A Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) budapesti székháza előtt demonstrálók pénteken tiltakoztak sátraik szerintük jogtalan arrébb vitele és az ellen, hogy kordont építettek eddigi gyülekezési helyükre.
Heteken belül kihantolják Jasszer Arafat holttestét. A palesztin vezetőt a feltételezések szerint megmérgezték. Két európai orvoscsoport akar most az ügy végére járni.
Fernando Alonso igyekszik nyugodtnak mutatkozni, ám belül egyre dühösebb, amiért a Ferrari csúnyán lemaradt a fejlesztési versenyben. Nem tagadja, jól jönne neki Sebastian Vettel technikai bakija.
A temetőkben ezekben a napokban mécsesek és virágok jelzik, hogy elvesztett szeretteinkre emlékezünk. Évről-évre átéljük a gyászt, a lelkünk veszi át az irányítást gondolataink felett.
Országszerte kiemelten ellenőrzik a virágboltokat és a temetők környékén a virág- és gyertyaárusokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai az elkövetkező két hétben.
A 32 éves Sara Ege addig verte a hétéves fiát, amíg bele nem halt a sérüléseibe. Ezután felgyújtotta a házat, és a gyereket is, hogy eltűntesse a nyomokat. Yaseen egyetlen bűne az volt, hogy tanulás helyett játszani akart a barátaival.
Szeged – Rejtélyes feliratra bukkantak a szakemberek a Szőke Tisza bontása közben. A hajóra évtizedeken keresztül rengeteg festéket kentek, ám a rétegek idővel leperegtek. Így fedezhették fel a taton néhány napja a titokzatos „ALBATROSS" feliratot.
A párt szerint tudományos és társadalmi konszenzus alakult ki Magyarországon arról, hogy az ország számára nem lenne előnyös, ha vízlépcsők épülnének a Duna hazai szakaszán.