Gyökeres életmódváltásra készül Falusi Mariann. A néhány nappal ezelőtt történt rosszullét okozta ijedtség arra késztette az énekesnőt, hogy szakítson korábbi étkezési szokásaival.
Női testeket festettek színesre egy mellrák elleni kampány során. Az esztétikus művészi testfestményekkel a rendkívül alattomos betegség veszélyeire szeretnék a szervezők felhívnia figyelmet.
Bob Marley-nak is számtalanszor meggyűlt a baja a drogokkal, és úgy tűnik, az alma nem esett messze a fájától, a zenész lányát ugyanis szintén kábítószer miatt csukták le a napokban.
Két ifjú falfirkáló éppen egy kaput dekorált újra Új-Zélandon, mikor a tulajdonos rajtuk ütött. A nő, hogy elüsse az időt a rendőrök érkezéséig, táncra kényszerítette a sarokba szorított rongálókat, sőt, a jelenetet filmre vette, majd megosztotta velünk a YouTube közösségi oldalon.
Tizenkét fiatal nőt és férfit zárnak össze a Viasat3 új valóságshow-jában. A résztvevők egy kolumbiai luxushotelben élvezhetik az életet, ráadásul a 25 milliós fődíj reményében. Igaz, a győzelemért mindent be kell vetniük. A résztvevők azonban még nem tudják, mire vállalkoznak.
Egyre szélesebb körben terjed a pletyka, mely szerint Brad Pitt megcsalta Angelina Jolie-t. Egy francia top modell állítja, hogy lefeküdt a sztárral, mikor az már együtt volt párjával.
Szeptember 12-én harmadik alkalommal rendezik meg a magyar dal napját. A hétvégi eseményen Bródy János is színpadra áll, ennek kapcsán beszélgettünk vele.
Mint azt már minden rajongó tudja, novemberre várható az új Rihanna-lemez, a LOUD. Az album sokkal vidámabb lesz, mint az elődje, és ez borítón is rögtön látszik…
Húsz éve egyetlen napot sem dolgozott Egerszegi Dániel matematikus, azóta a játékgépek tartják el, állítja: nem is rosszul. Csakhogy az efféle szenvedély igen veszedelmes.
Gázrobbanás okozta azt a tüzet, ami már a második napja pusztítja San Francisco külvárosát. Ötvenhárom ház porig égett, harmincan megsérültek és sokakat keresnek.
Több mint 230 ezer száz évesnél idősebbként nyilvántartott embert nem találnak Japánban egy pénteken közzétett kormányjelentés szerint. Meglehet, hogy már réges-régen halottak.
A világ politikusainak bírálata után lefújta az „Égess el egy koránt!”-napot Terry Jones floridai tiszteletes. A lelkipásztor még júliusban jelentette be, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások évfordulóján több száz muszlim szent könyvet éget majd el a temploma előtt, hogy ezzel tiltakozzon a terrorizmus ellen.