Elkészítette az ENSZ az emberiség kihalásának térképét. A statisztikai számítások szerint Magyarország az első tíz között szerepel, ám meglepő módon Oroszország 12 évvel korábban hal ki, mint mi.
Justin Bieber (17) állítólag egy koncert után vitte a színpad mögé a lányt, aki azt állítja: hiába kérte, nem húzott óvszert a szűzességét éppen elvesztő tinisztár.
A Mokka vendége volt Fodor Krisztián katolikus missziózarándok, aki több hete imádkozik Stohl András lelki üdvéért, és nemrég meg is látogatta a börtönbüntetését töltő színészt.
A tűzoltóság ügyeletére bejelentés érkezett, hogy délután bomba robban egy bevásárlóközpontnál, a bíróságnál, az ügyészségnél, valamint a NAV épületeinél.
Hanga Ádám szemkápráztató zsákolásokkal és blokkokkal tette le a névjegyét a spanyol ligában. A magyar kosaras neves idegenvezetőt kapott: Nagy László, a Barca kézise kalauzolta az ibériai országban.
Az ombudsman ismét vizsgálatot indított a Cseppkő Gyermekotthonban, mert egy panaszos azt állította: az intézményben "a vezető bevett nevelési módszere a verbális agresszió".
Megkezdődött a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás miatt elítélt Weiszdorn Róbert ügyének felülvizsgálati eljárása a Legfelsőbb Bíróságon.
Finom, omlós csirkehús mustárral, vagy tejszínes mártással, zöldségágyon? Esetleg egy szaftos, csípős marhahús? Talán egyiknek sem lehet ellenállni, és hogy ebben a három remek ételben mi a közös? A tésztaköret, ami a legegyszerűbb fűszerezés mellett is igazán jó ízű lehet.
Megsértették a Magyarországi Munkáspárt 2006 tiszteletbeli elnöke szabad véleménynyilvánításhoz való jogát, amikor elmarasztalták a vörös csillag viselése miatt.
Finom, omlós csirkehús mustárral, vagy tejszínes mártással, zöldségágyon? Esetleg egy szaftos, csípős marhahús? Talán egyiknek sem lehet ellenállni, és hogy ebben a három remek ételben mi a közös? A tésztaköret, ami a legegyszerűbb fűszerezés mellett is igazán jó ízű lehet.