2010. szeptember 6. hétfő

szept. 6
20:32
Romák tüntettek Bukarestben és Temesváron (hirado.hu)
Mindkét helyszínen egy kisebb csoport tiltakozott a franciaországi kitoloncolások ellen
szept. 6
20:34
Híradó, 2010. szeptember 6. 19:30 (hirado.hu)
A nap legfontosabb hírei
szept. 6
20:48
Tragédia a bikafuttatáson (hirado.hu)
Halálos áldozatot követelt egy bikafuttatás egy spanyol városban
szept. 6
21:24
Azt mondták Péternek, hogy túl tökéletes – fotógaléria (BorsOnline)
Polyák Józsefet, a honi karate sportot ismerőknek felesleges bemutatni. A 72 éves férfi harcművészeti jártasságát, eredményeit elismerték azzal (is), hogy a Nemzetközi Testőr Szövetség elnökének választották. Fia, Péter tehetséges festő és zenész, éppen az Egyesült Államokban próbál érvényesülni.
szept. 6
21:24
Vita a Varga Mihály szerint felelőtlenül megígért csapaterősítésről (hirado.hu)
Az MSZP szerint Bajnai Gordon miniszterelnök a katonai vezetéssel egyeztetett, a honvédelmi miniszter által jóváhagyott tervet képviselte az Egyesült Államokban tett látogatása során
szept. 6
21:42
A horror és thriller az idei slágerműfaj a szegedi mustrán (hirado.hu)
Hatvanöt film verseng a IX. Nemzetközi Super 8 mm Fesztiválon Szegeden
szept. 6
21:44
Az Este, 2010. szeptember 6. (hirado.hu)
A nap aktuális témái
szept. 6
22:00
99 korbácsütést kapott a halálra ítélt iráni nő (hirado.hu)
Több európai állam, köztük Franciaország és Olaszország is kegyelmet kért az asszonynak, a Vatikán pedig a színfalak mögött kezdett tárgyalásokba
szept. 6
22:36
Európai országok egyeztettek Kanadával a bevándorlási együttműködésről (hirado.hu)
A kormányszintű egyeztetésen a házigazda franciákon és a kanadaiakon kívül belga, brit, görög, német és olasz politikusok vettek részt
szept. 6
22:38
Tíz év múlva 200 millió autó lesz Kínában (hirado.hu)
A környezetvédelmi minisztérium képviselőjének bejelentése szerint a városok szennyezettségének fő forrása már nem az ipari tevékenység, hanem a gépjárműforgalom
szept. 6
23:12
Négy év börtön egy angol lelkésznek álesküvők miatt (hirado.hu)
A vád szerint a lelkész több száz kelet-európai uniós állampolgárt esketett össze EU-n kívüli bevándorlókkal
szept. 6
23:14
Buszmegállóba hajtott egy részeg sofőr - Tizenöten meghaltak (hirado.hu)
Az ecuadori rendőrség szerint a sérültek többségének állapota súlyos

2010. szeptember 7. kedd

szept. 7
2:30
Allergiás asztma? Ne essen pánikba! (Blikk)
Dr. Balogh Katalin, a Budai Allergiaközpont allergológusának segítségével többet megtudhatunk az allergiás asztmáról.
szept. 7
3:42
Talmácsi: "Nem meri visszanézni Tomizava balesetét" (Blikk)
MISANO — Lesújtotta Tomizava Soja (†19) halála Talmácsi Gábort (29) és mindenkit a gyorsasági motoros vb-n. A vasárnapi San Marinó-i Nagydíjon történt baleset megviselte a magyar világbajnokot. Talma magába roskadt, és nagyon fáj neki kollégája elvesztése.
szept. 7
3:46
Kimenőt kapott a pólócsapat (Blikk)
ZÁGRÁB — Szabadnappal ünnepelte az elődöntőbe jutást a magyar férfi vízilabda-válogatott a zágrábi Európa-bajnokságon.
szept. 7
4:00
Wayne Rooney vele csalta meg a feleségét! (Blikk)
MANCHESTER — Újabb botrány zavarja az angol labdarúgó-válogatott felkészülését, a csapat ma Svájc ellen játszik Európa-bajnoki selejtezőt, de a közvéleményt sokkal inkább a csatársztár, Wayne Rooney (24) hűtlenkedése foglalkoztatja.
szept. 7
4:18
Egyél, kicsi vidrám! (Blikk)
LÁBOD — Igazi haspók Berci, a kisvidra. Az öthetes kölyök kétóránként követeli a cumisüveget, amiből hangos cuppogással issza ki a finom tejet, lakoma után pedig elégedetten durmol pótmamája ölében.
