Az Országgyűlés kormánypárti többsége pénteken támogatta azt a módosító javaslatot, amely alkotmányos alapot teremt arra a MNB és a PSZÁF feladat- és hatásköreit.
Az Országgyűlés elfogadta az új választási jogszabályt, ennek értelmében egyfordulós választás és 199 fős parlament lesz. A határontúli magyar állampolgárok csak listára szavazhatnak.
A WBC veretlen váltósúlyú bokszbajnoka, Floyd Mayweather Jr. olcsón megúszta a barátnőverést – tavaly ősszel többször megütötte és halálosan megfenyegette exét, Josi Harrist.
Az Országgyűlés elfogadta a szabálysértésekről szóló törvényjavaslatot, amely értelmében emelkednek a szabálysértések esetén kiszabható pénzbírságok összegei.
Az adventi készülődést és a Megváltó születésének időszakát számos hiedelem teszi még misztikusabbá. Karácsony napját lengi körül a legtöbb babona, amiből csokorba szedtük a legérdekesebbeket.
Tetten értek egy nem igazán profi csomagszállító alkalmazottat. A bejárati kamera rögzítette, amint a kiszállítandó csomagot átdobja a kerítésen. A filmet egyébként a csalódott kuncsaft fel is tette az internetre.
Nemzeti szalaggal átkötött virágcsokrot helyezett el Esterházy János, a felvidéki magyarság egykori politikai vezetője emléktáblájánál, a csehországi kommunizmus áldozatainak prágai kegyhelyén, a Motol köztemetőben a magyar köztársasági elnök.
Árván maradt két nyári lúd, ezért nem tudtak elrepülni csapatukkal melegebb éghajlatra. Tóth János, a hortobágyi madárkórház solymásza vette őket szárnyai alá.
Összesen 43 embert állított elő a Parlament elől személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Titokzatos, hatkilós fémgömböt találtak a namíbiai sivatagban, melyről azt gondolják: talán földönkívüliek dobhatták le. A gömböt most a NASA vizsgálja.
Budapest - Több tízezres tömeggel szeretne átlépni az új évbe? Szilveszterkor a budapesti Március 15. téren a helye, ahol várhatóan a tavalyi évekhez hasonlóan közel harmincezer ember bulizik majd együtt a Blikk Szilveszteri Utcabálon.
Villalétük alatt eddig soha nem voltak képesek ennyire komolyan venni valamit a lakók, mint most, amikor tíz kisnyugdíjas előtt kellett bemutatniuk betlehemes előadásukat.
Az Országgyűlés pénteki döntésével a magyar jogrendbe foglalta az átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozásokra (ÁÉKBV) vonatkozó európai uniós szabályokat.
Az ország feloldotta a líbiai központi bank márciusban befagyasztott, osztrák bankoknál vezetett számláit - erősítette meg a bécsi külügyminisztérium szóvivője.
Mindenkit kiengedtek a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gyorskocsi utcai fogdájából azok közül, akiket előállítottak az LMP Kossuth téri demonstrációján - közölte a BRFK késő este az MTI-vel.
Litvánia új atomerőmű építéséről állapodott meg egy japán-amerikai konzorciummal. A tervek szerint az új reaktort a balti államok közösen fogják üzemeltetni.
Peti és Gergő a napokban már azon gondolkodtak, hogy Attilát küldik ki párbajozni, ha eljön a kiválasztás. Nem szerzett azonban sok hívet magának a viselkedésével Vera sem. A villalakók végül úgy döntöttek, hogy a villa érzékeny lelkűjével nem szeretnének tovább egy fedél alatt élni.