A Magyar Nemzet és a Népszabadság is úgy tudja: a 4-es metró befejezési határidejét 2014 tavaszában határozza meg a főváros és a Siemens közötti szerződés módosítása.
Rendőrigazolvánnyal állított meg egy autóst Kecskeméten K. Sándor, akit felháborított a férfi vezetési stílusa. A baj csak az volt, hogy K. Sándor nem rendőr, hanem csárdatulajdonos Kecskemét határában. Az álrendőri intézkedésnek szemtanúja volt a Békés megyei rendőrfőkapitány.
Amatőr boxmeccsnek lehettek tanúi a beszterceiek mindenszentek napján. A fiatal nő virágot készült venni az édesapja sírjára, és pár percre rosszul parkolt az autójával, két helyet foglalt el.
Fenyő Fruzsina azért jelentkezett a TV2 énekversenyébe, hogy végre ő is megmutathassa magát a közönségnek. Fruzsinát a fellépések után egy kétéves kisfiú várja haza.
Több embert is életveszélybe sodort egy felelőtlen gombászbanda: a három férfi és egy női árus ugyanis mérgező gombákat sózott rá gyanútlan vásárlókra a XIV. kerületben. A banda tagjait nagy erőkkel, fotó alapján keresik. További áldozatok jelentkezését várják!
A hideg beálltával a fővárosban problémamentesen elkezdődött a hajléktalanellátás, vidéken azonban egyelőre hiányoznak a szokásos kiegészítő források, késnek a pályázatok.
Egy hét alatt elfogyott az összes jegy Pintér Béla és Társulatának vendégjátékára a kaposvári Csiky Gergely Színházban november 5-ére meghirdetett Kaisers TV Ungarn című előadására.
Tátrai Tibor elszántan harcol az egészségéért. A legendás gitáros utoljára szeptember végén feküdt kés alá, hogy a bal kezét megtámadó ízületi problémáját sebészi úton orvosolják.
Miután kigördülhetett a nyereményautójával Jászberényi Károly a Mitsubishi Mogyoródi úti szalonjából, végre elhitte, hogy tényleg ő a Bors Bűvös Hetes fő nyertese. Első útja a lányához vezetett.
Az Észak-Amerika keleti partvidékén tomboló szupervihar, Sandy – vagy ahogyan Manhattanben emlegetik, Frankenstorm – Kanada felé folytatja a rombolást. Ám New York lakosai tovább rettegnek. Az emberek most attól félnek, hogy patkányinvázió követi a hurrikán pusztítását.
Süteményeket, leveseket, köreteket is lehet készíteni az őszi csemegéből, a gesztenyéből. A sütéshez, főzéshez friss terméseket, de készen kapható masszát is használhatunk.
Colchester - Tíz évig kereste az édesanyját egy nő, akit kislányként örökbe fogadtak. Miután végre megtalálta, az asszony késsel támadt a saját gyerekére.
Sokak emlékezetében még tinisztárként él a szőke leányzó, pedig Barbee komoly énekesnőként éli az életét. Távol tartja magát a felhajtásoktól, ám Halloweenkor mindig óriási bulit csap.