BUDAPEST — Ackermann Dávidot elnyelte a föld. A fiú pontosan egy évvel ezelőtt visszament vízért, majd eltűnt a kocogókkal teli Margit-szigeten. „Azóta is vágyakozva nézek ki az ablakon, hátha meglátom őt. A vacsoránál mindig négy személyre terítek, jusson neki is, ha hazajön.
Azok a nők, akik magas ásványianyag- és vitamintartalmú étrendet követnek, kisebb eséllyel betegednek meg zöld és szürke hályogban – világítja meg egy kutatás, amelynek során 1808 hölgyet vizsgáltak meg Iowa, Oregon és Wisconsin államban.
BUDAPEST ‒ Kétmillió helyett 340 000 forintot kell fizetnie Faragó Bencének az orvosin egy évért. Igaz, ehhez Erdélyben kell iskolába járnia, a Nagyváradi Állami Egyetemre, ami így sokkal olcsóbb, mint a Semmelweis Egyetem orvosi kara.
BUDAPEST ‒ Összesen 106 szerző(csoport), köztük Demjén Ferenc, Mihály Tamás, Rakonczai Viktor, Bódi Magdi avagy Hrutka Róbert is benevezett a fővárosi teátrum musical pályázatára, de egyikük sem jutott be a legjobb hétbe.
GRÖNLAND — „Mayday, mayday!" – kiáltotta a bombázó pilótája kétségbeesve a rádióba. A zuhanó B–52-es személyzete nem csak azért volt halálra rémülve, mert amúgy sem sok esélyük volt a túlélésre: a katonai gép fedélzetén négy, atomtöltettel felszerelt rakétát szállított.
BUDAPEST — Búcsúzhatnak a chippendale-fiúk és a sztriptíztáncosok: honoráriumoknak szinte töredékéből házhoz lehet rendelni Kiszel Tündét, vagy éppen Fekete Pákót, hogy ők dobják fel a bulit.
LA PAZ—SZÁR — „Csak ezt a hónapot éljük túl – sóhajtott föl szomorúan Edit, Tóásó Előd nővére. – Egy perui ügyvédet fogadtam, ő havi 500 dollárt kér. Már két hónapja nem tudtam kifizetni, pedig októberig muszáj lenne."
BUDAPEST — Minden szabadidejét kisfiával, Balázzsal tölti Pachmann Péter. Mint ismert, Péter karácsony után hagyta el feleségét, mert kihűlt a kapcsolatuk, és utána jött össze mostani kedvesével.
NEW YORK — Hat évvel a Riddick után Vin Diesel (43) újra keveset beszél és sokat erőszakoskodik, bár hozzá kell tenni, hogy a Babylon A. D. kétéves késéssel érkezik a magyar mozikba a jövő héten.
BUDAPEST — Tiszta autó, tiszta őrület, jóllehet ez az aranyszabály csak a férfiakra vonatkozik. A hulladék látványától a nő könnyen önbecsülési villámkrízisbe eshet, viszont önfeledtebb lesz, ha menet közben porszemeket sem lát a műszerfalon.
Sok egészségmegőrző tulajdonsága miatt ismerik el a szakemberek a koenzim Q10 nevű tápanyagot, új kimutatások szerint egyre bővül az a lista, amely a szervezetre gyakorolt kedvező hatásait tartalmazza.
BUDAPEST — Nem tudott gátat szabni a vágyainak Majka az Édesnégyes című műsor forgatásán. Informátorunk szerint elfajultak a dolgok, olyan is történt a kamera előtt és mögött, ami biztosan nem mehet adásba.
BUDAPEST - Vágó István visszatér! Maga a kvízprofesszor ismerte el lapunknak, hogy „belátható időn belül" újra feltűnik a TV2 képernyőjén. A közel egy éve, a Párbaj kimúlása óta hallgató sztár már dolgozik a készülő produkción.
Budapest – A világ legütőképesebb hadseregei, legprofibb kommandós alakulatai állítják soraikba a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság Mentőkutyás Szolgálata által nevelt négylábúakat. Így hazánk ebei a Föld másik felén is teljesítenek szolgálatot, kiválóan. Elkísértük gyakorlatozni a speciális mentési parancsnokság egyik műszakját, ahol Szikra(4), a drótszőrű magyar vizsla, Díva(6), a belga juhász, és…
AGGTELEK—SALOMVÁR — Felkerestük az ország két legfurább települését: Aggteleken annyi a polgármesterjelölt, hogy ketten közülük már a szomszéd faluba szorultak át, Salomváron pedig még a választások is elmaradnak, mert a képviselőket is hálóval kellene összefogdosni
BUDAPEST — A felszínen csillogás és boldogság, a mélyben azonban szenvedés, elnyomás és megcsalás: túl sok híresség áll föl a mostanában a kedves mellől azzal, hogy köszi, elég volt.
Biztosra ment a Szomorú Szamuráj az Édesnégyes című műsorban. A Bors megtudta, hogy Veronika – aki végül elnyerte Kozsó kegyeit és az egyiptomi nyaralást – hónapok óta ismeri az énekest.
Ismét felkarolja a megasztárokat Görög Zita. A csinos modellből műsorvezetővé avanzsált szépség azonban most nem énekeseket, hanem fiatal divattervezőket pátyolgat a televízióban.
Gyermekeként szerette a tragikus sorsú Cserháti Zsuzsa a tegnapi X-Faktorban feltűnt Báder Máriát. Az érces hangú énekesnő a Borsnak elárulta, Zsuzsával közös volt az életük.
A hét mondása: „Néha bekapcsolom a tévét, és szomorúan látom az erőlködést, a kényszertémákat, kényszerruhákat, kényszerhajakat, a tartásokat és kacajokat, és azt gondolom, hogy ha még öt évig csinálja, belehal, mert nem talál majd vissza az életébe” Jakupcsek Gabriella
Nagyobb keblek reményében plasztikai sebészhez fordult Julia Roberts – állapította meg az amerikai Star magazin. A lap szakértők segítségét kérte, hogy kiderítse, valóban a sebészek keze munkája az a látványos gömbölyödés, amit a strandon szúrtak ki a lap fotósai.
Amerikaiak ellen is harcolt már az a magyar-német származású 24 éves férfi, aki a tálibok hívének vallja magát. Thomas U.-t egy török repülőtéren fogták el. Vélhetően támadásra készült.
A Presser Gábor által megálmodott rendezvény fő célja, hogy az ismert fellépők mellett helyi előadók, tehetségek számára bemutatkozási lehetőséget biztosítson
A parlament őszi ülésszakán elsősorban azokon a területeken várhatóak önálló KDNP-s kezdeményezések, ahol kormányzati szerepet is vállaltak a kereszténydemokraták
A párt a parlament tekintélyének helyreállítása érdekében büntetné az ülésektől távol maradó képviselőket, megtiltaná a bizottsági helyettesítéseket és a politikusok álláshalmozását
BUDAPEST — Az alkoholos és drogos befolyásoltság alatt balesetet okozó színész egyre több szerepet vállal az új színházi évadban azért, hogy elfeledje keserveit, és a benne csalódó nézőknek is minél előbb elnyerje bocsánatát.
A milánói komornyikkurzus olyan ma követelt képességek elsajátításában is segít, mint a borászkodás, a virágrendezés művészete, a személyi titkári teendők vagy a shoppingolás
Gyurcsány a Terézvárosban tartotta értékelő beszédét, miután a Kossuth Klub nem adott helyt a rendezvénynek. Gyávának nevezte a jelenlegi miniszterelnököt és a kormányt.