szept. 7
4:22
Hiába a biztosítás, földönfutók lettek (Blikk)
Úgy kötöttek szerződést, hogy nem mérték fel a házat, most azt állítják: korábban is romos volt
szept. 7
4:26
Külföldön lett befutott modell Barbara (Blikk)
PÉCS ‒  Smink nélkül talán észre se venné senki Pécsi Barbarát (17). Az 51 kilogrammos, 178 centi magas, 84-es mell-, 59-es derék- és 88-as csípőbőséggel rendelkező lány azonban külföldön keresett modell.
szept. 7
4:36
Az ÁSZ-szal akart zsarolni a jelölt (Blikk)
KÓNY —  Az elvileg pártfüggetlen Állami Számvevőszéket (ÁSZ) akarták felhasználni a Fidesz által támogatott politikusok az önkormányzati választások előtt, hogy lejárassák MSZP-s vetélytársaikat.
szept. 7
4:40
Ez a cigi harmincezret ér! (Blikk)
A száz ellenőr egyetlen cigarettázót sem kapott rajta, a Blikk a Nyugati térnél is talált jó pár lázadót
szept. 7
4:44
Beteghez küldték, apjára lelt (Blikk)
NEW YORK ‒ Halálos betegen talált rá édesapjára egy New York-i ápolónő, akivel több mint 40 éve nem találkozott. Amikor Wanda Rodriguez (41) benyitott hozzá, néhány mondat után ki kellett szaladnia a kórteremből, mert a hirtelen feltörő érzelmektől ő is majdnem rosszul lett.
szept. 7
4:54
Csak Simor veri be a fejét a bérplafonba (Blikk)
BUDAPEST — Újabb furcsaságok az állami cégvezetők pénzei körül. Úgy tűnik, hogy a törvényben meghatározott havi kétmilliós bérplafonba szinte csak Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke veri be a fejét.
szept. 7
4:58
Melltartót evett a rottweiler (Blikk)
GRIMSBY ‒ Legalább 12 melltartót és egyéb fehérneműt kellett kioperálni egy angliai rottweiler gyomrából, mert már a halálán volt.
szept. 7
5:12
Évát is megtévesztették a halálbrigád tagjai (Blikk)
DEBRECEN — Valóban segített a halálbrigád tagjainak Fehérné Nyalka Éva, mint ahogy az napvilágot látott a múlt héten. Ám az elfogott négy férfi főnöke nem a gyilkosságokban segédkezett.
szept. 7
5:30
Gyereksírás a Megasztárban (Blikk)
BUDAPEST —  Kell a versenyhelyzet, de nem szabad túlmisztifikálni a Megasztárt – tanácsolta a pszichológus a TV2 tehetségkutatójában induló gyerekversenyzőknek.
szept. 7
5:48
Palcsó Tamás magának szerzi a dalait (Blikk)
BUDAPEST —  Dalszerzőként is kipróbálná magát Palcsó Tamás (24). A Megasztár második részében feltűnt fiatal énekes egy olyan területre szeretne kalandozni, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy jó dalai legyenek.
szept. 7
5:48
Ma értékeli kormánya első száz napját Orbán Viktor (hirado.hu)
A kormányfő a Professzorok Batthyány Körének meghívására mond ma beszédet. A többi közt beszélni fog azokról az intézkedésekről és törekvésekről, amelyeknek az a célja, hogy Magyarország gazdasági önrendelkezését helyreállítsák
szept. 7
5:50
Pamela Anderson telefonszexelt! (Blikk)
LONDON — Vadítóan szexi reklámfilmet forgatott a Nokiával Pamela Anderson (43). Az egykori Baywatchsztárt már jó ideje nem lehetett látni ilyen kihívó pózokban.
szept. 7
5:52
Vesekő kínozza Pataky Attilát (Blikk)
Nem jutott el Budapestig az Edda frontembere. Fellépés után kórházba vitték
szept. 7
6:06
Evelin, a hűséges nyuszilány (Blikk)
BUDAPEST — Hűséges típusnak tartja magát Aubert Evelin (23), aki tizedmagával fog megküzdeni szeptember 23-án az Év playmate-je címért.
