2011. június 9. csütörtök

jún. 9
12:53
Béremelésre fordítják a só- és cukoradóból befolyó összeget (hirado.hu)
Népegészségügyi termékdíjnak nevezik majd az egészségtelen ételeket terhelő adót.
jún. 9
12:55
Toroczkai feljelentette Kövér Lászlót (hirado.hu)
A kapuőrség nem engedte be az Országgyűlés épületébe, ezért feljelentette a házelnököt a Jobbik Csongrád megyei közgyűlési képviselője.
jún. 9
12:57
Vesztegetéssel gyanúsítanak egy szabolcsi bírót (hirado.hu)
Vesztegetéssel és más bűncselekménnyel gyanúsítanak egy felszámolót és egy szabolcsi bírót.
jún. 9
12:59
Kiraboltak egy takarékszövetkezetet Győrben (hirado.hu)
A Téti Takarékszövetkezet fiókját érte támadás csütörtök délelőtt.
jún. 9
13:01
Orkánszerű szél tombolt Ópályiban (hirado.hu)
Harminc lakóház tetőszerkezetét bontotta meg a szél a településen, a kár eléri a kétmillió forintot.
jún. 9
13:03
Kórházba szállították a Nobel-békedíjas volt államfőt (hirado.hu)
Magas láz és gyomorpanaszok gyötörték Lech Walesát, orvosai szerint valamilyen fertőzést kaphatott.
jún. 9
13:09
Elmeszeltek bennünket Luxembourgban Bábolna miatt (hirado.hu)
A magyar jog szerint nem adható támogatás végelszámolás alatt álló cégeknek. Ez ellentétes az uniós joggal.
jún. 9
13:11
Ferihegyet ostromolják a kínaiak (hirado.hu)
A ferihegyi gyorsvasút építésére már bejelentkeztek, és megvásárolnák a Malévot is a kínaiak - írja a Heti Válasz.
jún. 9
13:18
SP négy órán át kattintott Hajnira (BorsOnline)
Alekosz helyett egy másik híresség, SP került testközelbe Szemők Hajnalkával, akiről korábban az terjedt el, ő lesz az okostojás első menyasszonyjelöltje.
jún. 9
13:27
Közel félmilliárdból fejleszt a Somló Volán (hirado.hu)
409 millió forint összköltségű beruházás keretében buszpályaudvarokat, buszmegállókat újítanak fel.
jún. 9
13:29
Új osztályt alkothatnak a legfényesebb szupernóvák (hirado.hu)
A szakemberek hat robbanást osztályoztak, melyet nem lehet könnyen megmagyarázni az ismert folyamatokkal.
jún. 9
13:31
Fogyatékosokhoz hasonlította Hargita megyét a marosvásárhelyi polgármester (hirado.hu)
Ötödére csökkentené a megyék számát a román államfő, a térkép újrarajzolásáról már megkezdte az egyeztetést a román kormánykoalíció.
jún. 9
13:33
2011 júliusi átváltoztatjuk 1. rész (Joy)
Így készült a 2011-es júliusi JOY-ban található Átváltoztatjuk anyagunk. Videó - 1. rész
jún. 9
13:36
Ada is díjaz a Cometen (BorsOnline)
Ördög Nóra Bochkor Gáborral, Liptai Claudia pedig Nánási Pállal adja át az év legjobbjainak járó díjakat a holnapi VIVA Comet-díjátadón.
jún. 9
13:38
27 milliót érnek Suri Cruise topánjai (BorsOnline)
Tom Cruise és Katie Holmes semmit sem tagad meg lányától. Az ötéves Surinak híresen nagy gardróbja van, tele híres tervezők ruhakölteményeivel és cipőivel.
jún. 9
13:45
Tarlósnak kezd elege lenni (hirado.hu)
Meg kellene vizsgálni, hogy a szakszervezetek némelyike mennyiben véd érdeket és mennyiben él vissza a pozíciójával - véli a főpolgármester.
jún. 9
13:47
Kevés a bérlakás - mi lesz a bajba jutott devizahitelesekkel? (hirado.hu)
Somogy megyében például az önkormányzati bérlakások nagy része lakott, újak építésére viszont nincs pénz.
jún. 9
14:03
Kislánya született a színész házaspárnak (hirado.hu)
Jennifer Conelly a család New York-i otthonában adott életet harmadik gyermekének.
jún. 9
14:05
Pertársaságot hozhatnak létre a hitelkárosultak (hirado.hu)
A Magyar Szociális Fórum és az Otthonvédő Mozgalom kezdeményezésére tanácskoztak az érintettek.
