Az MSZP reggel közölte: nem hagyják eldugni a "rabszolgatörvényt", ezért húzzák a munka törvénykönyve részletes vitáját. A személyeskedésektől sem mentes vita jelenleg is tart, miközben a napirend szerint már a 2012-es költségvetés fő számairól kellene tárgyalniuk a képviselőknek. A cikket folyamatosan frissítjük.
Igor Siwanowicz német természetfotós készítette ezt a képet egy kaméleonról speciális technikával. A fotográfus célja, hogy megszerettesse az állatokat és a természetet az emberekkel fotó: Northfoto
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 37,84 pontos emelkedéssel, 16.855,71 ponton nyitott kedden, ami a hétfői záró értékéhez képest 0,22 százalékos erősödést jelent.
Szombaton, a leszálláshoz szükséges minden hardver elindult, azonban a szoftvermérnökök még írják és tesztelik a Curiosity Marshoz érkezésének és kétéves missziójának programjait.
Csehországban optimális esetben néhány tized százalékkal nőhet a GDP jövőre, de a gazdaság akár zsugorodhat is - jelentette ki a cseh pénzügyminiszter.
Szerdán hirdet ítéletet a Pesti Központi Kerületi Bíróság abban a perben, amelyet a veszprémi postásgyilkosság nyomravezetője indított a Magyar Posta és a rendőrség ellen.
Ha drága a szexuális segédeszköz, hát improvizálj - ezt az elvet követhette egy 25 éves férfi Dorohoi városában, aki miután megitta a nagy kiszerelésű palackból az energiaitalt, önkielégítésként belenyomta péniszét - írja a Manna.ro.
Két nap maradt, hogy felmondd a kedvezőtlen köteleződ, és így januártól olcsóbbra cseréld a mostani biztosítást. A kampány eddigi adatai szerint az autósok tekintélyes része akár 30 százalékot is spórolhatott azzal, hogy biztosítót váltott.
Az új igazságszolgáltatási törvény a bíróságok hatékonyságát és függetlenségét egyidejűleg kívánja biztosítani. Baka András LB-elnök nem lehet a Kúria elnöke – mondta Répássy Róbert.
A Vidékfejlesztési Minisztérium szerint az egészséges táplálkozás terjedésének és a tejiparnak is jót tesz, hogy nem kell termékdíjat fizetni több tejdesszert után.
Alig egy hónappal brutális sérülései után először állt a nyilvánosság elé Juan José Padilla, spanyol matador, aki most azt tervezi, hogy visszatér az arénába. A 39 éves férfit októberben döfte fejen a bika, eltorzítva és lebénítva ezzel arcának bal felét, illetve megvakítva egyik szemére.
Az idén 60 milliárd forint nyereséget és 600 milliárd forintot meghaladó árbevételt vár a Magyar Villamos Művek Zrt. - mondta a cég elnök-vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek.
Tökéletes idényt zárt a Red Bull istálló, Sebastian Vettel egyéni vb-címe és a csapat konstruktőri elsősége mellett az összes létező összehasonlításban a bikák két pilótája bizonyult a legjobbnak.
Ha drága a szexuális segédeszköz, hát improvizálj - ezt az elvet követhette egy 25 éves férfi Dorohoi városában, aki miután megitta a nagy kiszerelésű palackból az energiaitalt, önkielégítésként belenyomta péniszét - írja a Manna.ro.
Az orosz központi választási bizottság mégis akkreditálta a vasárnapi parlamenti választásokra az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésénék teljes megfigyelői küldöttségét,
VV5 legutóbbi kiválasztásán hárman dobták a jelet Verára, az ő kezében a döntés, hogy kit visz ki magával a vasárnapi párbajra. Az érzékeny lelkű lány már többször hangoztatta, hogy nem tud együtt élni az általa gyűlölt Veronikával, de a két lány ismerősei szerint mégsem olyan biztos, hogy őt fogja kihívni.
Oroszország a világ ötödik legnagyobb aranytermelője volt tavaly Kína, Ausztrália, az Egyesült Államok és Dél-Afrika mögött. Készlete a második legnagyobb Dél-Afrika készletei után.
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője megtiltaná az energiacégeknek, hogy kikapcsolják az áramszolgáltatást azoknál, akik nem fizetik a rendszerhasználati díjat.
A gyanúsítottak fejenként 30 ezer forintot ígértek a boncmesternek az elhunytak után, ha a hozzátartozóknak a polgármester érdekeltségébe tartozó temetkezési céget ajánlja.
Elmaradt az ítélethirdetés az Sz. Dézi modell meggyilkolásával vádolt T. Adrienn és B. László ügyében. Az egyik tanú sztorija és a hosszadalmas vádbeszéd feltartotta a bíróságot.