Szeretnénk, ha a kávázás-teázás közben egy cica társaságát is élvezni? Egy szentpétervári előkelő kávéház megoldást nyújt a nem mindennapi problémára. Vannak visszatérő vendégek is, akik direkt egy-egy cica miatt térnek be.
Az X-Faktor versenyzője az RTL Klub Híradójának számolt be arról, hogy valakik jártak a lakásában. Több kisebb értékkel távoztak, és állítólag egy sört is elfogyasztottak a helyszínen.
A Vecernji list hétvégi számában azt írta, hogy Ranko Ostojic belügyminiszter politikai vezetése alatt a rendőrség visszaélt a titkos adatgyűjtés rendszerével.
Habár a Celtic még veretlen a BL idei csoportkörében, Barcelonában megszakadhat a jó sorozata, hiszen az ellenfél legfényesebb csillagát, Lionel Messit jelenleg senki sem tudja megfékezni a világon.
Németországban minden korábbinál több adóbevétel keletkezhet az idén, ugyanakkor az év végén leállhat a gazdasági növekedés, és akár csökkenhet is a GDP.
Egyes közvéleménykutatók szerint egyaránt 47-47 százalékon áll Barack Obama elnök, valamint republikánus kihívója, Mitt Romney országos támogatottsága a valószínű választók között.
Tizennyolcan vállalkoztak rá, hogy ringbe szállnak az első hazai hotdog-evő versenyen. A győzelmet Nagy Tibor szerezte meg, aki 27 perc 38 másodperc alatt végzett a tíz hatalmas virslis szendviccsel.
Szíriában és Iránban elnémultak többek közt a BBC, a France 24, a Deutsche Welle és az Amerika Hangja adásai is. Az Európai Műsorsugárzók Szövetsége közölte: szándékosan zavarták meg a hírműsorokat.
A sarló és kalapács mint önkényuralmi jelkép Magyarországhoz hasonlóan be van tiltva Litvániában, ezért tiltakoztak a brüsszeli székházban kiállított plakát miatt.
Szinte az egész belvárosban forgalomkorlátozásokra kell számítani kedden Budapesten. Az ünnepi megemlékezések és tüntetések miatt több hidat és utat lezárnak.
Egy brit anyuka állítása szerint 5 évet töltött egy kolumbiai dzsungelben, miután elrabolták. Gyakorlatilag a majmok nevelték fel. Később a vadászok találtak rá, akik eladták egy bordélyháznak és mindössze egy papagájt kértek érte cserébe. Az asszony most könyvet ír az életéből.
Tucatnyi, hamvasztásra váró holttesttel együtt tűnt el egy kisteherautó és további két gépjármű egy hete egy kegyeleti fuvarozással foglalkozó német cég Berlinhez közeli telephelyéről.
A kiigazító intézkedések nyomán a magyar gazdaság növekedési üteme a vártnál valószínűleg lassabb, ugyanakkor az államháztartási hiány az eddig jósoltnál kisebb lehet - közölték hétfőn londoni pénzügyi elemzők.
A 29 éves, brit anyuka, Jodie Fletcher véletlenül lenyelte a jégdaráló egyik pengjét, amikor tömte magába a jeget. A penge a daráló gép egyik darabja volt, ami véletlenül lepattant és így keveredett a jég közé.
A 38 éves modell egy Prada felsőt húzott a fejére legújabb topless képein, miközben gyémántok csillogtak a nyakán. A különleges összeállítást a 18. századi, brit miniszterelnök, Sir Robert Walpole egykori rezidenciáján Norfolkban készítették.
A biztonsági hadműveletre azért van szükség, mert síita és szunnita fegyveresek összecsapásaiban hétfőn legalább heten vesztették életüket Bejrútban és Tripoliban.
A 24 éves Ari Liggett pszichiátriai kezelésben részesült, amely sajnálatos módon nem járt eredménnyel. A fiú kocsijának csomagtartójában ugyanis megtalálták saját anyja feldarabolt holttestét. Az 56 éves Beverly Liggettre a rendőrség talál rá Centennial városában. Régóta nem találkoztak ilyen kegyetlen gyilkossággal.