Gyengébb versenyzők is bejutottak a legjobbak közé – tudtuk meg a Voice kreatív producerétől, aki azt is elárulta, hogy Somlóékkal komoly beszélgetések folynak egy-egy vitatott döntés után.
Családjával együtt kerülhet az utcára Növényi Norbert, aki nem tudta fizetni lakása törlesztőrészletét. Nevét ráadásul több száz milliós csalással is összefüggésbe hozták – úgy érzi, lecsukhatják.
Elkészültek az újabb elmeorvosi szakértői vélemények a családirtó H. Csanádról. Információink szerint a korábbiakkal ellentétben ezek a férfi beszámíthatóságát állapították meg.
A Bika várakozik, viszonylag jól tűri. Szemben az Ikrekkel, aki viszont türelmetlen és nem fér a bőrébe. A Rák még a lelkét is kiteszi- mégsem hoz eredményt.
Négy év után a lehető legjobbkor nyert újra Debrecenben az MTK, Garami József mesteredző csapata e bravúrja révén őszi második helyezett az NB I-es tabellán.
Új-zélandi születésnapi körútján számos mókás dolgot művelt Károly és Kamilla. A minap Christchurch lakosai megcsodálhatták, hogyan csacsacsázik és rumbázik a hercegi pár. Egy nő lekérte Károlyt, Kamilla nem haragudott.
Napjaink leggátlástalanabb nőcsábászának nevezi az amerikai és az angol sajtó a 61 éves Mitchell Grosst, aki meghódított, majd dollármilliókkal vert át hiszékeny nőket.
El sem hinnénk, de példák bizonyítják, hogy az állatok is szeretik az alkoholt. Elefánt, medve, ló, kutya imádja a piát, mi több, a medve és a majom sörivásban kiállná a versenyt egy német diákkal is.
Jó két évtizede lehet nyíltan beszélni a sztárvilágban az örökbefogadásról. Rábukkantunk azonban olyan színészekre, énekesekre is, akikről kevésbé köztudott, hogy nem vér szerinti gyermekeik nevezik őket apunak vagy anyunak.
Egy kiöregedett komikus és egy DJ is belekeveredett Jimmy Savile undorító ügyeibe. Mindketten tagadják a vádakat, a komikus öngyilkos akar lenni, a lemezlovas bőszen védekezik.
Jó két évtizede lehet nyíltan beszélni a sztárvilágban az örökbefogadásról. Rábukkantunk azonban olyan színészekre, énekesekre is, akikről kevésbé köztudott, hogy nem vér szerinti gyermekeik nevezik őket apunak vagy anyunak
Érvényes a tanítás, hogy ha megütik a jobb orcádat, tartsd oda a másikat is, de ez nem jelenti azt, hogy a keresztényeknek hülyéknek kellene lenniük - mondta Semjén Zsolt.
Jó két évtizede lehet nyíltan beszélni a sztárvilágban az örökbefogadásról. Rábukkantunk azonban olyan színészekre, énekesekre is, akikről kevésbé köztudott, hogy nem vér szerinti gyermekeik nevezik őket apunak vagy anyunak.
A magyar tulajdonú üzleti szoftvergyártó, az R&R Software Zrt. örömmel fogadta a kormány infokommunikációs cégeknek szóló együttműködési ajánlatát.
Nem csak sport, de családi ügy is a jégkorong Sillééknél és Hetényiéknél. Előbbi famíliában apa és fia küzdhet egymás oldalán, míg utóbbiban testvérek játszhatnak együtt.
Riccardo Muti világhírű olasz karmester szerint a kultúra nem csupán a szellemi jólétet szolgálja, de, ha "helyesen bánnak" vele, akkor gazdaságilag is meghálálja a gondoskodást.
A szakszervezetek felhívására több ezren tüntettek szombaton Szlovéniában a kormány gazdasági megszorító intézkedései, a költségvetési kiadások lefaragása ellen.
Egy bűncselekmény előkészületei közben fogta el a rendőrség azt a férfit, aki a gyanú szerint sorozatban több betörést is elkövetett Szegeden az elmúlt hetekben.