London - Veszélybe kerülhet a brit királyi család több tagja is, miután II. Erzsébet úgy döntött: megspórolja a hercegek rendőri védelmének tetemes költségeit. A jövőben így három gyermeke, Edward, András és Anna, valamint azok közvetlen családja nem jogosult a különleges védelemre, csak ha hivatalos programon vannak.
Dodoma - Királyi sallert kevert le hepciáskodó urának egy nőstény oroszlán a Szerengeti Nemzeti Parkban, miután sérelmezte, hogy az apa túl erőszakosan bánt egy szem fiával.
Róma - Emberöléssel, mi több, tömeggyilkossággal vádolja az olasz kormány az ország vezető szeizmológusát, mert nem figyelmeztette időben a lakosságot a 2009-ben, L’aquilában pusztító földrengésre.
London - Szerte a világon kalapot emelnek a Bajnokok Ligája-döntőt (a Barcelona 3-1-re nyert a Manchester United ellen) vezető bíró, Kassai Viktor (35) és honfitárs kollégái teljesítménye előtt.
Magyarkeszi — Titokzatos jövevények rosszalkodnak a Tolna megyei Magyarkeszin. A gazfickók még attól sem riadnak vissza, hogy a település egyik jelképe, a Szent Mihály templom előtt garázdálkodjanak, ahol a Világháborús hősök emlékére szobrot állítottak.
Budapest ‒ A kormánytól várják sorsuk jobbra fordulását a budapesti örömlányok. Megkeresik a nemrég létrehozott budapesti kormányhivatalt vezetőjét, jelölje ki munkahelyüket, a türelmi zónát – tudta meg a Blikk.
Figyelem, június 1-je tájékán előreléphetünk a ranglétrán, s felhívhatjuk magunkra főnökeink vagy más tekintélyszemélyek figyelmét. Érdemes az idősebbek tanácsait megfogadni, de ne álmodozzunk, csak elérhető célokat tűzzünk ki magunk elé. Minden olyan tevékenység szempontjából kedvező ez a nap, ahol összpontosításra, kitartásra és felelősségvállalásra van szükség.
Budapest-Bamako - AK-47-es gépfegyverrel nézett farkasszemet Afrikában Badár Sándor (47), aki nem hogy részt vett tavaly a Bamako ralin, hanem filmet is készített a nem mindennapi kalandról.
London - A spanyol sztárcsapatot ünnepli a világ, a Barcelona futballistái lemosták a pályáról a Bajnokok Ligája döntőjében az angol Manchester Unitedet.
Magyarország ‒ Elmaradhat idehaza is az „uborkaszezon", miután kiderült, hogy Magyarországra is behoztak egy szállítmányt a gyilkos baktériummal fertőzött spanyol zöldségből.
A 22 éves középpályás a nemzeti csapat telki edzőtáborában hangsúlyozta, a június 7-i, San Marino elleni Európa-bajnoki selejtezőn nem szabad hibázni. Ugyanakkor az elmúlt szezonban az olasz Sampdoriában szereplő focista még nem tudja, hol folytatja a pályafutását.
Budapest - Váratlanul rosszul lett vasárnap délelőtt otthonában a volt köztársasági elnök. A Blikk értesülései szerint a mentők az Állami Egészségügyi Központba vitték, ahol nem tudtak neki segíteni, és nem sokkal délután egy óra után elhunyt.
A Másnaposok 2-ben cicis pasik lógatják a nemi szervüket, sőt, az egyik jelenetben munkára is fogják, de a durvaságok fokozásával sajnos nincs arányban a színvonal. Csak perverz, és erősen ittas mozirajongóknak ajánljuk, főleg, ha már buliztak Bangkokban
Zürich - Vesztegetési ügyek, zsebre tett dollármilliók, luxusban élő vezető tisztségviselők – a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget (FIFA) évek óta jellemző ügyek ezek. Az elnököt, a svájci Josep Blattert (75) azóta érik támadások, amióta 1998-ban megválasztották.
Rámalláh - Magyar siker Palesztinában! Az NB III-ban szereplő Csepel egyetlen európai résztvevőként megnyerte a nemzetközi szövetség által szervezett nemzetközi labdarúgótornát.
Los Angeles - Hat gyermekük követelésére kelnek egybe hamarosan Brangelináék. A hollywoodi álompár hat év együttélés után valószínűleg még idén nyáron az oltár elé vonul, hogy Brad Pitt (47) másodszor, Angelina Jolie (35) pedig harmadszor mondja ki a boldogító igent.
Budapest - Jótékonykodtak az Éden Hotel sztárjai! A Viasat3 az MTG United for Peace focikupára magyarországi elmaradott térségek általános iskoláiból hívott meg nyolc focicsapatot, hogy együtt rúgják a bőrt Kristóffal, Danival, Ádámmal, Gáborral és Norbival.
Leuven - Brugge - Megelégelte a belga állam, hogy napi 300 eurójába (80 ezer forintba) kerül Pándy András (84) fogvatartása. Így már alig várták, hogy letöltsön 15 évet a rácsok mögött, Belgiumban ugyanis akár ennyi idő után szabadulhat az életfogytiglanira ítélt bűnöző, ha jól viselkedik.
Budapest - Alig akart hinni a fülének Bori Andrea (23), amikor megtudta, hogy ő nyerte el a Május szépe címet, a szőke szilikoncsoda ugyanis több plasztikai műtétje ellenére sem elégedett önmagával.
Régi tapasztalat, hogy a nyári uborkaszezon beköszöntével nem sok jó vár a DVD-gyűjtőkre. Szerencsére azonban ekkorra jön el az Oscar-gála legfontosabb filmjeinek megjelenése, amelyekkel ki lehet húzni őszig
Tököl – Egyedülálló kezdeményezés helyszíne volt néhány napja Tököl: a fiatalkorúak börtönének lakói látogathatták meg a helyi kutyamenhelyet. A közel 120 szabadon mászkáló kutyus örömmel ugrándozta körbe sorstársaikat, akiket szinte azonnal befogadtak.
Tököl – Egyedülálló kezdeményezés helyszíne volt néhány napja Tököl: a fiatalkorúak börtönének lakói látogathatták meg a helyi kutyamenhelyet. A közel 120 szabadon mászkáló kutyus örömmel ugrándozta körbe sorstársaikat, akiket szinte azonnal befogadtak.
Bár hazánkba is érkezett egy szállítmány a gyilkos baktériummal fertőzött spanyol zöldségből, időközben megvizsgálták a magyar hatóságok ezeket az uborkákat, és nem találtak köztük fertőzöttet
A Forma-1 versenysorozatot irányító cégcsoport vezetőjének, Bernie Ecclestone-nak nagyobbik lánya, Tamara (26) nem bírt magával, és ismét alsóneműre vetkőzött.
Öt pontos Otthonvédelmi Akciótervbe állapodott meg a kormány a Bankszövetséggel. Aki kéri, a jövőben 180 forintos svájci frank mellett törleszthet, de július 1-től megkezdődhetnek az árverezések
Anglia, Wakefield - Bíróság elé kell állnia egy női fegyőrnek, mert a vád szerint több alkalommal is szexuális kapcsolatot létesített a börtön leghírhedtebb rabjával, Leigh Thornhillel (27).