Budapest - Liptai Claudia (37) igazi nő, delejes vonzerővel, nem csoda, hogy a férfiak a lábai előtt hevernek. Minden esélye meglenne arra, hogy boldog életet éljen, ám amolyan végzet asszonyaként sodródik egyik kapcsolatból a másikba.
A Bors értesülése szerint válságba jutott a közismert modell, egyben fotós Debreczeni Zita és a milliárdos üzletember, Kedves Ferenc kapcsolata. Most mindketten azon tépelődnek, van-e még visszaút
Nem hajlandók beadatni a kötelező védőoltásokat kislányuknak Magyarék, a védőnő látogatásait is elutasítják. Csakhogy a törvény által elôírt kötelezettségeket nem tagadhatják meg büntetlenül.
A Playboy márciusi címlaplányával jár Tóth Norbert. A focista az ősszel szakított Kiss Ramónával, a Barátok közt sztárjával, s úgy látszik, Sásdi Vivien mellett megtalálta a boldogságot.
Kétlaki életet élt Liptai Claudia kollégája, akivel korábban félreérthető helyzetben kapták le egy kocsiban ülve. Péter felesége csak a napokban tudta meg, hogy a kalandnak van folytatása.
Tévénézők milliói drukkoltak az egzotikus mozgású, titokzatos bohócmaszkot öltő táncosnak a Csillag születik élő show-i során. Sorozatunk befejező részében arról olvashatnak, miért viszolyog a celebségtől.
Hét százalékkal is csökkenteni lehetne az államadósságot abból a pénzből, amelyet nem tud behajtani az adóhatóság. 2010- ben több mint 300 milliárddal nőtt a beszedhetetlen adóhátralék, így összesen már 1700 milliárd után futhat az állam.
Több száz fős tömeg búcsúzott a szolnoki temetőben attól az asszonytól, akit még június elején egy motoros gázolt halálra a zebrán. Sz. Krisztián szabadlábon védekezik
Budapest - Aranyélete van a ValóVilág 4. győztesének! Alighogy kijött a villából és megversenyeztette az érte epekedő hölgyeket, hónapokra előre tele a naptárja „fellépésekkel". A Blikk birtokába jutott információk szerint mindezt egy nagyobbacska család havi megélhetéséért teszi alkalmanként.
Úgy tudjuk, jelentős pénzzel és több ruhával lépett le Orosz László, a három hete eltűnt egykori kosaras. Ez annyiból feltétlenül jó hír, hogy azt erősíti: életben van a korábbi válogatott játékos.
Sepsiszentgyörgyön folytatja tanulmányait László Attila. A Csillag születik nyertese bár sok felkérést kap, a szülők egyelőre még nem döntötték el, hogy végleg átköltöznek-e Magyarországra.
Király L. Norbi az utóbbi időben előszeretettel adja elő Fluor Tomi Mizu című slágerét saját fellépésein. Az érintettek szerint ezzel nincs is semmi baj, és a jogdíjak miatt sem fáj a fejük.
Eddigi két személyes fényképesze mellé egy harmadikat is szerződtetett Vlagyimir Putyin orosz kormányfő. A kiválasztott a fotózásban kevéssé jártas, ám gyönyörű moszkvai modell, Jana Lapikova.
Egyre komolyabbá válik Jennifer Aniston és barátja Justin Theroux kapcsolata. A sajtónak eddig csak az tűnt fel, hogy a színésznő ujját egy gyűrű díszíti, ám most már párjának bal kezén is látható az ékszer.
Ősszel kezdi Brad Pitt Magyarországon forgatni új filmjét, de a színész már augusztusban megérkezik Angelina Jolieval és hat gyermekükkel. A pár balaton-parti villát készül bérelni.
A Szemtanúk szerint Wayne Rooney előbb egy gyanús, de kétségkívül alkoholtartalmú zöld löttyöt iddogált, ettől felöntött a garatra, majd – mivel a fia, Kai túl sokat rohangált a tengerparton – a tengerpart homokjába temette a srácát.
