Ma van a magyar dráma napja, amelyet Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21.-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendeznek meg.
Szalay Kriszta színésznő rendszeresen kieszel valami meglepőt. A nyáron például egy valaha általa szervezett színészcsapat újra játszotta az Óbudai Társaskörben Goldoni A legyező című darabját, pontosan azzal a szereposztással, ahogy húsz esztendeje bemutatta. Az újabb "találmány" pedig az, hogy ötezer középiskolást énekeltet meg egyszerre, és november huszonötödikét Örömnapnak kiáltja ki.
Ma a magyar drámát ünnepeljük. Huszonhat éve ünnep ez a nap, arra emlékezve, hogy 1883 szeptember 21-én volt Madách Imre Az ember tragédiája című művének az ősbemutatója.
Néhány hete a Nemzeti Erőforrás Minisztériumában (Nefmi), Kálnoki-Gyöngyössy Márton helyettes államtitkár kabinetfőnökeként dolgozik az a Stankovics Éva, aki tavaly augusztusban kilencmillió forintot jutalommal távozott a Pest megye önkormányzatának elnöki irodavezetői székéből.
Magyar operatőr fényképezte azt a nagyjátékfilmet, amelyet Hollandia hivatalosan benevezett az Oscar-díjért versengő nemzeti művek közé, melyek a legjobb külföldi film címért kívánnak versenyezni 2011-ben.
A terézvárosi E10 Közösségi és Kulturális Színtéren olyan légifotókkal találkozhat a közönség, amelyek a VI. kerületet mutatják be több méteres magasságból.
Ma van a magyar dráma napja, ebből az alkalomból több színházban különleges programmal várják a közönséget, de kiállítás, szoboravatás és díjkiosztó is szerepel az ünnepi programban.
Mészöly Ágnes 2008-ban megjelent regénye, a Heaven Consulting alapján készíti új filmjét Dyga Zsombor, aki a tervek szerint tavasszal kezdi forgatni a parádés szereposztással készülő alkotást.
Kerpen Gábort, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének korábbi elnökét kérte fel a nemzeti erőforrás minisztere az Oktatási Hivatal elnökének - jelentette be az oktatási államtitkár.
Számos fotó, film- és hangfelvétel, valamint dokumentumok és személyes tárgyak segítségével idézi fel a magyar színházművészet jeles alakját az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) Major Tamás arcai című kiállítása, amely kedden, a magyar dráma napján nyílik meg.
A világhírű fotográfus, Munkácsi Márton, azaz Martin Munkácsi fotóiból nyílik hamarosan minden eddiginél átfogóbb életműtárlat a budapesti Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban; a mintegy 250 fotót felvonultató kiállítás képei kedd délelőtt érkeztek meg az intézménybe.
Történelmi jelentőségű nagy kiállításnak adhat otthont 2012-ben a Csíki Székely Múzeum: a tervezett tárlaton szentföldi, a kereszténységgel egyidős kéziratokat, tekercseket, egyéb történelmi relikviákat, muzeológiai ritkaságokat tekinthet majd meg a nagyközönség.
Életműdíjjal tüntették ki Julia Roberts hollywoodi filmsztárt hétfőn a San Sebastian-i filmfesztiválon. A 42 esztendős, Oscar-díjas Roberts a Donostia-díjat Javier Bardem spanyol színésztől vette át, aki rendkívüli és sokoldalú színésznek festette le kolléganőjét.
Harmincfokos hőségben és szikrázó kaliforniai napsütésben került sor vasárnap az első Los Angeles-i magyar fesztiválra. Az utcabálszerű rendezvényt a Magyar Főkonzulátus védnökségével az Amerikai Magyar Napló című magazin és a hollywoodi Maximilian`s magyar étterem szervezte meg.
Webber világhíres rockoperáját, a Jézus Krisztus szupersztárt mutatta be a hétvégén a Madách Színház. A mű valaha kócosnak, lázítónak hatott, ma inkább biztos siker.
Haumann Péter Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas színművészt választották meg kedden a Nemzet Színészei közé a közelmúltban elhunyt Kállai Ferenc helyére. Cikkünk végén Haumann Péter nyilatkozata.
Szeptember 23-án lesz 90 éves Mickey Rooney, az amerikai filmek egykori Oscar-díjas gyermeksztárja, aki a filmipar történetének leghosszabb karrierjét mondhatja magáénak: 1926 óta a mai napig forgat.