Kaposvár — Százezrek emlékezetébe égett bele a kis Szita Bence (†11) tragédiája, amit a dokumentumfilm-rendező és producer, Kálomista Gábor (48) filmen is megörökít. A tervek szerint akár már jövő nyáron a mozikba kerülhet a szőke kiskamaszról szóló produkció.
Tiszalök — Nem elég, hogy mint azt a Blikk tegnap megírta, Damu Rolandra (39) újabb bírósági tárgyalás vár, amelyben súlyos testi sértés vádja miatt kell majd felelnie – korábbi kedvese, Palácsik Tímea a szenvedő fél ezúttal is –, még az sem vigasztalhatja a színészt, hogy családjával találkozhat.
Orosháza ‒ Akár a jogosítvány is összejöhet Mengyán Nikolettnek! Tegnapi címlaplányunk ugyanis egy wellnesshétvége mellett arról álmodozik, hogy hétfőn ő nyeri a hónap szépének járó százezer forintot, így az ő pénztárcájába vándorol a százezres nyeremény.
A fehér csekk látszólag ugyanúgy fest, mint a sárga, ám elegendő sima (esetleg perforált) fehér papírra nyomtatni, ami már eleve hoz megtakarítást a cégeknek.
Úgy tűnik, ismerős rabolta ki Lang Györgyit. A betörő a sztár ágya mellett állt, és a sötétben is tudta, hol találja a pénztárcát és a kocsikulcsot. Sőt, a szobában lévő kutya sem ugatta meg.
A Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Intézetében egy négynapos újszülött életét mentette meg azzal, hogy vérét - dialízissel- megtisztították a benne felhalmozódott méreganyagoktól.
László 40 szúrással végzett Yvette-tel Benkő Dániel feleségkereső műsorában szerepelt korábban az a 38 éves magyar nő, akit ollóval szurkált halálra élettársa máltai otthonukban. A gyilkosságot végignézte a nő 5 és 17 éves lánya.
Csodálatra méltóan teljes életet él a Voice-ban megismert aliglátó énekeslány. A tizenhét éves Agárdi Szilvi egészséges diákokkal együtt jár suliba, vásárol, és tökéletesen tájékozódik az utcán is.
A képernyőn asszonyverő őrültet játszik, otthon viszont kenyérre lehet kenni a Jóban Rosszban Bodor Gézáját alakító Budai Krisztiánt. A forgatások után három hölgy várja, s ő lesi minden kívánságukat.
Azon a hétfőn, amikor P. Erika elcsalta Szita Bencét, a kisfiú édesanyja tette a dolgát sántosi otthonában. Fogalma sem volt arról, hogy épp közvetlenül a háza előtt viszik el kisfiát a közeli erdőbe, ahol kínok közt kellett meghalnia.
Tegnapi számunkban megírtuk, hogy a társasági adóból a sportra jutó pénzek egy része kézen-közön eltűnik. Az a baj, hogy a rendszerben kódolva vannak a visszaélések.
Várhatóan megkapják az állami megfigyelői státuszt az ENSZ-ben a palesztinok, de ez felemás győzelem lesz – véli Erdős André volt magyar ENSZ-nagykövet.
Bejárta a világot Gyöngyösi Márton (Jobbik) zsidózása. A hír még az Obama elnököt keresztre feszítő bostoni galéria tárlatát is megelőzte az egyik legnagyobb amerikai hírgyűjtő portálon.
Karácsony előtt az MVM Zrt. ellenőrzése alá kerülhet az E.On két legjelentősebb magyarországi cége, az E.On Földgáz Trade és az E.On Földgáz Storage - írta a Világgazdaság.
Ljudmila Ulickaja Százlábúak láb alatt című meséjét tűzi műsorra a Kolibri Színház: a bemutatót szombaton délután 3 órakor tartják a Kolibri Fészekben.
Míg a kormány korábban azt hirdette a válságadókkal kapcsolatban, hogy azt a cégek fizetik meg és nem tudják majd ráterhelni a fogyasztókra, a gyakorlatban az ügyfelek állják az új sarcokat. Az áthárítás trükkjeit vettük sorra.
Tízből kilenc ember gondolja úgy, hogy ő egészséges, miközben tömegek panaszkodnak a stresszre és betegségekre - tartalmazza a hazipatika.com felmérésének eredménye.