A villa egykori okostojását és újdonsült menyasszonyát láttuk vendégül, akik őszintén válaszoltak olvasóink kérdéseire. Alekosz elárulta, biztos benne, hogy jól döntött, amikor Veronikát választotta, az első közös éjszakát azonban külön töltötték.
Pécs - Különös szenvedélynek hódol Tari József: a pécsi férfi 1972 óta mintegy 4500 miniatűrkönyvet gyűjtött össze. Kollekciójának híre már a fél világot bejárta, legutóbb például a brit Daily Mail készített róla riportot.
Vasárnap este hirdette meg az RTL Klub a ValóVilág ötödik szériájának castingját, de alig 12 óra alatt már több mint 8000-en adták be jelentkezési lapukat.
Bag-Budapest - Bár a csőd szélére juttatta a gyilkos és segítője a bagi sertéstelep vezetőjének családját, úgy tűnik, a rokonok mégsem kaphatnak kártérítést.
Monte-Carlo - Lewis Hamilton (26) elveszítette a fejét! A McLaren Forma–1-es pilótája a Monacói Nagydíj után előbb lehülyézte ellenfeleit, majd azt mondta, azért kap büntetéseket, mert színes bőrű.
Telki - Ajánlatot tett a dagesztáni Anzsi Mahacskala Dzsudzsák Balázsért (24). A PSV Eindhoven válogatott labdarúgója tud arról, hogy az orosz bajnokságban jelenleg negyedik helyen álló együttes vezetői tárgyalnak jelenlegi klubjával a jövőjéről.
Budapest - Fergeteges partin búcsúztak egymástól A Nagy Duett versenyzői és munkatársai a hét végén, a műsor egyik ítésze pedig jócskán kirúgott a hámból a budai szórakozóhelyen.
Tata - Újabb botrány a világbajnoki selejtezőkre készülő női kézilabda-válogatottunknál: a bajnoki ezüstérmes DVSC eltiltotta három játékosát, Bulath Anitát (27), Juhász Gabriellát (26) és Szabó Valériát (28) a nemzeti csapatban való szerepléstől, így ők nem léphetnének pályára a németek elleni világbajnoki selejtezőn, amelynek első meccsét vasárnap Balingenben rendezik.
Budapest - Fiaival strandolt vasárnap délután Gesztesi Károly (48), az Országos Mentőszolgálat és a Holiday Beach Budapest Hotel közös karitatív napján.
Elégedett önmaga és társai teljesítményével a labdarúgó-Bajnokok Ligája-döntő magyar játékvezetője. A bíró elmondta, mindannyian nagy élménnyel gazdagodtak a Barcelona–Manchester United (3-1) mérkőzés után.
Barcelona - Hiába várták egyre türelmetlenebbül a nézők, hogy felhangozzék Shakira (34) első dala vasárnap késő este az Olimpiai stadionban, a kolumbiai énekesnő majd egyórás késéssel lépett színpadra.
Budapest–Németország - Már csak pár nap választja el attól Horváth Dominikot, hogy új májat, s ezzel egy új élet lehetőségét kapja! A 10 hónapos kisfiú szüleivel hétfő hajnalban indult el Németországba, hogy a bonyolult műtétet elvégezzék rajta.
Abony – Az interneten találta meg ellopott autóját Demeter Zoltán (32). A fiatalember nem a véletlennek köszönhette szerencséjét, magánnyomozásba kezdett, ami 11 nap alatt sikerre vezetett.
Magyarország - Szinte már közhely, hogy a telefon életet menthet, ám hiába lapul a zsebünkben a mobil, ha vészhelyzetben hirtelen azt sem tudjuk megmondani, hol is vagyunk.
Baltimore - A világ legidősebb női testépítője és ezzel Guinness-rekorder az amerikai Ernestine Sheperd (74), de a nagyikorú sportoló állítólag nem is erre büszke.
Washington - Babarajongó gyűjtők mellett főként csecsemőjüket elvesztett, gyászoló anyák veszik a világ legélethűbb babáit, amelyek nem csak sírnak, és esznek, de még nyáladzanak is.
Kábítószerrel kereskedő budapesti rendőröket helyeztek előzetes letartóztatásba. A két tiszthelyettes hetente vitt drogot borsodi dílereknek - hangzott el az MTV Híradójában.
Budapest - Érdekes és nagyon vegyes reakciókkal kell nap mint nap szembesülnie Gomes-Martins Claudiának (24), akinek ugyan múlt hét végén véget ért a Csillag születik, de személyisége továbbra is alaposan megosztja a nézőket.
Budapest - Stohl András (44) édesanyja, vagy ahogy a színész és a családtagok becézik, Zsike mama (81) retteg: ha fia börtönbe kerül még fóti otthonát is elveszítheti.
Budapest ‒ Hoppon maradhat Veronika (19), Alekosz ugyan őt választotta a 16 menyasszonyjelölt közül, ennek ellenére a ValóVilág által nyert álomnyaralásra egykori kedvesével, Tündével szeretne elutazni.
Sheffield - Vince Everett iszogat a kocsmában, amikor beleköt egy idegen, és Vince egy túl jól irányzott ütéssel a halálát okozza. Ezért egy év két hónapot kell ülnie, a sitten viszont más szempontból is megváltozik az élete: egy countryénekes lesz a cellatársa, aki felismeri a tehetségét.
A felmérés szerint az emberek 62 százaléka nem hiszi, hogy idős korában meg tud majd élni az állami nyugdíjból. Csak 5 százalék szerint lesz elegendő az állami ellátás
Banglades - Monju Begum (40) kést ragadott, majd levágta szomszédja hímvesszőjét, mert állítása szerint a férfi meg akarta erőszakolni. Hogy igazolja a szexuális erőszakot, bizonyítékként a rendőrségre vitte a nejlonba csomagolt falloszt.
Yosemite - A tündérmese után úgy látszik egy kis horrorra vágyik Vilmos herceg (28) és felesége, Katalin hercegnő (29). Amerikai útjuk során abban a kísértetszállóban szállnak meg, melynek történetéből a Ragyogás című film készült.
Szlovákia - Kamil Hric (17), szadista poprádi tinédzser filmre vette, ahogy hurkot köt kutyája nyakára, majd beteges vihogás közepette a ruhaszárító kötélre lógatja fel. A felvételt a legnagyobb közösségi portálon tette közszemlére, hogy minél több tetszik kattintást kapjon.