért bírósági döntés született arról, hogy többet utódnemzési szándékkal nem létesíthet nemi aktust. A férfi egyébként koldulásból él.
José Mourinhónak már semmi sem szent: a Real Madrid edzője ezúttal azzal rukkolt ki, hogy már eldöntött tény, sorozatban negyedszer is Lionel Messié lesz az Aranylabda.
Lisszabon — Az ugyan csak a csütörtökön késő este véget érő Sporting–Videoton, valamint Genk–Basel mérkőzéseken derült ki, hogy a Vidi labdarúgócsapata állva maradt-e az európai kupaporondon, ám az már biztos, a székesfehérvári együttes letette a névjegyét az öreg kontinensen.
Barcelona — Lionel Messi (25) akár már a vasárnapi spanyol bajnokin pályára léphet, ugyanis a Barcelona háromszoros aranylabdás argentin focistájának térdében csak enyhe zúzódást állapítottak meg.
Fókák és páviánok parádéztak a Fővárosi Nagycirkusz porondján. A Voice tehetségkutató sztárjai segítettek abban, hogy 1500 rászoruló kisgyermek arcára mosolyt csaljanak.
Újvidék – Mindenképpen nyernie kell a magyar női kézilabda-válogatottnak, ha csoportelsőként akar továbbjutni a Szerbiában zajló Európa-bajnokság C jelű kvartettjéből.
Az EMNP nem szavazni, hanem választani hívja az erdélyi magyarokat azért, hogy legyen az autonómia-programnak hiteles szószólója a bukaresti parlamentben.
A 6 milliárd összértékű projekt keretében egy nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas autó- és motorsport komplexum épül majd meg, 2,6 km-es aszfaltos versenypályával.
A választási szólásszabadság kérdéséről, az emberi méltóság védelméről a médiajogban, a termékmegjelenítésről és az európai médiajogi gondolkodás kérdéseiről is hallhattak előadásokat a Médiaszabályozás a harmadik évezred kezdetén című konferencia résztvevői.
Ravasz László püspök volt az első egyházi vezető, aki - 1944. április 4-én - tiltakozott a zsidókkal való bánásmód és a zsidóellenes rendszabályok miatt.
A javaslatcsomaggal átvezeti a kabinet a büdzsén azokat az egyenlegjavító intézkedéseket, amik biztosítják a 2,7%-os államháztartási hiánycél elérését 2013-ban is.
Vasárnapig játsszák Connecticutban Julie Andrews darabját: a színésznő, aki hangszálproblémái miatt már nem szívesen énekel, új hangját gyermekeknek írt könyveiben és a színházi rendezésben találta meg.
Egy kaliforniai pár túszul ejtett egy ezermestert, azért hogy rendbe hozzon a házukban ezt-azt. Hét óra alatt megszerelt egy mosógépet és megszerelt egy ajtót.
A szülész-nőgyógyászt felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással, kuruzslással és háromrendbeli, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolják.