Lefejelte a kispad tetejét Roberto Mancini. A Manchester City edzője kis híján elájult a saját magára mért megrendítő ütéstől, de a Villarreal elleni 3-0 azért feledtette vele a kínokat.
Talán nincs is titka kedvesednek előtte vagy épp ellenkezőleg, annyira nem bízol benne, hogy minden adandó alkalommal kutakodsz utána? Ha kitöltöd a Nestlé Életmód Központ tesztjét, kiderítheted, milyen a bizalom szerelmi kapcsolatodban.
A magyar államot is felelősnek tartja a Magyar Cukor Rt. utolsó vezetője azért, hogy elsorvadt a hazai cukoripar. A cukorbizottság Suchmann Tamás volt miniszert is meghallgatja.
Összesen 212 millió forint értékben árverez el műkincseket a BÁV. A zálogházakat üzemeltető vállalat tapasztalatai szerint a műkincspiac lassan kilábal a válságból, egyre több a vevőjük.
Csak a fővárosba vezető autópályákon és főútvonalakon, valamint az 1-es főút Győrbe bevezető szakaszán alakult ki nagyobb torlódás a LIGA Szakszervezetet reggel 7 órakor kezdődött demonstrációja miatt.
Magyarországon 100 körülire tehető azon jelentősebb talaj- és talajvíz szennyeződések száma, melyek jellemzően vegyipari tevékenység következtében jöttek létre
Los Angeles – Mintha egyáltalán nem aggódna az ítélet miatt dr. Conrad Murray, a Michael Jackson (†50) halála miatt nem szándékos emberöléssel vádolt orvos kedvesével és közös gyermekükkel játszadozott a tengerparton, miközben a bíróságon a sorsáról próbáltak dönteni.
Az X-Faktor zsűritagja volt szerkesztőségünk vendége. Nagy Feró rocker módjára, lazán és vagányan állta az olvasók kérdéseit. Még az intim kérdésektől se jött zavarba...
Newcastle - Létezik Andersen által megálmodott Pöttöm Panna. Faith Findlay csupán hétéves, mégis eltörpül húgai között. A kicsi lány betegsége gyógyíthatatlan, 200 millió az egyhez, hogy valaki így szülessen.
Modena - Holtomiglan-holtodiglan – hangzik a szerelmesek szájából világszerte, ez a már-már elcsépelt kifejezés. Létezik-e sírig tartó szerelem? Létezik, és még tovább is: Olaszországban egy 1500 éves csontvázra bukkantak, egészen pontosabban kettőre.
Budapest – Görbe tükröt tart a magyar show-biznisz világa elé Bárdos András (47), aki új könyvében kegyetlen őszinteséggel írja le, szerinte hogy is néz ki az a közeg, amelyben ő maga is közel három évtizedet töltött el.
„Van egy fájó pont a talpamon, ami mindig megkínoz, ha ráállok. Egy kis dudor, de nem tudom, hogy mi lehet az. Talán tyúkszem lehet? Hogyan ismerhetemfel, ha az?”
Budapest - Nem csak a Honvéd szurkolói örülnek Torghelle Sándor (29) hazatérésének. A negyvenkétszeres válogatott labdarúgó kedvese, Takács Beatrix és kislánya Evelin (3) is nagyon boldog, hogy a családfő úgy döntött, hét évnyi légiósélet után itthon futballozik.
Felső-Ausztria – Évekig fognak még nevetni a felső-ausztriai általános iskola tanulói a csütörtök reggeli komédiába illő eseményeken. Az egyik diáklány beszorult a WC két kabinja közé.
Los Angeles — Teljesen kikészültek Serena Williams (30) idegei. Az egyesben tizenháromszoros Grand Slam-tornagyőztes amerikai teniszsztárra a legkisebb váratlan történéstől pánikroham tör.