A járókelők, csak nevettek pedig igazán nehéz helyzetbe került az a hajléktalan, aki egy használt cigarettát akart kiszedni az egyik utcai szemetesből. Bedugta a fejét a szemetesbe, de kihúzni már nem tudta. Végül a tűzoltók mentették meg Aberdeenben.
Családi mozifilmek forgalmazásába is beszáll az MTVA. Az első ilyen alkotás a héten kerül vászonra Magyarországon. A film témája a szerelem ereje, főszereplője Sophie Marceau.
A férfi orgazmusának többnyire látható bizonyítékai vannak. De mi van akkor, ha ez nem következik be. Tetteti, hogy neki is jó volt, vagy esetleg beteg?
Eltörölték az özvegyi nyugdíjak csökkentését megalapozó rendelkezést, így nem csökken a járandóságuk azoknak, akik rokkantsági, illetve rehabilitációs ellátásban részesülnek, korábban pedig szociális járadékot kaptak.
Mivel nem sikerült megegyezésre jutniuk a vállalattal arról, hogy az új kollektív szerződésbe bekerüljön az alkalmazottak érdekképviselete által szorgalmazott több elképzelés.
A tisztességes eljárás sérelmét észlelték már a nyomozás, majd a büntetőper során is, ezért ha azt ügyfele is támogatja, alkotmánybírósági panaszt fognak benyújtani - közölte Szikinger István.
Csapdát állítottak a katonai konvojnak, a támadásban 18 katona meghalt, 30 megsebesült - jelentette be az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
Egy csőbombát akart kettéfűrészelni egy kiskunmajsai férfi. A bomba a botcsinálta munkás kezei között robbant fel. Információk szerint nem kizárt: a férfi maga készítette a detonátort.
A Vidékfejlesztési Minisztérium kiemeli: az egyedi azonosítóval nem rendelkező állatok gazdáinak még három hónap áll rendelkezésére, hogy elvégeztessék a szükséges állatorvosi beavatkozást
Paksy Tímea hivatalosan is kikérte versenyzési engedélyét a magyar szövetségtől. A 29 éves, kilencszeres világbajnok kajakos Ausztriában folytatja a sportolást.
A francia kormány a társadalombiztosítási kassza jövő évi deficitjének csökkentése érdekében egy sor intézkedést, egyebek mellett a dohányáruk és a sör adójának emelését jelentette be hétfőn.
Az agrárium munkahelyteremtő ereje is szóba került Orbán Viktor és Dacian Ciolos, az Európai Unió agrárbiztosa hétfői budapesti találkozóján - közölte a miniszterelnök sajtófőnöke.
A lemondott minisztert múlt héten európai uniós források eltérítésével és érdekbeli összeférhetetlenséggel gyanúsított meg a román feddhetetlenségi ügynökség.
Súlyos megszorításokat vezet be a görög kormány annak érdekében, hogy a nemzetközi hitelprogramban vállalt makrogazdaság pályán tartsa a görög gazdaságot.
Egy nemrég elkészült közvélemény-kutatásból kiderült, hogy az ukránok többsége nemcsak a NATO-csatlakozást ellenzi, hanem az EU-s csatlakozással szemben is jelentős az ellenérzés.
Az ifjú énekes annyira rosszul érezte magát legutóbbi fellépése alkalmával, hogy pár lépés táncot követően a közönségnek hátat fordítva jól elhányta magát. A szerencsétlen esetet tovább szépíti, hogy kétszer megtörtént.
Magyarországon tavaly 200 lakás épült készházas technológiával, Ausztriában megközelítette a számuk a 6 ezret. Csak Bulgária áll Magyarországhoz hasonló szinten.
Hétfőn ismertette az Európai Unió által két évvel ezelőtt kitűzött célok teljesülésére vonatkozó adatokat közleményében az Eurostat, az unió statisztikai hivatala.
A kétnapos konferencia a Századvég Gazdaságkutató Zrt. és az Institute of Economics of the Chinese Academy of Social Sciences (IE CASS) szervezésében zajlik Budapesten.
Budapest — Olyan fájdalmai voltak a srácnak, hogy fejhangon kezdett sírni. Kész csoda, hogy a gyerek egy hatalmas eséssel megúszta, a nagymamája kis híján ráesett – mesélte a Blikknek P. Sz., aki szerint szeptember 24-én az „eszementen száguldó sofőr" miatt történt baleset a 21-es vonalon közlekedő Volvo buszon.
A munkáltatói terhek csökkentését, a vállalkozási környezet javítását célzó törvénymódosításokat fogadott el az Országgyűlés a kormány munkahelyvédelmi akciótervének megvalósítása érdekében.
A 14 éves Cassidy Goodson ellen emberölés miatt emeltek vádat Floridában. A kiskorú anyuka, miután életet adott gyermekének különös kegyetlenséggel megfojtotta. Az újszülött hulláját végül a nagymama találta meg. Ő jelentette a rendőrségnek a történteket.
A jegyző engedélye kell a jövőben a világörökségi területen lévő, alkoholt kimérő, illetve árusító vendéglátóhelyek és üzletek éjfél és reggel hat óra közötti nyitva tartásához.
Letartóztattak a rendőrök egy volt thaiföldi politikust aki még augusztusban kirabolt egy ékszerüzletet. A 34 éves, Trirat Wongwian nemrég elveszített egy választást, amelyre rengeteget költött. Adósságait akarta rendezni.
A párt 2014-ben meg is szeretné szüntetni ezt a jogszabályt - jelentette ki Schiffer András annak kapcsán, hogy a Ház hétfőn tárgyalja a 2006-os törvény módosítását kezdeményező előterjesztést.
A diósgyőri futballpublikum tűkön ülve várja Rudolf Gergely bemutatkozását, ám arra még pénteken, az MTK elleni hazai NB I-es bajnokin sem kerülhet sor.