jún. 9
14:12
Ki fizessen a randin? (BorsOnline)
A fiatalok körében egyre elterjedtebb, hogy a randevún osztoznak a költségeken. A fiúk arra hivatkoznak, hogy szerény ösztöndíjukból, kezdő fizetésükből nem telik a lány meghívására, a nők a kiszolgáltatottságtól tartva őrzik önállóságukat.
jún. 9
14:21
Halálos motorosbaleset Felsőpakonynál (hirado.hu)
Meghalt egy motoros, miután eddig ismeretlen körülmények között összeütközött egy teherautóval Felsőpakonynál - közölte a rendőrség.
jún. 9
14:23
Találgatások az Opel eladásáról (hirado.hu)
Két német magazin jelentése szerint a General Motors ismét eladásra szánja az Opel autógyárat.
jún. 9
14:25
Kövér László egész hétre témát adott a szlovák politikusoknak (hirado.hu)
A házelnök hétfői kijelentése reagálásra ösztönzött több szlovák politikust, de a jelentősebb napilapok szerkesztőit is megihlette.
jún. 9
14:27
Önkényes lakásfoglalókkal küzdenek az örökösök (hirado.hu)
A tulajdonos kihal, és mire az örökös beköltözne, önkényes lakásfoglalókat talál az ingatlanban, akik nem hajlandók távozni.
jún. 9
14:29
Sietős temetkezésre utalnak Tutankhamon sírjának foltos falai (hirado.hu)
A sír festett falán mutatkozó barna foltok azonossága még mindig rejtély
jún. 9
14:31
Sárfolyam lepte el Liszót - fotók (hirado.hu)
Felhőszakadás vonult végig a Zala megyei településen.
jún. 9
14:39
A GVH 500 ezer forintra bírságolta a Taxi4 Kft.-t (hirado.hu)
A Gazdasági Versenyhivatal szerint a Taxi4 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a viteldíjairól szóló reklámjaiban valótlan állítást közölt.
jún. 9
14:41
Pusztulnak a harcsák a Balatonban - még keresik az okát (hirado.hu)
A korábbi évekkel ellentétben harcsapusztulást is észleltek a Balatonban az elmúlt napokban a tavaszi halelhullás részeként - a jelenség rendkívüli.
jún. 9
14:43
Kínai cégek jelenhetnek meg a Budapest Airport Zrt.-ben (hirado.hu)
Kínai cégek már bejelentkeztek a ferihegyi gyorsvasút építésére és készen állnak a Malév megvásárlására is - írja a heti Válasz.
jún. 9
14:45
Majdnem agyonverte élettársát egy férfi Heves megyében (hirado.hu)
A nő életveszélyes fej-, illetve gerincsérüléseket szenvedett - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság.
jún. 9
14:47
Az Európai Központi Bank nem változtatott irányadó kamatán (hirado.hu)
Az EKB irányadó kamatlába a szervezet monetáris tanácsának döntése értelmében továbbra is 1,25%.
jún. 9
14:48
Masszázs közben vágta el szeretője nyakát (BorsOnline)
Nagyszabású bulit rendezett egy férfi az arizonai Maricopában. A meghívottak korlátlanul fogyaszthattak az italokból és drogokból. Éjfél körül aztán a vendégek szétszéledtek, és egyedül egy 22 éves lány maradt, Linda Burchfield, a házigazda rendszeres szexpartnere.
jún. 9
14:49
Bevette Londont a Tankcsapda (hirado.hu)
A Tankcsapda a hétvégén nagy sikerű koncertet adott Angliában. Lukács Lászlót, az együttes frontemberét az új klipről és a fellépésekről is kérdeztük.
jún. 9
14:51
Újabb ezer szíriai menekült érkezett Törökországba (hirado.hu)
Mintegy 1250 szíriai menekült érkezett Törökországba az utóbbi 24 órában, így március közepe óta összesen már 1800-an választották a szomszédos országot az otthoni bizonytalanság és erőszak helyett.
jún. 9
14:57
Századvég: szétesés fenyegeti a baloldalt (hirado.hu)
A Századvég kutatása szerint a választókorúak 46 százaléka nem tulajdonít semmilyen jelentőséget az MSZP-nek; 55 százalékuk nem szívesen látná újra Gyurcsányt politikai szerepben.