szept. 7
6:06
Mélyebb a szakadék a roma és a nem roma diákok között (hirado.hu)
Újabb Hiller István minisztersége idején készült oktatási felmérést ismertet a Magyar Nemzet. Ebből az derül ki, hogy a roma gyerekeknek már a továbbtanulási adatai is sokkal rosszabbak a többiekéinél
szept. 7
6:08
Hősi halottá nyilvánítanák Gamaufot (hirado.hu)
Harminc napja van az ORFK-nak arra, hogy eldöntse, eleget tesz-e az FRSZ azon kérésének, miszerint hősi halottá nyilvánítanák az alsóörsi rendőrgyilkosság áldozatát - értesült a Népszava
szept. 7
6:10
Padlógázt ad a járműipar (hirado.hu)
Bővíti a motorgyártást Szentgotthárdon a GeneralMotors Powertrain - értesült a Népszabadság. A jelenlegi évi 460 ezer darabos kapacitást 2013-ra megdupláznák. Mindez 700-800 új munkahelyet jelent
szept. 7
6:12
Mégsem drágul drámaian az élelmiszer (hirado.hu)
Mindössze átlagosan 3-5 százalékos áremelkedéssel lehet kalkulálni az élelmiszerek esetén - írja a Magyar Nemzet egy szakember becslésére hivatkozva. Korábban a gyenge termés miatt hozzáértők jelentős áremelkedést prognosztizáltak
szept. 7
6:24
Átalakította kormányát a görög miniszterelnök (hirado.hu)
A pénzügyminiszter a helyén maradt, de a a reformok szempontjából fontos tárcák, így a gazdasági, az egészségügyi, a munkaügyi és a mezőgazdasági élén személycserét eszközölt Jeórjiosz Papandreu görög szocialista miniszterelnök
szept. 7
6:26
Iskolát neveztek el Al Gore-ról Los Angelesben (hirado.hu)
Megkérdezése nélkül, az egykori alelnök nevét vette fel a Carson-Gore Környezetvédelmi Tudományos Akadémia, melyet egyébként egy szennyezett talajú telken húzták fel
szept. 7
6:28
Berlusconi el akarja mozdíttatni Finit (hirado.hu)
Még nagyobb lesz annak az esélye, hogy előre hozott választásokat kell kiírni Olaszországban
szept. 7
6:42
Rubint Réka három hónapos terhes (BorsOnline)
Ugyan egy grammot sem hízott a kismama, de túljutva a babonás időszakon, Réka gömbölyödő pocakja miatt a fitneszházaspár már le sem tagadhatná, hogy érkezik a harmadik csemete a családba.
szept. 7
6:42
Híradó, 2010. szeptember 7. 5:55 (hirado.hu)
Híradó reggel
szept. 7
6:44
Falusi Mariann az életéért fogy (BorsOnline)
Falusi Mariann drasztikus fogyókúrába kezdett. Az orvosok ugyanis azzal fenyegették meg az énekesnőt, hogy könnyen az életébe kerülhet eddigi életmódja.
szept. 7
6:44
Mesterházy: az MSZP nem ér el átütő eredményt (hirado.hu)
Az MSZP elnöke őszre kezdeményezőbb törvénykezési munkát ígér. S úgy véli: az MSZP nem ér el áttörést az önkormányzati választáson, az igazság pillanat a jövő évi költségvetés benyújtásakor jön el
szept. 7
7:00
Béla szeme láttára halt szörnyet az édesapja (BorsOnline)
A frontális ütközéskor nem volt bekötve apu, a szélvédőnek csapódott. Hirtelen fel sem fogtam, hogy halott – mondta a tragédia után pár perccel a Borsnak az áldozat fia, Béla.
szept. 7
7:00
Újabb javaslatok az alkotmányhoz (hirado.hu)
Az új javaslatok végleges formáiról a Fidesz-KDNP képviselői a tapolcai kihelyezett ülésen dönthetnek - írja a Magyar Nemzet
szept. 7
7:02
Stohl Andrást felmentették (BorsOnline)
Már nem kell félteni az ifjúságot az ittasan karambolozó Stohl Andrástól, a Nemzetiben újra tapsolhatnak a gyerekelőadásokról eddig letiltott színésznek.
szept. 7
7:18
Adásban is elbúcsúzott mamájától Clau (BorsOnline)
Két nappal a temetés után Liptai Claudia a reggeli Mokkában megidézte édesanyja emlékét. Egy gyerekkori történettel búcsúzott Kati nénitől.
szept. 7
7:18
Meg akarják ölni a Jimmy-tragédia szemtanúját (hirado.hu)
Hulé Évának át akarja vágni egy férfi a torkát - legalábbis eltorzított hangon ezt közölte vele valaki telefonon
szept. 7
7:20
Korai telet ígér Dávid (BorsOnline)
Kemény fagyokkal, korai hóval köszönt majd ránk a tél, jósolja Dávid Mihály, a nyíregyházi Dávid-naptár készítője. Jövőre azonban melegebb és szárazabb évet ígér.
szept. 7
7:36
Az esküvő katonadolog! (Blikk)
Budapest — Több száz házasulandó pár közül került a Viasat3„ringjébe" a katona jegyespár Gaby és Jonathan.
szept. 7
7:36
Reklámfilmsztár lett a KRESZ-ből 959-szer megbukó nagymama (hirado.hu)
Reklámfilmjében szerepelteti a Hyundai azt a nagymamát, aki a 960. alkalommal ment csak át a KRESZ-vizsgán

Keresés