Budapest – Csaknem lerágta körmét annak a háznak a tulajdonosa, akinek otthonát rendőrök szállták meg csütörtökön. Az épület fagyasztója rejtélyes tetemet rejtett. A ház tulajdonosa csak ellenőrizni jött az egyébként üresen álló ingatlant.
Szinte az utolsó utáni pillanatban, a 94. percben egyenlített a francia csapat Olivier Giroud góljával Madridban, a vb-címvédő spanyol labdarúgó-válogatott ellen.
Az extravagáns David Bowie-ról a napokban készült egy felvétel, amelyen nemcsak azt látszik, fölötte is halad az idő rendesen, hanem az is, hogy stílustalanná kezd válni.
A bolgár kormány 2 500 eurónak megfelelő összeggel támogatja az elektromos autók, és 1 250 eurónak megfelelő összeggel a hibrid meghajtású kocsik vásárlását.
A karcsúbb formákra vagy jobb közérzetre vágyók csak mozgással tudják elérni vágyukat. Idősebb korban vagy a sport nélkül töltött évek után is érdemes elkezdeni a tréninget. A lényeg, hogy kedvünket és lendületünket is megőrizzük.
A két legnagyobb repülőtéri munkaadónál, a földi kiszolgálást végző Malév GH-nál és a Budapest Airportnál tervezett bércsökkentés ellen demonstrált a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet.
A magyar export az első félévben - mintegy 20 százalékos bővüléssel - meghaladta a 700 millió eurót, és a Horvátországból érkező áruk forgalma is hasonló mértékben növekedett.
Az ausztrál politikusnő először térdre esett majd arccal a fűben végezte, de kollégái és ő sem csinált belőle nagy ügyet. Úgyis mindenról a cipő tehetett.
Alighanem története legnagyobb sikerét aratta az MKB Veszprém kézilabda-csapata, amely egy góllal legyőzte a világ legkiválóbb együttesét, a német Kielt a BL-csoportkör negyedik fordulójában.
Bojkottal fenyegetőzik az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) a Szerbia–Anglia (0-1) U21-es Eb-selejtezőn történt rasszista balhé után. A jövőben egyetlen futball-válogatottat sem engednének pályára lépni Szerbiában.
Hamarosan megkezdődhet a tűzvész pusztította krasznahorkai vár felújítása. A közbeszerzési pályázaton sikertelenül induló cég panasza nem hátráltathatja a munkát.
A szervezet szerint a magyar gyógyszertárak többsége már most is a csőd szélén áll, az ártámogatás tervezett csökkentése miatt pedig sokan bezárják majd a boltot.
A fideszes Kriza Ákos úgy véli, egyesek eszközként használták fel a demonstrációt a saját politikai céljaikhoz, hiába tiltakoztak ez ellen az ott élők.
Gazdag, de még mindig egyedülálló. A 47 éves Larry Greenfield évek óta próbálkozik a vakrandikkal New Yorkban, de még mindig nem találta meg leendő feleségét. Az elmúlt időszak alatt 65 000 dollárjába került a sikertelen párkereső akció.
Többen kaptak a napokban olyan valótlan tartalmú e-mailt, amely szerint a hatóságok blokkolták a számítógépét, és ha ismét használni akarja, akkor 25 ezer forintot kell fizetnie.
Bagdad tavaly már szerződést kötött az Egyesült Államokkal 18 darab F-16-os amerikai vadászgép megvételéről. Most további 18-ról írtak alá megállapodást.
A floridai Jeremie Calo és alkalmi barátnője annyira nem tudtak egymásnak ellenállni a meghitt vacsora elfogyasztása után, hogy mindenki szeme láttára vad szexbe kezdtek az étteremben. Végül letartóztatták őket, de csak a kifizetetlen számlájuk miatt.