jún. 9
14:59
Motoros ütközött össze egy autóval Kecskeméten (hirado.hu)
A balesetet az a személyautót vezető fiatal nő okozta, aki Bethlen körúton haladva kanyarodni próbált, de az elsőbbségi szabályokat figyelmen kívül hagyta.
jún. 9
15:01
Bevallotta, hogy gyilkolt, mégsem lehet vádat emelni (hirado.hu)
Házának küszöbén - félreértés miatt - lőtte agyon a férfit a 95 esztendős nő.
jún. 9
15:06
Világsztár fürdőzött a Gellértben (BorsOnline)
Minden buliban felcsendül legalább egyszer az I wanna rock, vagy a We’re not gonna take it című Twisted Sister szám. A negyven éve létező banda a várpalotai Pannónia fesztivál június 9-i sztárfellépője. Gitárosuk, Eddie Ojeda mesélt a Borsnak.
jún. 9
15:15
Hende: a NATO-feladatátadás nem Afganisztán elhagyásáról szól (hirado.hu)
A honvédelmi miniszter szerint nem Afganisztán elhagyásáról szól az, hogy az ázsiai országban a NATO fokozatosan átadja az ellenőrzést a helyi erőknek.
jún. 9
15:17
Közeledik a Szojuz a Nemzetközi Űrállomáshoz (hirado.hu)
A tervek szerint ma este, közép-európai idő szerint fél tíz előtt dokkolnak az űrállomáson
jún. 9
15:19
A szabad munkaerőpiaci áramlásért szólalt fel Orbán Viktor Hágában (hirado.hu)
A miniszterelnök az unión belüli munkalehetőségek egyszerűsítését szorgalmazta a holland parlamenti képviselőkkel folytatott megbeszélésen.
jún. 9
15:33
Skorpiókat tartottak egy kispesti lakóház tárolójában (hirado.hu)
Egy férfi ellen természetkárosítás miatt eljárást indítottak - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön az MTI-vel.
jún. 9
15:35
Világháborús repeszgránátot találtak Szolnokon (hirado.hu)
A tűzszerészek helyszíni megállapítása alapján működőképes volt az a második világháborús repeszgránát, amelyet csütörtökön a reggeli órákban találtak Szolnokon - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
jún. 9
15:37
50 éves lett az egykori gyereksztár (hirado.hu)
Az örök tinédzser Michael J. Fox június 9-én ünnepli születésnapját.
jún. 9
15:39
II. Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál (Joy)
Újszerű fesztiválélményre vágysz, ahol valóban kikapcsolódhatsz és művelődhetsz? A JOY ezúton ajánlja Neked a II. Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált!
jún. 9
15:39
Magyarországon először: élő internetes ügyfélszolgálat (hirado.hu)
Magyarországon biztosan, de valószínűleg Európában is az első élő internetes ügyfélszolgálat nyitja meg virtuális kapuit a Budapest XII. kerületi Önkormányzatnál.
jún. 9
15:41
Extrém sportimádó celebek - akiknek nem elég a kocogás (Joy)
Hiába vannak nap, mint nap rivaldafényben, lépnek a színpadra, állnak a kamera elé, nekik kell az adrenalin, a verseny öröme. Anélkül nem tudnak élni. Íme, néhány kerge sportimádó Hollywoodból.
jún. 9
15:42
Legalább ötven macskát végeztek ki a kamaszok (BorsOnline)
Letartóztatták azokat a washingtoni kamaszokat, akik egy ház előtt ülő macskára lőttek, majd sportkocsijukkal elhajtottak a helyszínről. A rendőrség két puskát és több száz lőszert talált a fiatalok kocsijában.
jún. 9
15:42
Három kiló ékszert viselt az arcán a menyasszony (Blikk)
A brazil származású Elaine Davidson (42) testét közel 7000 piercing borítja. Ékszerből azonban egy nőnek soha sem elég, ezért a tetőtől talpig ékített ápolónő megkapta élete fő ékszerét, egy jegygyűrűt.
jún. 9
15:44
Ahol halál jár az önkielégítésért (Blikk)
Bár a társadalom hozzáállása a szexhez rengeteget változott az elmúlt évszázadokban, még ma is léteznek olyan törvények, melyek igencsak furcsa korlátozásokat szabnak az együttléteknek. Gondoltad volna, hogy a világnak vannak olyan részei, ahol halálbüntetés jár az önkielégítésért, vagy tilos óvszer nélkül szeretkezni? Most összegyűjtöttük Neked a 10 legfurcsább szextörvényt.

Keresés