Az emberölés előkészületéért jogerősen elítélt Csüllög Zsigmondot a jogszabályoknak megfelelően helyezték el - reagált a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága.
„Békében elválnak egymástól azok, akik egy baloldali demokratikus pártot akarnak csinálni, és azok, akik egy polgári demokrata középpártot” – mondta Földes György.
Gazdag programválasztékkal készül pünkösd ünnepére a Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Duna Televízió – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap.
A csempész gépkocsival közlekedett a 38-as számú főút Nyíregyháza és Nyírtelek közötti szakaszán, ahol a rendőrség, illetve a NAV munkatársai tartottak közös ellenőrzést.
Gésának öltözött Gwen Stefani. A No Doubt egykori énekesnője régi együttesének tagjaival látogatott a Japán katasztrófa sújtotta városainak megsegítésére rendezett jótékonysági eseményre, Los Angelesbe.
A Bajnokok Ligája döntőjén tesztelték külföldön az iPont egyedülálló találmányát, amely a 3D-s élő műholdas sportközvetítést késleltetés nélkül alakítja speciális szemüveg viselése nélkül nézhető, autosztereoszkópikus formátumra.
A népszerű rádiós műsorvezető vélhetően nem is sejtette, milyen következményei lesznek annak, hogy élő adásban ripacsnak nevezte az Operettszínház fiatal művészét.
Budapest ‒ Hanyatt fekve indul világ körüli nászútra a kerékpárőrült Harkányi Árpád (28) és párja, Zárug Zita (25). Az ifjú pár ugyanis egy-egy fekvőkerékpár ülésében vág neki a 40 ezer kilométeres túrának. A távot terveik szerint 2-3 év alatt tekerik le.
Elküldhető az anyós melegebb éghajlatra, robbanhat a főnök iránti düh, bevallható a legszégyelltebb titok is egy szöveges vagy videóüzenetben, melyet a szolgáltató csak halálunk után tesz közhírré.
London — Két éven át hallgatták le Katalin hercegnő telefonját. Vilmos herceg felesége ugyanannak a magánnyomozó társaságnak volt az áldozata, akik a News of the World brit hetilap megbízásából kémkedtek brit hírességek és politikusok után.
A magazinban lányok mesélnek arról, hogy eddig hány kapcsolatuk volt, milyen kanyargós úton jutottak el jelenlegi párjukig, vagy most hány vasat tartanak a tűzben, remélve, hogy az egyik végre a nagy "ő" lesz. Itt fiúk emlékeznek vissza korábbi kapcsolataikra és elmondják, hogyan keresik az igazit.
A brit Sarah Burge már nem egyszer hallatott magáról a bulvárlapok lapjain. A nő elvárja, hogy egyszerűen az életre kelt Barbie babának tekintsék és szólítsák, és közismert a plasztikai műtétek iránti függősége. Tavaly azzal okozott botrányt, hogy bejelentette: rúdtánctanfolyamra íratta be az akkor éppen hatéves kislányát.
Budapest - Megszületett Fehér Anna (53) gyermeke! A színésznő várandóssága - amelyről elsőként a Blikk számolt be - nagy port kavart, hiszen a Jászai Mari-díjas színésznő túl az ötvenen esett teherbe.
Szeretnéd megtudni, hogyan hódíthatod meg például egy nyaralás alkalmával a külhoni férfik szívét világszerte, lapozd fel júliusi számunkat. Itt magyar srácok mondják el csajozós trükkjeiket.
Hiába tiltólistás évek óta a szandál-zokni, még mindig akadnak, akik viselik. De nem ez taszítja legjobban a nőket, hanem a férfi által viselt lábbeli elhanyagoltsága.
Székesfehérvár - Hivatalosan is megkezdte a munkáját a Videoton futballcsapatánál Paulo Sousa (40) vezetőedző. A korábbi portugál világsztár mindössze két és fél hét pihenőt adott a magyar bajnok játékosainak, akiknek csütörtök délelőtt mutatkozott be.
Schmitt Pál köztársasági elnök egyhavi jövedelmét ajánlotta fel az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba - közölte az államfő hivatala csütörtökön az MTI-vel.
Aknavető gránátot találtak Budapesten, a XII. kerületi Tusnádi utca egyik lakóházának belső udvarán csütörtökön - közölte a Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj megbízott kommunikációs tisztje az MTI-vel.
Nemcsak az idei brazíliai világbajnokság, hanem a jövő évi londoni olimpia is a tétje annak a párharcnak, amelyet a magyar válogatott vív a német csapattal.
Egy tízéves kisfiú akadt fenn egy országúti ellenőrzésen a franciaországi Lèves-ben, amint apja kocsiját vezette, miközben a szülő az anyósülésen horkolt részegen - adta hírül a helyi rendőrség. A gyerek a családi otthon felé próbálta volna hazanavigálni a járművet és benne felmenőjét.