A párt szerint az állam a határon túli magyar állampolgárokról is nyilvántartást vezet, így megdőlt az előzetes regisztráció mellett felhozott utolsó kormánypárti érv is.
Ahogy 22 éve játékosként, szakvezetőként is Románia ellen debütál a férfivízilabda-válogatottnál Benedek Tibor (40). A korábbi kiváló pólós első edzésén elődje, a posztot december végén elhagyó Kemény Dénes (58) is ott volt.
A 18 éves, korábban a Brad nevet viselő tini, Ria Cooper Anglia legfiatalabb nemváltójaként híresült el. Sok energiába került, hogy nő lehessen, de az átalakulás nem tette boldoggá, jelenleg ismét férfi szeretne lenni.
Budapest — Botránnyal zárult a Ferencváros hokicsapatának bajnoki mérkőzése a MOL Ligában: az Érsekújvár elleni, idegenbeli 7-4-es vereség után összeverekedett az edző Dobos Tamás és két FTC-szurkoló, egy férfi és egy nő – a tréner állítólag utóbbit is többször megütötte. Az esetre a két fél másként emlékszik.
Az MSZP frakcióvezetője fordult a bizottsághoz azzal, hogy azoknak a képviselőknek is adjanak lehetőséget a reagálásra, akik a hozzászólás idején épp nem voltak bent az ülésteremben.
London — Három orvos után nyomoz a rendőrség, akik állítólag együttműködtek Jimmy Savile-lel (†85), és segítettek neki kiválasztani a megerőszakolásra szánt beteg gyerekeket.
Enikő az olasz Flair magazinnal készített egy nem mindennapi sorozatot. A személytelen kórházi környezetből a legtöbbet hozta ki most is a csodálatosan szép modell.
Belgrád – Egyre nehezebb helyzetbe kerül az országváltásra készülő Douchev-Janics Natasa (30). A háromszoros olimpiai bajnok kajakos Szerbiában szeretné folytatni jövőre a pályafutását, de lehet, hogy ez a terve meghiúsul.
Markológép rongált meg egy földgázvezetéket Székesfehérváron, a Sóstó Ipari Parkban. Senki nem sérült meg, de rövid időre korlátozni kellett a forgalmat.
The first snowfall just before the winter season caused delays in train services and road accidents in western and central Hungary on Monday morning, traffic services told MTI.
Medical unions of the Visegrad Four countries - Czech Republic, Hungary, Poland, and Slovakia - will take a symbolic action in protest against their governments' health policies, the president of the Hungarian Physician League (MOSZ) said on Monday.
Több tízmillió embert fenyeget az Egyesült Államok felé tartó Sandy hurrikán, ami helyi idő szerint ma este fogja elérni Amerika keleti partvidékét. Eddig több, mint százezer embert evakuáltak és számos nagyvárosban szünetel a tömegközlekedés, több ezer repülőjáratot töröltek, valamint tanítási szünetet is elrendeltek az érintett területeken.
A biharnagybajomi férfi a gyanú szerint szándékosan okozott tűzeseteket Hajdú-Bihar megyében - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője hétfőn.
A párt úgy véli, egy Európához tartozó, civilizált országban nem lehet oktató az, aki jegyzetében súlyosan sértő és kirekesztő kijelentéseket fogalmaz meg egy kisebbségről.
Már hazánkban is tesztelik azokat az intelligens mérőket, amelyekkel akár az áramlopást vagy a valóságtól eltérő adatok bediktálását lehet majd kiküszöbölni.
A csapnivalóan rossz oszt produkáló Milan azt tervezi, hogy három ismert labdarúgóját piacra dobja, majd az értük befolyó pénzből megvásárolja Mario Balotellit a Manchester Citytől.
Késleltetve közvetítik az X Factor USA adását, hogy elkerüljék az esetleges kínos pillanatokat, amelyeket Britney Spears váratlan érzelemkitörései okozhatnak.
Budapest - Szakál Miklós (36) a Cool Tv képernyőjén tűnt fel először, majd az RTL Klub telefonos játékműsorát vezette egészen addig, amíg az két évvel ezelőtt meg nem szűnt. Azóta Miklós eltűnt a képernyőről, bár csak egy időre.
A hideg beköszöntével egyre többen keresik fel a szociális ellátó központokat. Az Ökumenikus Segélyszervezet intézményei országszerte százszázalékos kihasználtsággal működnek.
A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség cáfolta, hogy az Invitel nyerhet a 112-es segélyhívó informatikai háttérberuházására kiírt pályázaton.
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint a múlt hétvégi három időközi önkormányzati választás eredménye azt mutatja, semmiféle politikai trendváltás nem történt az országban.