Bertolt Brecht darabját pénteken mutatja be a teátrum. A harmincéves háború idején játszódó, összetett, fekete humorú művet Zsótér Sándor állítja színpadra.
A lakosság kezében lévő magyar állampapírok állománya névértéken számítva meghaladja az ezermilliárd forintot az Államadósság Kezelő Központ Zrt. adatai szerint.
Nem nagyon érti Joachim Löw, a német futballválogatott szövetségi kapitánya azt, hogy a Bayern München klubelnöke, Uli Hoeness miért dumál bele a válogatott ügyeibe.
Egy 70 év körüli asszony szokásos kutyasétáltatására indult, de szerencsétlenségére összetalálkozott egy tehéncsordával. A nőre, csak akkor találtak rá, amikor már nem elhunyt Cippenham környékén.
A hollywoodi színésznő nemrégiben eléggé összeveszett az anyjával New Yorkban. A vita során Lohan visszakövetelte 40 000 dollárját is, de utána kétségbeesetten hívta az apját, mert iszonyatosan megijedt saját anyjától.
A jobboldali ellenzék támogatásával a francia parlament szenátusa is megszavazta az Európai Uniónak az állandó euróövezeti válságalapról szóló szerződését csütörtökön, amelyet a nemzetgyűlés már két nappal korábban elfogadott.
Emelkedik a Duna vízállása, így a Meder utcai, a Népfürdő utcai (Árpád híd), az Újpest, Árpád úti és a Szent Gellért téri (Szabadság híd) kikötők pénteken üzemkezdettől ismét működnek.
Orbán Viktor a Magyar Érdemrend középkereszt kitüntetést adta át csütörtökön Berlinben Snétberger Ferenc zeneszerző-gitárművésznek és Romani Rosénak, a Német Romák és Szintik Központi Tanácsa elnökének.
A hollywoodi híresség, aki egyben boldog családapa és férj nemrégiben elárulta, egyik volt barátnőjével sem veszett össze végleg. Meglepő, de még a gimnáziumi szerelme életét is nyomon követi. Persze nem tudjuk, felesége, mit szól hozzá.