Színpadra vitték a csúnyácska aggszűz, Susan Boyle hihetetlen életét. Annak ellenére, hogy a darabot 2012 márciusában mutatják be, a jegyeket már jövő hónaptól értékesítik. Az énekesnő meglepetéseket ígér.
BUDAPEST — Jogásznak készült, és csak a véletlennek köszönheti, hogy végül híres modell lett belőle. Sütő Enikő (51), pontosabban dr. Sütő Enikő diákmunkaként kezdett el fotózásokra, bemutatókra járni, azonban fontosabbnak érezte tanulmányait, mint a modellkedést.
Több száz divatőrült vetkőzött alsóneműre a nyílt utcán Európa több nagyvárosában. Az elszánt vásárlók azért vállalkoztak a pucérkodásra, hogy ingyen juthassanak hozzá egy neves divatcég ruháihoz.
Elképesztően olcsón lehet ingatlanokhoz jutni, de még a befektetők is bizonytalanok, nem csökkennek- e az árak a kilakoltatás engedélyezése után. Merrefelé indulnak a lakásárak?
Rosszul lett és eszméletét vesztette egy férfi egy a balatoni vitorlásversenyen, Csopak közelében, a helyszínre riasztott vízi mentők megkezdték a férfi újraélesztését
A mexikói vámosok nagy fogásnak örvendezhettek. Egy Venezuelába tartó szállítmányban két és félmillió dollárra bukkantak. A pénzt telefonkábelekbe rejtették.
Százezer forintért ugyan nem kapható ház vagy autó, de ugyancsak jól jön, ha valakinek az ölébe hull. A GigaBors százezres nyereményeit a legtöbben pihenésre költenék.
A férfiak döntő többsége jobban ért a kocsija, mint a saját teste működéséhez. A teremtés koronája azonnal rohan a szerelőhöz, ha kopog a motor, vagy nyikorog a fék. De ha a saját torka kapar, nem töri magát, hogy orvoshoz jusson.
A felnőtt férfiak közel húsz százaléka küzd különböző szexuális problémákkal, pedig többségüknél ezt szervi baj nem indokolná. Íme néhány helyzet és néhány lelki ok, amelyet érdemes végiggondolni – biztat Bokor Judit pszichológus, a Nestlé Életmódközpont szakembere.
A Roszkozmosz átalakítását az újonnan kinevezett vezető, Vlagyimir Popovkin mindjárt a sajtórészlegnél kezdte, ahol egy topmodell, most már extopmodell fogja betölteni a szóvivői pozíciót.
Nemcsak rajongói, de utálói is akadnak SP-nek. Az énekes nemrég vásárolt egy Alfa Romeót, amellyel máris kellemetlen kalandba került: valaki hátulról nekicsattant a drága autónak.
Ne ijedjenek meg azok az autósok, akik a Meleg Méltóság Menete után csak hűlt helyét találják autójuknak a lezárt terülteken. A kocsikat nem ellopták, csak a rendőrök áthelyezték azokat a környező utcákba.
Komolyabb incidensek nélkül ért véget szombat este a leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek (LMBT) szervezésében tartott melegfelvonulás Budapesten. Az ellentüntetők közül négye embert állított elő a rendőrség.
Szakmát váltott Aubéli Ottó. Visszavonulását követően az Eb- és vb-bronzérmes nehézsúlyú birkózó műszaki munkatársként keresi a kenyerét a Magyar Nemzeti Filharmonikusoknál.
BUDAPEST – Magához ragadta az emberölések kivizsgálását a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), hogy kiderüljön, valóban prostituáltakra vadászó sorozatgyilkos járja-e az országot.
Három arany- és egy bronzéremmel zárta a zágrábi kajak-kenu Európa-bajnokság első napjának 1000 méteres döntőit a magyar válogatott. Az olimpiai címvédő kenus, Vajda Attila viszont csalódást okozott.
BUDAPEST – Belefogyott több hónapja tartó kórházi kálváriájába Zana József, aki január első napjaiban alaposan beütötte a fejét a TV2 Ezek megőrültek! című műsorának forgatásán.