Súlyos közlekedési baleset okozása ittas és bódult állapotban – ezzel a váddal továbbította az ügyészségre a Dunakeszi Rendőrkapitányság Stohl András nyomozati anyagát – értesült a Bors.
Játék telefonnal és egyéb nyalánkságokkal lepte meg gyermekeit Angelina Jolie. A világsztár egy pesti bevásárlóközpontban vásárolgatott Zaharával és Shiloh-val szombat délelőtt.
Holló Krisztián ma már az átlagos családos emberek életét éli. Kevesen gondolnák róla, hogy több mint tíz éven keresztül a pokol bugyrait járta. Keményen drogozott, a heroinon kívül mindent kipróbált. A férfi megpróbáltatásait és a tisztulás felé vezető útját mutatja be sorozatunk.
Kozsó ismét facér. Az énekes szinte csak telefonon tartotta a kapcsolatot barátnőjével, Veronikával, aki megunta a sztárral járó életvitelt, és inkább kitette a szűrét a szomorú szamurájnak.
Tizenhárom év után ma ismét megfigyelhető lesz a Nap, a Föld, a Jupiter és az Uránusz együttállása. Az asztrológus szerint fájdalmas szakításokat és baleseteket hozhat a ritka jelenség.
Fájdalom, a ferencvárosi vezérkar provokációnak tartja a lapunk által feltett, a szurkolókat leginkább foglalkoztató kérdéseket. Válaszok híján továbbra sem tudni, mi lesz a dicstelen jelenű klubbal.
Elfogatóparancsot adott ki egy Beverly Hills-i bíró Lindsay Lohan ellen, mert pozitív lett a börtönből és drogrehabilitációról alig egy hónapja kiszabadult amerikai filmcsillag kábítószertesztje - közölték igazságügyi forrásokból.
Egy japán újság megszerezte azt az első kormánydokumentumot, melyen már Kim Dzsong Un neve szerepel Észak-Korea vezetőjeként, apja Kim Dzsong Il helyett.
Elszántan küzdenek a győzelemért az X-Faktorban a zongorista Nyári Károly lányai. A fiatalabbik, Aliz még a pasikat is elhajtja, míg az idősebb, Edit olyan erőszakos, hogy édesapja pitbullnak nevezte.
A nyolcvanas évek sztárja, Pete Burns mára teljesen megváltozott: a homoszexuális énekes eltökélt szándéka, hogy Cherré operáltassa magát. Burns arca azonban sokkal inkább rémisztő.
Egy raktárszobában bukkantak rá Núri al-Máliki iraki miniszterelnök étkészlete mellett több mint hatszáz, eltűntnek vélt műkincsre az iraki nemzeti múzeum szakemberei.
A lelke mélyén dúló érzelmeket énekli ki magából új lemezén a vietnami származású Hien. A fiatal énekesnő saját bevallása szerint kissé depressziós hangulatú dalokat készített.
A szexi színésznő igazán nem panaszkodhat, hiszen folyamatosan megválasztják a legdögösebb, legcsinosabb hölgynek, a napokban a People magazin szerint ő lett a világ legjobban öltözött híressége.
Ferrarival száguldozott hétfőn a békéscsabai repülőtéren Ádász István. A harmincéves kora óta vak férfi több mint száznyolcvan kilométer/órás sebességgel hajtott a 496 lóerős sportkocsival.
Rohamosan romlott egy amerikai férfi látása. Nagy nehezen kiderült, mi a baja a szemének. Olyan szenzációs az eset, hogy még az Animal Planet stábja is forgatott vele.
Külföldön az egyik legnagyobb úszótehetségnek tartják Biczó Bencét, Michael Phelpshez hasonlítják. A 17 éves pécsi középiskolás Cseh Lacira is emlékeztet, mégpedig abban, hogy ügyes fotós.
Több mint hatezer jelentkezőből mindössze ötszázra csökkent azoknak a száma, akik esélyesek arra, hogy beköltözzenek a ValóVilág 4 villába. A héten őket hallgatják meg újra az RTL Klub szerkesztői.
- Aki tíz forintot sem fizet ki egy pornó DVD-ért, azzal már tényleg nem tudunk mihez kezdeni - kezdte Kovi a magyarázatot arra, hogy miért döntöttek az ilyen olcsó megoldás mellett
Először kölcsönözte hangját a Szezám utca egyik karakterének Oprah Winfrey, a talk-show amerikai királynője, akit egy O nevű figuraként formáztak meg a népszerű gyerekműsor készítői.
Róma - Meghökkentő kép került elő Silvio Berlusconi (73) olasz miniszterelnökről. A kormányfő egy 33 évvel ezelőtti fotón irodájában pózolt egy fotós előtt, s az asztalán egy félelmetes 357-es Magnum feküdt, ami a képen is jól látszik.
Mint minden jól sikerült süteménynek, a kapcsolatnak is vannak esszenciális összetevői. Persze mindenki a saját ízlésére formálhatja, ám ha hiányzik a liszt vagy a cukor, sosem lesz olyan, mint ahogyan elképzeltük.
A múlt héten Lady Gaga vitt mindent húsruhájával, ezt irigyelte meg a Grace klinika sztárja, Kate Walsh. Ő úgy gondolta, a tenger gyümölcseit ölti magára – szusi formájában.
Öltözőjében lepte meg egy milliomos sejk Bátki Dettit. A grazi világbajnokságon közönségdíjat nyert szexis magyar fitnesz versenyző csábító meghívást kapott.
Aradszky László családtagnak számított Szenes Ivánéknál, sok időt töltöttek együtt. A slágerkirály három felejthetetlen dalt írt az népszerű énekesnek.
Holtan találták meg autójukban azt az angol párt, akik a kocsi szélvédőjére és ablakára is kiírták, "Vigyázat! Mérgező vegyszer", ezzel is figyelmeztetve a járókelőket, hogy ne nyissák ki az ajtót.
Befejeződött a nyomozás Stohl András ügyében, amely szerint a színész ittasan okozott súlyos balesetet 2010. május 8-án a hajnali órákban Fót külterületén.
A brit Sharon Mevsimler júliusban halt meg, ugyanis szíve képtelen volt ellátni több mint 260 kilós testét. A nő halála előtt nem sokkal közel 1 millió forintot fizetett azért, hogy fia gyomorgyűrűt kapjon, megmentve ezzel életét.
Totális felháborodást váltott Nagy-Britanniában Keith MacDonald esete. A 25 éves férfi, akinek már 11 gyereke van 10 nőtől, további négy lányt ejtett teherbe. Ha a 15 gyereknél megáll, akkor is több mint 500 millió forintnyi összegbe kerül majd az adófizető polgároknak a MacDonald-gyerekek neveltetése.
Vadászpuskájával nyitott sortüzet szomszédai házára, majd a kiérkező zsarukra az az angol ügyvéd, akit végül hét mesterlövész lőtt le. A férfi az ámokfutása előtt nagyobb mennyiségű alkoholt és drogot fogyasztott.