A többszörös Grammy-díjas énekesnő életet adott első gyermekének. A hírt még nem erősítette meg Adele, de a pletykák szerint egészséges kisfiúnak adott életet. Párja Simon Konecki is nagyon büszke volt az új jövevényre, hiszen a közös gyermke érkezése még jobban elmélyítheti majd kapcsolatukat.
Regis McKenna, aki az Apple első marketingguruja volt, és 1983–1987-ig ült az Apple vezetői között, később is jó kapcsolatban maradt Steve Jobsszal. Munkatársai imádták, pedig a nyilvános megaláztatást is el kellett viselniük sokszor.
Ezért a Kúria önkormányzati tanácsa úgy véli, bővíteni kellene az indítványozók körét - hangzott el a legfelsőbb bírói fórumon tartott sajtóbeszélgetésen.
Két év börtönnel és pénzbírsággal sújtotta a bíró a kegyetlen anyát, aki egyedül hagyta gyerekeit a szemétdombhoz hasonló lakásban döglött állatok és rothadó ételek között Hull városában. A gyerekek napok óta nem ettek, amikor a rendőrség kiérkezett a helyszínre.
A koncert október 25-én lesz. Császári Gergely énekes-gitáros és barátai akusztikus hangszereken előadott dalaikat időnként szokatlan körülmények között adják elő.
Folytatták ámokfutásukat a vereségeket nehezen viselő Videoton-focisták. Az MTK 3-2-es győzelmével véget érő meccsen Kanta József állítása szerint Nikola Mitrovics leköpte őt.
Rihanna édesapját egyáltalán nem érdekli, hogy Chris Brown három évvel ezelőtt rommá verte a lányát, annak örülne legjobban, ha ők ketten férj és feleség lennének.
Az egyik ismeretterjesztő csatorna nemzetközi top 10-es listáján a hetedik helyen végzett a budapesti vonal, de csak amerikai, ázsiai és ausztrál villamosok előzték meg a magyart.
Egy ember súlyosan, egy könnyebben megsérült, amikor egy motoros vitorlázó repülőgép lezuhant vasárnap délután Gyöngyös mellett. A mentést a helyi tűzoltók végzik.
Több száz rajongó gyűlt össze Újbudán a Flipperek Éjszakáján, ahol az amatőrök mellett világhírű profik is nyomkodták a gombokat, mert a versenyen világranglistapontokat lehetett szerezni.
Egyre jobb formában futballozik klubcsapatában, a Mainzban Szalai Ádám. A magyar válogatott csatár, aki a törökök elleni vb-selejtezőn (3-1) is eredményes volt, a hét végén a Leverkusen elleni Bundesliga-meccsen is gólt szerzett, így már három találatnál jár a bajnokságban.
Megtartották a babát, pedig az orvos abortuszt javasolt. Szülei tisztában vannak vele, hogy bármelyik pillanatban meghalhat gyermekük sőt, soha nem tud majd járni, beszélni, tanulni. A Brown házaspár tagjai mégsem adják föl a reményt.
Szenzációs összecsapást hozott a Tottenham–Chelsea (2-4) fővárosi rangadó, melynek negatív hőse, a Stamford Bridge-en is megfordult Tottenham-védő, William Gallas volt.
Tegnap kelt egybe a luxemburgi trónörökös Gillaume nagyherceg és a belga grófné, Stephanie de Lannoy. A ceremóniát a luxemburgi Notre-Dameban rendezték meg. Az ünnepség olyan nagyszabású volt, amelyre évszázadok óta nem volt példa. Egyes híresztelések szerint Katalin hercegnő és Vilmos herceg esküvőjét akarták felülmúlni.
1956. október 23-án este, még mielőtt egyetlen lövés eldördült volna a Rádiónál, harmincezer szovjet katona indult el Magyarországra - írja Jobbágyi Gábor most megjelent könyvében.
A négynapos filmmustrán a zsidósággal foglalkozó játékfilmeken és dokumentumfilmeken kívül a fesztivál alkalmából kiírt rövidfilmes pályázat válogatott munkáit is műsorra tűzik november 22-től.
A válogatott futballista is részese volt belga klubcsapata hét végi sikerének, amikor az Anderlecht bajnoki meccsen hazai környezetben 2-0-ra nyert a Waasland-Beveren ellen. Az utóbbi időben mellőzött hátvéd megint csereként jutott szóhoz, negyedórát tölthetett a pályán.