Budapest - Testőrökkel jár Damu Roland (36), mert attól tart, valakik megpróbálják megakadályozni, hogy részt vegyen a kedden kezdődő tárgyaláson, amelyben a vádlott volt szerelme, P. Tímea.
Összeomlott és önkívületi állapotban ijesztő botrányt rendezett a ValóVilág 4 műnője, társai alig tudták megfékezni. Szandikát a pszichológus kiemelten figyeli.
Bíróság elé áll Damu Roland exbarátnője. A Bors kiderítette: Damu Roland az embercsempészési ügyben merőben mást mondott a rendőröknek, mint a sajtónak.
Harmincéves sincs, de annyi tragédia történt vele, hogy az egy életre is sok lenne. Sanyargatták a testét és a lelkét. A ValóVilág 4 Ginája elmeséli, hogyan lett prostituáltból feleség.
Fel akarja kutatni édesapját Szorcsik H. Viki. A Jóban Rosszban sztárját édesanyja egyedül nevelte fel, miután arab apja öt év után lelépett. Viki egy éve érzi igazán a szülő hiányát, és gyakran sír utána.
Elsősorban a közvetlen felelősöket, de a hatóságokat is beperelik a tragikus módon elhunyt lányok szülei. Kijelentették: nem a pénz, hanem a hibázók megbüntetése készteti őket erre.
Jerzy faképnél hagyta Gigit a ValóVilág 4 frissen alakult klikkjében, amelyik az Alekosz–Éva– Szandika–Olivér négyes ellen jött létre. Haverja szerint Gigi könnyen kiadhatja Jerzy útját.
Van fájdalom, amelyre az idő sem jelent gyógyírt. A tehetséges fiatal labdarúgó, Fehér Miklós 2004. január 25-én bekövetkezett váratlan halálát máig nem tudják feldolgozni szülei.
Pécsi Sándor-díjat kapott Sárospatakon a színházrajongóktól Koncz Gábor (72). A Kossuth-díjas színész-rendező nagyon boldog, hogy ismét a közönség díjazta, hálából le sem áll a munkával. Az idén még a síelés is kimarad, pedig arról eddig egyetlen évben sem mondott le.
Tóth Vera hazánkat már meghódította, most itt a lehetőség, hogy egész Kína a lába előtt heverjen. Néhány pályatársával Pekingbe repül, hogy naponta ötvenezer ember előtt dalolhasson.
Bár véget ért a szokatlan tavaszi időjárás, azért kemény télre néhány napig még biztosan nem kell számítani. Országszerte hull majd a hó, de számottevő mennyiség nem várható a héten.
Hazánkba látogatott Ángel María Villar Llona, a Spanyol Labdarúgó Szövetség elnöke. A világ jelenlegi legerősebb – világ- és Európa-bajnok – futballhatalmának első embere együttműködési megállapodást írt alá az MLSZ-szel.
Vágyakozva nézett a szexi Tóth Melindára Vastag Csaba, az X-Faktor győztese. De félreértés ne essék, a barátnőjéhez hőséges fiú egy divatfotózáson került közelebb a nemzetközi modellhez.
A vasárnapi Heti Hetesben Bajor Imre az egész ország előtt elárulta, hogy lelkes nézője a ValóVilágnak. A művészt felesége, Ildikó asszony rajongása fertőzte meg, ezért kattant rá Szandikára és Alekoszra.
Meglopták Carla Bruni személyi asszisztensét. A tolvajok elvitték a francia first lady által használt laptopot is. A rendőrség szerint kényes adatok kerülhettek illetéktelen kezekbe.
Hazánk legnagyobb barlangtermeit tárták fel Tapolca alatt. Az egyik átmérője huszonhárom, a másiké mintegy huszonöt méter. A nagyobbikban igazi csoda, a Nyugalom tava várta a felfedezőket.
Roma menyasszonyok körében népszerű az a ruhastílus, amit a román divatguru, Lorand Coza képzelt el Kate Midletonnak. A habos-babos költeményt - egyelőre úgy tűnik - saját szakállára varratta.
Budapest – Két év próbára bocsátással megúszta bírósági ügyét Damu Roland volt barátnője, akit embercsempészettel és közokirat-hamisítás miatt találtak bűnösnek.
A felesége megmentéséért harcba induló átlagemberként is imádjuk Russel Crowe-t. A nézőszám alapján az Üvegtigris 3 is dobogós – igaz, a bevételi listán csak az ötödik volt január 20. és 23. között
Spanyol pornószínésznő karjaiban talált vigaszra Macauley Culkin. A színész útját nemrég adta ki volt kedvese, Mila Kunis színésznő, ám a sztárt máris remek társaságban kapták lencsevégre Barcelonában.
Illegális kalandtúrák helyszíne lett a pécsi 28 emeletes magasház, ahol 21 éve nem lakik senki. Fiatalok szeretnék megismerni a rejtélyes épületet, ezért beszökdösnek, hogy a bátorságukat teszteljék.
Magyarország ‒ Szexszel jutalmazzák a hölgyek párjukat, ha az kiveszi részét a házimunkából. Egy új felmérés szerint ugyanis azok a férfiak, akik több házimunkát végeznek, többet is szexelnek.
Ritka kígyókat foglalt le a rendőrség egy szabadszállási iskola tornatermében megrendezett hüllőbemutatón. A tulajnak nem volt engedélye az állatok tartására, eljárást indítottak ellene.
A világ legfurább függőségével küszködik egy nő Amerikában: előszeretettel eszi meg az ágyak szivacsait. Elmondása szerint 20 éve hódol ennek a szenvedélyének, ez idő alatt összesen hét kanapét és két fotelt fogyasztott el.
Budapest - Üllő - Csodával határos módón maradandó károsodás nélkül épül fel az a kis Daniella, akiket a gyanú szerint, szülei vertek meg és apja harapdált össze.
Debrecen - Megdőlhet a vád a Balla-ügyben, miután a keddi tárgyaláson kiderült: akár a közösen használt laptopról is kerülhetett a meggyilkolt Balla Irmára a fia DNS-ből. A nagy port kavart ügyben Schönstein Sándort (32) azért ítélték, mert a bíróság szerint akkor került DNS-e az édesanyjára, amikor agyonverte őt.
Los Angelesben bejelentették a legnagyobb filmes ünnep, a február 27-én sorra kerülő 83. Oscar-díjkiosztó jelöltjeit. A legtöbb kategóriában, 12-ben a magyar mozikba február 3-án startoló A király beszéde szerepel, ezt követi a Coen-testvérek westernje, A félszemű (10 jelölés), míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokán az itthon is nagy sikerrel vetített sci-fi, az Eredet, valamint a Facebook…
Szex, drogok, trágár beszéd jellemzi az Anna Nicole Smith életéről szóló operát, melyre már a bemutató előtt elkelt minden jegy a londoni Royal Opera Houseba.
Szóváltás után az autójával üldözni kezdte, majd elütötte volt albérlőjét egy dunaharaszti férfi. A menekülő fiatalembernek információink szerint eltört a lába, a mentők a Merényi Gusztáv kórházba vitték. Kórterme előtt két rendőr posztol.
Izgalmas lesz a 45. Super Bowl, hiszen két nagy múltú csapat, a Pittsburgh Steelers és a Green Bay Packers csap össze az NFL-döntőben. A Steelers a legutóbbi két fináléját megnyerte.