Húsz év után is ezreket mozgat meg a hamburgi trió, a Scooter. H. P. Baxxter, Rick J. Jordan és Michael Simon a Fridge fesztiválon is telt házas koncertet adott, és már új lemezen dolgozik.
A Skorpió utolsó hetében kegyesebbek lesznek hozzánk a csillagok. Jelentősen javul a hangulatunk, ez pedig a munkánkban és a magánéletünkben is érződik majd. Demeter Mónika, a Bors asztrológusa alább azt mutatja be, mire számíthatunk a következő napokban.
Este tíz után ment a 4 fős, szerb baráti társaság a prokuoljei fürdő szaunájába, mondván, akkor nincs tömeg. Tömeg valóban nem volt, de nem mindennapi izgalmak azért akadtak.
Budapest — Boldogság, gyere haza címmel Cserháti Zsuzsa (†55) életéből készül színdarab az Új Mikroszkóp Színpadon, amelyből november 20-án, vasárnap délután három órakor adnak ízelítőt.
Ahány ház, annyi kályha. A hideg idő beálltával elindult a fűtési szezon, s egyúttal a rezsi is megnő. A Bors utánajárt, milyen eszközökkel és trükkökkel lehet spórolni.
Szabadlábra helyezték hétfőn a 22 rendbeli emberölés előkészületével és más bűncselekményekkel vádolt Somogyi Ábelt, aki eddig előzetes letartóztatásban volt.
Ismét egy rejtélyes halál okoz galibát a nemzetközi futballéletben. Ezúttal egy Nigériában született belga játékos esett össze meccs közben, és rögvest életét vesztette.
Hazánkban minden második embernek van, avagy volt már valamilyen alvászavara. Télen a legtöbb érintettet az kínozza, hogy napközben is szinte folyamatos álmossággal kell küzdenie. Ennek elkerülésére adunk tanácsokat összeállításunkban.
SEGÍTSÉG – Egész héten óriási kedvezményekkel és szűrőakciókkal várják az Egy Cseppes Patikahét kijelölt gyógyszertárai nem csupán a betegeket, de az egészségeseket is – jelentette be tegnap Erős Antónia műsorvezető az Egy Csepp Figyelem Alapítvány rendezvényén a SYMA Csarnokban, ahol jó néhány ismert ember is tiszteletét tette.
Egy hat éves kecskeméti kislány, egy férfi és egy nő – feltehetően a szülei – halt szörnyet abban a kocsiban, amelyik frontálisan ütközött egy Volkswagennel.
Nem mindennapi show-nak lehetett szemtanúja a brazil közönség a hétvégén megrendezett Sao Paulo-i művészeti és zenei fesztiválon. Courtney Love ugyanis olyan fergeteges koncertet adott, hogy a felfokozott hangulat hevében egyszer csak vetkőzni kezdett a színpadon.
Szabadlábra helyezték hétfőn a 22 rendbeli emberölés előkészületével és más bűncselekményekkel vádolt Somogyi Ábelt, aki eddig előzetes letartóztatásban volt – mondta el védője, Futó Barnabás. A fiatalember 2006-tól egészen a 2010-es rendőrkézre kerüléséig az Eötvös Loránd Tudományegyetem joghallgatója volt, és az ügyészség szerint azt tervezte, hogy embereket fog lelőni az iskolájában vagy egy…