Női testeket festettek színesre egy mellrák elleni kampány során. Az esztétikus művészi testfestményekkel a rendkívül alattomos betegség veszélyeire szeretnék a szervezők felhívnia figyelmet.
Egy kutatás szerint a 70 év fölötti páciensek 12 százaléka kapott szélütést vagy halt meg az eljárást követő négy hónapon belül, míg az ehelyett műtéten átesetteknek csak 6 százaléka
Bob Marley-nak is számtalanszor meggyűlt a baja a drogokkal, és úgy tűnik, az alma nem esett messze a fájától, a zenész lányát ugyanis szintén kábítószer miatt csukták le a napokban.
Két ifjú falfirkáló éppen egy kaput dekorált újra Új-Zélandon, mikor a tulajdonos rajtuk ütött. A nő, hogy elüsse az időt a rendőrök érkezéséig, táncra kényszerítette a sarokba szorított rongálókat, sőt, a jelenetet filmre vette, majd megosztotta velünk a YouTube közösségi oldalon.
Tizenkét fiatal nőt és férfit zárnak össze a Viasat3 új valóságshow-jában. A résztvevők egy kolumbiai luxushotelben élvezhetik az életet, ráadásul a 25 milliós fődíj reményében. Igaz, a győzelemért mindent be kell vetniük. A résztvevők azonban még nem tudják, mire vállalkoznak.
Egyre szélesebb körben terjed a pletyka, mely szerint Brad Pitt megcsalta Angelina Jolie-t. Egy francia top modell állítja, hogy lefeküdt a sztárral, mikor az már együtt volt párjával.
Ha körülnézek, leginkább elszántságot látok az emberek szemében, nem délibáboktól ködös optimizmust, inkább józan derűlátást - mondta Orbán Viktor a kampánynyitó rendezvényen
Szeptember 12-én harmadik alkalommal rendezik meg a magyar dal napját. A hétvégi eseményen Bródy János is színpadra áll, ennek kapcsán beszélgettünk vele.
A budapesti Lengyel Intézet elé egy különleges zongorabillentyűzet alakú motívumot festenek, amely 2010. szeptember 13-tól egészen az év végéig díszíti majd az Andrássy út egy rövid szakaszát
A magyar fizetőeszköz árfolyama jórészt együtt mozgott a térségbeli devizákkal, de kissé jobban teljesített náluk, ami a kormány által az uniós deficitcél tartására tett ígéret pozitív piaci fogadtatásának tulajdonítható
Mint azt már minden rajongó tudja, novemberre várható az új Rihanna-lemez, a LOUD. Az album sokkal vidámabb lesz, mint az elődje, és ez borítón is rögtön látszik…
Az alkotmányjogász szerint miután a hitelszerződésekben a vételi és eladási árfolyam szerepel, így az állam egy már megkötött polgári jogi szerződésbe "nyúl bele", és ha így valamelyik félnek kára származik, akkor azt az állam köteles megtéríteni
Az alapokat mindenki tudja – egyél kevesebbet, mozogj többet, és figyeld, ahogy a kilók eltűnnek. Már csak egy kis ösztönzés hiányzik – mi megosztjuk veled a modellek titkait.
Húsz éve egyetlen napot sem dolgozott Egerszegi Dániel matematikus, azóta a játékgépek tartják el, állítja: nem is rosszul. Csakhogy az efféle szenvedély igen veszedelmes.
A Harcolj vagy menekülj című kétkötetes riportkönyvéről a szerző azt mondta: sokáig nem volt benne biztos, hogy megírja a magyar lánglovagok sztoriját, de amikor találkozott a tűzoltókkal, akkor akkora ihletet kapott, hogy nem volt más út előtte